2023. szeptember 25 |Nikolett, Solymár, Sólyom...
Főoldal > Cikkek > 9 hónap > Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek 2016-ban - 50 fiúnév és lánynév, amiket a szülők a legtöbbször adtak a - Szülők Lapja Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek 2016-ban - 50 fiúnév és lánynév, amiket a szülők a legtöbbször adtak a gyermekeiknek
Szerző: Szülők lapja 2017-03-31 Forrás: Szülők lapja ![]() Mint minden évben, most is nagy érdeklődés övezi azt, hogy melyek voltak tavaly a legnépszerűbb babanevek az országban, hiszen sok szülőnek segítség a névválasztásban - meg hát ki ne szeretné tudni, hogy a saját neve hol áll a listán. Nos, megvan a friss lista, amiből egyértelműen kitűnik, hogy a fiúknál a Bence, Máté, Levente hármas továbbra is vezeti a listát, míg lányoknál a Hanna, Anna, Jázmin neveket nem lehetett idén sem beelőzni. A negyedik helyektől azonban felfrissült a lista: míg tavaly a fiúknál Ádám név volt a negyedik helyen, addig most a Dominik furakodott be erre a helyre. A lányoknál ugyancsak van változás: a tavalyi 4. helyezett Lucát Zsófia lökte ki a nyeregből. 2015-ben ezek voltak a legnépszerűbb fiúnevek újszülötteknél: 1. BENCE 2. MÁTÉ 3. LEVENTE 4. ÁDÁM 5. MARCELL 6. DOMINIK 7. DÁVID 8. DÁNIEL 9. MILÁN 10. ÁRON A 2015-ben adott lánynevek top 10 helyezettjei pedig ezek a nevek voltak: 1. HANNA 2. ANNA 3. JÁZMIN 4. LUCA 5. LILI 6. NÓRA 7. ZOÉ 8. ZSÓFIA 9. EMMA 10. BOGLÁRKA Nézd meg, mely nevek kerültek be a 2016-os lista top 25 helyeire! ![]() Forrás: Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság Címkék: baba, babanevek, népszerű babanevek ![]() [x] hirdetés ![]() [x] hirdetés ![]() VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEKTündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() Babanevek 2017: 35 különleges fiúnév és lánynév, amit 2017-ben már adhatsz a gyermekednek - Nevek és jelentésükHogy mi lesz egy baba neve, sok mindentől függhet. Van olyan szülő, aki még mindig ragaszkodik a hagyományhoz - így kaphatja a legidősebb fiú az édesapja nevét (amit feltehetően már a nagyapja is visel). Más szülők pedig mindenféleképpen egyedi nevet szeretnének csemetéjüknek. ![]() Babanevek 2016: 20 különleges fiúnév és lánynév, amelyet már anyakönyveztethetsz Magyarországon - A legújabb névadási trendekMelyek a legújabb anyakönyveztethető lány és fiú babanevek? Hogyan kell kérvényezni azt, hogy egy választott utónév anyakönyveztethető legyen? Mi alapján bírálnak a döntéshozók? Mi a trend ma az újszülött nevének kiválasztásában, milyen neveket adnak ma a szülők? ![]() Babanevek: 16 különleges fiúnév és lánynév, ami 2016-ban már anyakönyveztethető MagyarországonMi legyen a baba neve? Sokszor kapásból érkezik a válasz, míg egyes szülőknek komoly fejtörést tud okozni. Ilyenkor segít a hivatalos utónévjegyzék. És ha a szülőjelölt mégsem találna benne megfelelőt, akkor jöhet a kérvényezés, amely során - szerencsére vagy sajnos - nem minden újonnan kitalált baba utónév kap zöld utat. Recept ajánlatunk![]() Piros gyümölcstortaSütemények >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: Piskóta 6 db tojás 4 kanál liszt 6 kanál cukor 1 dl olaj fél csomag sütőpor vaníliáscukor, citrom reszelt héja Tetejére: magozott meggy, cseresznye zselatin gyümölcslé Recept: Az alaposan megmosott tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját elkeverjük a cukorral, olajjal, reszelt citromhéjjal. Apránként hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabot. Egy margarinnal kiken(...) tovább a teljes recepthez... |