Vérvizsgálatból kimutatható a koraszülés kockázata

Szülők lapja

Babavárás

Szülők lapja


Vérvizsgálatból kimutatható a koraszülés kockázata

Jövőre már elérhető lesz az a vérvizsgálat, amely a kismamák véréből megállapítja, hogy magas-e a koraszülés kockázata. Akár a koraszülések 80 százalékát képes kiszűrni a terhesség második trimeszterében az a vérteszt, amely már valószínűleg jövőre elérhető lesz Nagy-Britanniában.

A teszt hatalmas segítség lenne a kórházaknak és reményt adhatna az édesanyáknak, mivel jelenleg csak az számít veszélyeztetettnek, akinek már volt koraszülése, vagy komplikációk léptek fel a vajúdás ideje alatt. Nagy-Britanniában körülbelül 50 000 csecsemő születik évente, alig 37 hetesen.


A vérben levő peptidek jelzik a koraszülés kockázatát
A Utah Egyetem kutatók felfedeztek három olyan peptidet, amelyek 10-ből 8 olyan nő vérében megtalálhatóak voltak, akiknek később koraszülésük volt. A kutatásba 160 huszonnégy és huszonnyolc hét közötti várandós nőt vontak be, és a vizsgált nők fele koraszülötten hozta világra a kisbabáját.


Ha előre jelzik, akkor megelőzhető a koraszülés
 "Ha a koraszülések esetében csak néhány héttel is meg tudnánk hosszabbítani a terhességet, nagy arányban növelhetnénk az életben maradt babák számát és egészségesebben is születnének" - tette hozzá a Utah Egyetem szülészprofesszora, Dr. Sean Esplin. Abban az esetben ugyanis, ha a kismama veszélyeztetett terhes, sok pihenéssel, fekvéssel csökkentheti a koraszülés esélyét, súlyos esetben pedig hormonok beadása is segíthet.


Down-szindróma vizsgálat vérvizsgálatból
Az új teszt mellett három éven belül kapható lesz egy olyan teszt is, amely képes lesz kiszűrni magzati korban a down-szindrómás babákat anélkül, hogy a vizsgálat vetéléssel végződne. Jelenleg ugyanis csak két módszer áll az orvosok rendelkezésére, ezek azonban nem ritkán vetélést okoznak. Az új teszthez azonban csak az anya karjából vett vérminta szükséges, amiből DNS-vizsgálat segítségével kimutatható a betegség.

Arról egyelőre nincs információ, hogy Magyarországon mikortól lesz elérhető a vizsgálat. (szerk.)

Forrás: medipress

Fotó: Freepik


Szülők lapja

Babavárás

Szülők lapja


2011.09.21