Főoldal > Cikkek > Betegségek > Betegesebbek lesznek a túlzott tisztaságtól a gyermekek - Most kutatással is bebizonyították - Szülők Lapja

Betegesebbek lesznek a túlzott tisztaságtól a gyermekek - Most kutatással is bebizonyították

Szülőklapja képA mai kor gyermekei talán már egészségtelenül túl tiszták. Egyre több adat bizonyítja, hogy a kosz és a kórokozók megvédhetnek a betegségektől, akit viszont a széltől is óvnak, az lesz igazán beteg.

Szerző: Szülők lapja
2012-09-19
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A mai kor gyermekei talán már egészségtelenül túl tiszták. Egyre több adat bizonyítja, hogy a kosz és a kórokozók megvédhetnek a betegségektől, akit viszont a széltől is óvnak, az lesz igazán beteg.

Az immunrendszer is felkészül
A higiénia-hipotézis szerint az asztma, ekcéma, szénanátha, és a gyermekkori cukorbaj azokat fenyegeti leginkább, akiket nem hagynak soha a sárban hempergőzni, pocsolyába toccsanni vagy állatokkal játszani.



Azt mondják, hogy aki sosem találkozik a piszokkal és mikroorganizmusokkal élete korai szakaszában, annak az immunrendszere nem tanulja meg, miként szabályozza a mindennapi betolakodókra adott válaszreakcióit. Később aztán „téves riasztások” sorozata következhet, például allergiák és más betegségek formájában. Ha ezekre egymás után kapja az antibiotikumokat, az csak olaj a tűzre.

Kísérlet egerekkel
Amerikai kutatók legutóbb egerekkel kísérleteztek. A rágcsálókat csíramentes környezetben tartották, csak steril táplálékot kaptak. A tüdejükben és beleikben hihetetlen mennyiségű immunsejt halmozódott fel, melyek az asztma és a bélproblémák kiváltásáért felelősek. Ha kialakult a betegség ezekben az állatokban, az a szokásosnál sokkal súlyosabb formában jelentkezett, számolt be róla a Science című folyóirat. Végül a Harvard Orvosi Karának kutatói a sterilen tartott egereket összeeresztették normál módon tartott társaikkal egy kórokozóktól hemzsegő ketrecbe.

A felnőttként kikerülő állatok nem lettek kevésbé fogékonyak a betegségekre. Az első néhány élethéten normál feltételek közé bekerülő, előzetesen sterilen tartott egerek azonban nem lettek betegebbek hétköznapi fajtársaiknál. Ez azt sejteti, hogy van egy bizonyos időrés, mely során az immunrendszer képes elsajátítani a normális működést.



Immuntréning
- Ez azt mutatja, hogy kritikus fontosságú a megfelelő immuntréning az élet legkorábbi szakaszaiban- mondta el Dr Richard Blumberg kutató.

Graham Rook, a London College Egyetem mikrobiológus professzora vélekedése szerint a következő lépés, hogy meghatározzák, ezek a mikrobák miként működnek, hogy új oltóanyagokban és gyógyszerek formájában lehessen őket használni. Ennek ellenére óva intette a szülőket attól, hogy sutba vágják az összes tisztítószert az egészséges környezet biztosítása érdekében, mert így veszélyes kórokozók is elszaporodhatnak.

- Veszélyes lenne azt javasolni, hogy ne takarítsanak, hátha akkor megszabadulunk ezektől a betegségektől - hangsúlyozta a professzor.

Olvasd el ezt is:
Ezért engedd meg a kisgyermeknek, hogy piszkos legyen »


Kik a védettebbek?
A higiénia hipotézist elsőként 1989-ben állították fel, amikor észrevették, hogy a szénanátha ritkább azon gyerekek körében, akiknek vannak idősebb testvéreik. Úgy gondolták, hogy mivel sok vírussal és baktériummal találkoznak a testvér révén, ez védelmet biztosít számukra az allergiák ellen. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik házi kedvencet tartanak vagy farmon nőnek fel.

Forrás: Science c. folyóirat
Fotó: Pixabay

Címkék: tisztaság, betegesebb, kórokozó, immunrendszer, immuntréning, védett

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Pollenallergiások figyelmébe: a meleg hatására feléledt a természet!

Kezdődik a tavaszi csúcsidőszak
Már most 7-8 allergén fa virágzik egyszerre, néhány héten belül pedig elindul a nyír, a gyertyán, a tölgy, a fenyőfélék, a bükk, a dió és a platán pollenszórása is. Áprilisban, a tavaszi szezon csúcsidőszakában akár 15 fa virágpora lesz jelen egyszerre a levegőben.

tovább a cikkre
A nátha és influenza megelőzése

Várandósan, illetve kisgyermekes szülőként nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nátha, vagy influenza ledöntsön a lábunkról. Ezért a legfontosabb a megelőzés. Cikkünkből megtudhatod, hogy hogyan lehet megelőzni, elkerülni ezeket a betegségeket.

tovább a cikkre
Mikor forduljunk orvoshoz?

Sok kisgyermekes szülő teszi fel magában ezt a kérdést. Főként az első gyermekes anyukák szenvednek kétségektől. Lehet, hogy baja van a csecsemőjüknek? Szükséges egyből a gyermekorvoshoz fordulni, vagy netán a fölösleges hívás miatt neheztelni fognak rájuk?! Azt javasoljuk, hogy ha kétségeik vannak, inkább hívják az orvost és kérjék ki a véleményét!

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Karalábéfőzelék

Karalábéfőzelék

Főzelékek >>
10 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 5 dkg karalábé 10 dkg burgonya margarin

Recept:

A karalábét a krumplival együtt puhára főzzük, szitán áttörjük, majd egy kis margarinnal és a főzőlével pépesre keverjük.

Az alaposan megmosott burgonyát héjában is megfőzhetjük, illetve tűzhely sütőjében meg is süthetjük. A karaláb&ea(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

7 éves a fiam, és nem hagyom, hogy egyedül menjen a férfivécébe a dolgát intézni - Túlaggódom?

vissza vissza