Főoldal > Cikkek > Betegségek > Sok fiatalt veszélyeztet a bőrrák - Szülők Lapja

Sok fiatalt veszélyeztet a bőrrák


Hiába hívják fel a figyelmet a túlzott napozás veszélyeire, a fiatal felnőttek még mindig szénné süttetik magukat a napon vagy a szoláriumban, állapították meg az egészségügyi szakemberek. Mindkettő erőteljesen hajlamosít a borrákra, beleértve annak gyakran halálos kimenetelű formáját, a melanomát.

Szerző: Szülők lapja
2012-06-26
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Az UV sugárzás veszélyei
„Fel kellene ismerni, hogy az UV sugárzás – mindegy, hogy a Napból származik, vagy egy gépből – veszélyes, különösen a fiatalokra, ezért mindenképpen vissza kellene venniük barnulási igényeikből” – fogalmazta meg intelmeit Dr. Marcus Plescia, az Amerikai Betegségmegelőzési és -ellenorzési Központ (CDC) rákmegelőzési részlegének igazgatója. „Aggódunk a szoláriumok terjedése miatt, igazi világjárvány törhet ki, ha nem vigyázunk. Ráadásul a rák sokszor csak 10-15 évvel később jelentkezik.” A kutatás eredményeit a Morbidity and Mortality Weekly Report közölte le.

A fehér borűek számára még veszélyesebb
A CDC kutatói munkájuk során felfedezték, hogy a 18-29 éves fiatalok fele legalább egyszer leégett a napon a megelőző nyáron, annak ellenére, hogy több fogyott a napvédő kozmetikumokból, többen vonultak vissza az árnyékba vagy viseltek könnyű ruházatot megelőzés céljából. A fehér borűek 66 százaléka járt pórul. Egy másik jelentésből kiderült, hogy a szoláriumokat leginkább a 18-25 év közötti fehér nők látogatják, sok közülük évente akár 28 alkalommal is. 6 százalék legalább egyszer feküdt a gépbe a barnább bőr reményében. A szalonokba járó nők 58, a férfiak 40 százaléka 10-nél is többször vette igénybe a mesterséges sugarak segítségét.

Nő a melanoma kockázata
„Tudomásul kellene venniük, hogy ez milyen kockázatokkal jár” – jegyezte meg Plescia. A 35 év alattiak esetében a szoláriumhasználat 75 százalékkal növeli a melanoma kockázatát. A tényt, hogy a fehér bőrű nők kockázata nagyobb, mint a férfiaké, magyarázhatja az, hogy gyakrabban élnek ezzel az eszközzel. Az Amerikai Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Minisztérium (FDA) fontolgatja, hogy kötelezővé teszik a bőrrákról szóló, figyelemfelhívó feliratok elhelyezését a szoláriumágyakra, betiltásukban azonban Plescia nem hisz.

Rossz szokás
Dr. Daniel Siegel, az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia elnöke szerint a számadatok senkit sem értek váratlanul. „Nem lepődtem meg azon, mennyien barnulnak mesterséges módszerrel. Ez pont olyan, mint a dohányzás és más káros szenvedély. A fiatalok azt hiszik, halhatatlanok. Ez egy újabb sor a rossz szokások listáján, amin változtatni kell. Óvakodni kellene a rákkeltő ultraibolya sugaraktól.”

Napozáskor figyeljünk a következőkre!
"A melanomás betegek száma ijesztő mértékben növekszik” – tette hozzá Siegel. Ha a kockázati rátáját nézzük, a 40 évvel ezelőtti 1:1000-rol 1:50-re változott. A kockázat csökkentésének érdekében a CDC a következőket javasolja: 10.00 és 14.00 óra között jobb az árnyékban tartózkodni. A napfénynek kitett testrészeket fedje ruházat, az arcot árnyékolja széles karimájú kalap. A napszemüveg lencséje legyen minél nagyobb, szűrje az UVA és UVB sugarakat is. A napvédő krém faktorszáma haladja meg a 15-t. A szolárium használatától érdemesebb tartózkodni.

Forrás: Medipress


 

Címkék: napozás, bőrrák, megelőzés, melanoma

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

Babát szeretnétek?

Babát szeretnétek?
Ovuláció kalkulátorunkkal könnyen kiszámolhatjátok, hogy mikor van rá a legnagyobb esélyetek! Tovább a kalkulátorra >>

 
vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Nyári veszélyek

A szép idő megérkeztével fölszabadulunk a tél hidege és a tavaszi fáradtság nyomása alól. Gyakran azt hisszük, hogy most már mindent lehet. Persze sok mindent igen. Így például lehet enni a sok jó friss, magyar zöldséget és gyümölcsöt. Végre nem mirelitet, konzervet, vagy drága, de íztelen importárut kell fogyasztani.

tovább a cikkre
Nyári veszélyek - a napszúrástól a vízi balesetekig

Nyáron, különösen, ha jó idő van, gyakrabban fordulnak elő gyermekbalesetek, mint télen. Végre süt a nap, így a lehető legtöbb időt a szabadban töltjük gyermekeinkkel.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Tojáskrém

Tojáskrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Főtt tojás sárgája Margarin

Recept:

A főtt tojássárgáját áttörjük és margarinnal habosra keverjük. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó, darabos ételt evő csecsemőnek.

Fontos!
Csak friss és hűtőben tárolt tyúktojást adjunk a csecsemőn(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Önkormányzati nyári táborok Budapesten 2020: Ide viheted a gyereket, ha nem tudod másra bízni - Fontos infók kerületenként

vissza vissza