15 szénmonoxid mérgezés 1 hétvége alatt - mire figyeljünk nyáron?

Szülők lapja

Betegségek

Szülők lapja


Az idén eddig 11 ember halt meg szén-monoxid mérgezésben, és több gyerek került kórházba. Hogyan előzhető meg a baj? Ajánlott-e CO-riasztót beszerezniük a családoknak? Tudtad, hogy ilyenkor még a konyhai szagelszívót is körültekintőbben kell használni?

Csak a pünkösdi hosszú hétvégén tizenötször riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-feldúsulás miatt. Sokakat megtéveszthet az, hogy szén-monoxid mérgezésekről csak a fűtési szezonban hallunk - pedig komoly veszélyt jelent a kánikulában is! A veszélyt komolyan kell venni, főleg kisgyermekes családoknak, ahol a kisgyerekek sokszor jelezni sem tudják, hogy baj van.

A Szülők Lapja megkereste a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. munkatársát, hogy magyarázza el a jelenség okát, és adjon tanácsot a megelőzésre.

Szén-monoxid mérgezésben az idén már tizenegyen meghaltak
Tizenötször vonultak ki a tűzoltók a pünkösdi hosszú hétvégén szén-monoxid-feldúsulás miatt, vagyis kánikulában is fennáll a mérgezés veszélye - erről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője tájékoztatta 2014. június 10-én, kedden az MTI-t. Hajdú Márton elmondta, hogy idén eddig 230 alkalommal riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz megjelenése miatt. Csaknem 200 ember kapott mérgezést, közülük tizenegyen meghaltak.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a mérgezésesek egynegyede a fürdőszobában történik. A vízmelegítő, vagy a kazán nemcsak gázt, hanem levegőt is fogyaszt az égés során, ezért fontos gondoskodni a fürdőszoba megfelelő szellőztetéséről.

Melyek a szén-monoxid mérgezés tünetei?
A kezdeti tüneteket gyakran nem értelmezik helyesen, ezért a szén-monoxid-mérgezés olyankor is okozhat halálesetet, amikor a súlyos mérgezést hosszan tartó, jól észrevehető tünetek előzik meg. Az ájulást még nem okozó mérgezés tünetei összekeverhetők többek közt a migrén vagy az influenza bizonyos tüneteivel (fejfájás, szédülés, fáradtság, álmosság, hányinger, tudatzavar).

A mérgezést elszenvedő tudatánál van, a mérgezés gyanúját gyakran felfogja, és azt is, hogy meghal, ha nem tesz valamit, egy bizonyos mérgezési fokon túl azonban már nem képes cselekedni. A szén-monoxid a testben először lassan halmozódik, majd koncentrációja hirtelen felugrik.

  • Első szakasz: A mérgezést szenvedett nyugtalan, zavart vagy kábult, a feje is fájhat, szédülhet, hányhat. A bőre időnként cseresznyepiros lesz.
  • Második szakasz: Izomgörcsök a végtagokon, majd az egész testen, eszméletlenség. Az eszméletlenné vált beteg is hányhat, ami fulladást okozhat.
  • Harmadik szakasz: Izomellazulás, légzésbénulás, halál.

(Forrás: Wikipédia)

Mi az oka annak, hogy a szén-monoxid a kánikulában is komoly veszélyt jelenthet?
„A háztartások többségében a fűtési szezonon kívül is használatban vannak a tüzelőberendezések, hiszen sok esetben ezekkel a készülékekkel történik a használati melegvíz előállítása is. A szén-monoxid visszaáramlás veszélye elsősorban a nyílt égésterű készülékeket használó lakásokban jelentkezhet, ahol a tüzelőberendezés a lakás levegőjét használja az égéshez” - kezdi válaszát Müller Máté, a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. ügyfélkapcsolati és kommunikációs osztályának vezetője.

A szén-monoxid visszaáramlás mögött egyszerű fizikai jelenség áll
A nyílt égésterű készülékek esetében az égéstermék hőmérséklete és a lakáson kívüli, környezeti hőmérséklet különbségéből adódó nyomáskülönbség hatására távozik az égéstermék az ingatlanból. Ez a nyomáskülönbség a nyári időszakban – tekintettel arra, hogy a külső hőmérséklet és az égéstermék hőmérséklete között viszonylag kicsi a különbség – kisebb mértékben jelentkezik, így a kémény huzatértéke a nyári időszakban lecsökkenhet. 

Megelőzés: folyamatosan szellőztetni, és kazánhasználatot a meleg órákban kerülni
A fentiek miatt fokozottan figyelni kell a megfelelő levegő-utánpótlás biztosítására. Jól hőszigetelő, fokozott légzárású nyílászárók esetében mindenképpen gondoskodni kell megfelelően méretezett légbeeresztőről. A meglévő légbeeresztők átjárhatóságát folyamatosan biztosítani kell, rendszeres szellőztetéssel cserélni kell az ingatlan levegőjét, és a tüzelőberendezés használatát lehetőleg a reggeli és esti órákra kell korlátozni, amikor az említett nyomáskülönbség nagyobb. 

Ilyenkor a konyhai szagelszívót és ventillátorokat is másképpen kell használni
Visszaáramláshoz vezethetnek továbbá azon háztartási eszközök, amelyek működésük közben szintén megváltoztathatják a lakásban uralkodó nyomásviszonyokat. Jellemzően ilyen készülékek a konyhai szagelszívók, a ventillátorok, de extrém esetben akár egy szárítós mosógép is veszélyforrás lehet. Ezeket a készülékeket nem szabad a tüzelőberendezéssel együttesen használni. Főként a szagelszívók és ventillátorok esetében gondoskodni kell a készülék és a tüzelőberendezés összereteszeléséről, amely megakadályozza azok együtt működését.

Ajánlott-e a családoknak CO-riasztót beszerezni?
„Fontos látni, hogy a CO-érzékelők nem megelőzik az esetleges visszaáramlást, hanem jelzik, ha már a probléma fennáll. Gyakorlatilag egy gépjármű légzsákjához hasonlíthatóak. Nem azzal minimalizáljuk az autóbaleset kockázatát, hogy van légzsák a kocsiban, hanem azzal, hogy betartjuk a KRESZ szabályait. Kéményhasználat esetében is alapvetően a megelőzésen és kockázatok minimalizálásán van a hangsúly. Ha tüzelőberendezésünket rendszeresen karbantartjuk, és kéményeink ellenőrzését lehetővé tesszük a közszolgáltatónak, akkor mindent megtettünk a megelőzés érdekében. Ezt követően természetesen érdemes egy jól működő, megbízható CO riasztót beszerezni, amely az esetleges visszaáramláskor jó szolgálatot tehet.” - tájékoztat Müller Máté.

Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: FŐKÉTÜSZ, mti

 

 


Szülők lapja

Betegségek

Szülők lapja


2014.06.24