Főoldal > Cikkek > Betegségek > Mandulagyulladás és Krupp szindrómák – A tünetek sokszor váratlanul, az éjszaka közepén jelentkeznek - Szülők Lapja

Mandulagyulladás és Krupp szindrómák – A tünetek sokszor váratlanul, az éjszaka közepén jelentkeznek


Mit okoz a kezeletlen mandulagyulladás? Miért tilos a forró gőz alkalmazása Krupp esetén? Miért tilos fektetni a gyereket gégefedő gyulladáskor? Hogyan ismerhetők fel ezek a rohamszerűen, sokszor éjjel jelentkező súlyos tünetek?

Szerző: Hekkel Zoltán
2014-12-22
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A felső légút anatómiája voltaképpen megegyező az élet valamennyi szakaszában, csak méreteiben tér el a gyermekkori a felnőttkoritól. Ebben rejlik veszélye, mert csecsemő- és gyermekkorban a felső légút felépítése arányaiban kisebb, így maga a légút is szűkebb, tehát a levegőnek egy kisméretű „csövön” /gége, légcső/ kell lejutnia a tüdőbe.

A baba fejlődésével a légutak mérete is egyre nő
Ahogy évről-évre fejlődik a baba szervezete, a légutak mérete is úgy nő, tágul ez a „csőrendszer” - így a levegőnek is nagyobb tere lesz eljutni az alsó légutakba. Ezzel a levegőmennyiség is megnövekszik az évek során, amit a szervezetbe tudunk juttatni, így kielégítve az oxigénigényt.
A csecsemőknél, s gyermekeknél azért jár fokozottabb veszéllyel bármilyen felső légúti megbetegedés, mert az esetek nagy részében a gyulladásnak kitett helyen általában térszűkítő folyamatok indulhatnak meg. Minden gyulladás –függően a súlyosságától- kisebb-nagyobb duzzanattal, szövet megnagyobbodással járhat, ami ez esetben akár felső légúti szűkületet is okozhat.

A légző rendszer ezen részének felépítésében az alábbiak játszanak szerepet.

Szájüreg – megfelelő szájhigiéniával lassíthatjuk a baktériumok elszaporodását
A levegő útjának megfelelően belégzéskor először a szájüregen keresztül jut be a szervezetbe az oxigén így ez is részt vesz a légzésben. A szájüregben a fogakon és nyelven kívül számos emésztőenzim és baktérium is található. A baktériumok elszaporodását az immunrendszerünk gátolja. Ahhoz, hogy az alsó légutakba lejussanak, számos akadályt kell leküzdeniük. Legyengült immunrendszerrel és megfelelő szájhigiénia hiányában ezek a baktériumok akár súlyos fertőzést is okozhatnak a légző rendszerben, és ha a vér/nyirokáramba bekerülnek, bárhova eljuthatnak a testben.

Orr – a csecsemők inkább az orrukon keresztül vesznek levegőt
A szájüregen kívül, az orr is behatolási kapu a levegő számára, csecsemőkorban orrlégzés a jellemző elsősorban, tehát az orrukon veszik a levegőt, majd az idő előre haladtával megtanulnak a szájukon is levegőt venni. Így az orrüregen keresztül is bejuthat számos fertőző ágens. Viszont az orr belsejét egy speciális nyálkahártya borítja, amely csillószőrökből áll, melynek feladata megszűrni a levegőt, ennek köszönhetően számos betegségtől védi meg a szervezetet. Gyakran előfordul leginkább felnőttkorban az allergiás nátha, melynek lényege, hogy az orr belsejét bélelő nyálkahártya gyulladás következtében megduzzad és váladékozik, okozván a panaszokat /tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás/. Ennek okai között szerepel, hogy legtöbbször valamilyen allergénnel érintkezik ez a terület. Napjainkban a légszennyezettség miatt számos ilyen allergén van a levegőben, ezért egyre több allergiás megbetegedés jellemző már gyermekkorban is.

Garat
A levegő útjának megfelelően a következő állomás a garat. Itt találhatóak a mandulák, mint nyirokszervek, a nyelvcsap, nyelvgyök, gégefedő, gégebemenet, nyelőcsőbemenet, orr-és garat közti nyílások /ún. orrkapuk/, hátsó garatfal.

Mandulák – kiszűrik a kórokozókat
A mandulák /2db orr és 2db garat/ fő funkciója szintén a levegő szűrése. Az immunrendszer nyirokszerveként játszik szerepet abban, hogy minden belégzés alkalmával a levegőben lévő kórokozókat megszűrje. Amennyiben gyakran begyullad, a nagysága és tömege megnövekedhet, súlyos esetben akár légúti akadályt képezve! Éppen ezért minden mandulagyulladással járó felső légúti fertőzéssel javasolt a gyermekorvosunkat felkeresni. Kezelhetetlen betegség esetén fül-orr-gégész szakorvoshoz szükséges vinni a gyermekünket, gyermekorvosunkkal történt előzetes konzultáció után.

Mandulagyulladás tünetei – általában baktérium okozza
A mandulagyulladásokat általában bakteriális eredetű fertőzés okozza, ezért antibiotikum szedése javasolt, amit kizárólag orvos írhat fel. Emellett az immunrendszer támogatása is nagyon fontos /plusz vitamin bevitel/. A mandulagyulladás általános tünetei közé tartozik: kezdetben hőemelkedés, majd lázas állapot, torokfájás, nyelési nehézség, levertség, bágyadtság, sápadt küllem, hányinger, hányás. Kezeletlen, elhanyagolt esetekben előfordulhat súlyos szövődményként tályog, vakbélgyulladás, agyhártyagyulladás, tüdőgyulladás stb.

KRUPP SZINDRÓMÁK
A következő felső légútat szűkítő megbetegedés a gyermekek tekintetében súlyos állapotot eredményezhet, ez a Krupp szindrómák csoportja, amelyek akut, obstruktív /szűkítő/, fertőzéses és nem fertőzéses eredetű kórképek összességét jelenti.

Laryngotracheobroncitis - a gége-torok-hörgők együttes gyulladása
Általában őszi-téli időszakban fordul elő és enyhe lefolyású, leginkább 2-6 éves korban jellemző. Kórokozói leggyakrabban vírusok /humán parainfluenza/. Kialakulásában szerepet játszhat a vírusok mellett, az allergia is. Legtöbb esetben náthával, hőemelkedéssel kezdődik, majd „ugató” köhögés is kialakulhat. Súlyos esetben légúti szűkület következtében belégzéskor hallható sípolás, nehezített légzés alakul ki, a bőr színe elkékül és tudata beszűkülhet, nyugtalanná válhat.

Krupp esetén TILOS a forró gőz alkalmazása
Csecsemőre nézve ez, azért olyan súlyos állapot, mert ilyenkor a gége keresztmetszete jelentősen beszűkül, azaz 1mm-es körkörös duzzanat 75%-os szűkületet okoz. Ilyen esetekben mindenképp hívjunk segítséget /orvos, mentő/ és addig, míg megérkezik, addig hidegpárásítást alkalmazhatunk a kisdedeknél. Például: őszi-téli hideg időszakban kiszaladunk vele a szabadba vagy otthon a hűtőszekrényajtót kinyitjuk és elé állunk a gyermekkel. Forró gőz alkalmazása szigorúan tilos! Gyakorlott szülőként javasolt /Rectodelt/ kúp adása, de erről egyeztetni érdemes telefonon az orvossal.

Acut subglotticus laryngitis - gégefedő alatti vizenyő
Ehhez hasonló kórfolyamat az acut subglotticus laryngitis /gégefedő alatti vizenyő/. Nem gyulladásos eredetű kórkép, melyet a gége szövetében felszaporodó folyadék /vizenyő/ jellemez, emiatt a gége ezen szakasza lényegesen beszűkül. Leggyakrabban hirtelen, éjszaka jelentkezik, előzőekben egészséges vagy enyhe lefolyású légúti fertőzéses állapot után többnyire 3 éves korig. Okai között szerepel a genetikai hajlam, illetve a levegőben levő allergének belélegzése, általában a késő őszi és téli hónapok nyálkás, ködös időszaka alatt.

Megfontolt a mentő/orvos hívása, hisz súlyos állapotú beteg benyomását kelti, nagyon erőltetett a légzése, behúzódnak a légző izmok és életre kelnek a légzési segédizmok /melyek normális esetben ellazultak/. Szabad füllel hallható a beszűkült légút miatt létrejött sípoló /ún. stridoros/ légzési hang. A segítség megérkezéséig hideg párásításra és verbális nyugtatásra törekedjünk, erre általában jól reagálnak.

Epiglottitis – gégéfedő gyulladás
A felső légút talán legsúlyosabb megbetegedése a gégefedő gyulladása az –epiglottitis. Általában 2-5 éves korban a jellemző. Kórokozója a Haemophyllus influenzae B, melyet napjainkra már sikeresen visszaszorítottak a megfelelő vakcinák előállításával, de még így is előfordul(hat) ritka eseményként a mindennapokban. Baktérium okozta megbetegedéssel is találkoztak már, ez a Staphylococcus aureus, amely egyébként is megtalálható az ember bőrén, de megfelelő higiénével és immunrendszerrel elszaporodása meggátolható.

Gégefedő gyulladáskor TILOS a gyermeket fektetni
A gégefedő gyulladása azért súlyos, mert megnagyobbodásával elzárja a gégebemenetet és így nem tud az oxigén eljutni a tüdőkbe. Nagyon gyorsan alakul ki és a gyulladást fokozza a gyermek sírása, ezért rendkívül fontos a kisbeteg mielőbbi megnyugtatása, aki súlyos beteg benyomását kelti. Ahhoz, hogy ne záródjon el a légútja, reflexesen előrehajolva ül, kezeivel elől támaszkodik, nyakát hátrafeszítve tartja. A légúti szűkület miatt belégzése sípoló, búgó, a kisded beszédképtelen, nehezen lélegzik, kontrolállhatatlan nyálfolyás, nyugtalanság és erős torokfájás jellemzi. A gyerek furcsán „nyeldekel”. Előrehaladott állapotban szederjes bőr, komoly fulladás, eszméletzavar is észlelhető. A betegség gyanúja már a fentiek alapján is felmerülhet, azonnali teendő a mentő/orvos hívása és a gyermek folyamatos verbális nyugtatása.

A gyermeket ültetni kell /ahogy neki kényelmes/ –fektetni szigorúan tilos- torkába benézni, bármit a szájába tenni /gyógyszer, folyadék stb./ tilos ,mert ronthatunk az állapotán! A mentő kiérkezéséig maradjunk a gyermek mellet nyugtassuk, figyeljük a légzését és eszméletét! Ne próbáljuk meg beszéltetni, mert amúgy sem fog tudni, illetőleg ezzel is fokozódhat az elzáródás! A végleges ellátás miatt mindenképp a kórházi elhelyezés szükséges, ahol a megfelelő eszközök és szakmai biztonság mellett fogják a kisgyermek kezelését elkezdeni.
 
Csecsemő és gyermek elsősegély tanfolyamok az ország különböző pontjain!

A tanfolyamokat mentőtisztek, illetve mentőápolók tartják, akik nem csak egyszerű elsősegélynyújtási alapismereteket oktatnak, hanem a csecsemő- és gyermekkorban leggyakrabban előforduló betegségekről is felvilágosítást tartanak.

A gyakorlatorientált tanfolyamon a szülők fantom babákon gyakorolhatják a különböző műfogásokat, illetve az újraélesztést!

A tanfolyam eredeti ára: 12 000Ft/fő, ami most a Szent Kamill Életmentésért Alapítvány támogatásával most csak  5000 Ft-ba kerül. Szülőpár kedvezmény: 8000Ft/ 2 fő

Érdekel? Jelentkezz most: email:khmedworks@gmail.com!
www.khmed.hu


 

Címkék: gyermekbetegség, felső légút, Krupp, mandulagyulladás

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Krupp - laryngitis subglottica - tünetei, otthoni és kórházi kezelése

A krupp jellemzően 6 hónapos kortól 3 éves korig jelentkezik a gyerekeknél. Hirtelen kialakuló, ugató köhögés, amely nehezített belégzéssel, de akár rekedtséggel is jár. Mi váltja ki, és mit tehetünk, ha jelentkezik a tünet? Mikor növik ki a gyerekek a kruppot végleg? Gyermektüdőgyógyász szakértőnk válaszol.

tovább a cikkre
Mennyi a normális hőmérséklet és pulzusszám a babáknál, gyermekeknél?

Mennyi lehet az újszülött/csecsemő/kisded és kisgyermek légzésszáma, pulzusa, vérnyomása és testhőmérséklete? Normális-e a babáknál a 37,5 °C –os hőmérséklet? Szakértőnk egy táblázatba foglalja össze, hogy a baba fejlődése során ezek az értékek miként alakulnak, és elmagyarázza, hogy a kisbaba életfunkciói milyen változáson mennek keresztül.

tovább a cikkre
A krupp tünetei és kezelése

A krupp, a laryngitis subglottica, általában enyhe felső légúti hurutos tünetek után hirtelen, heves tünetekkel, nehezített légzéssel járó betegség. A krupp, a hangszalagok alatti terület gyulladásának következtében kialakult duzzanat miatt létrejött rekedt, ugatásszerű köhögés. Ennek a duzzanatnak a fokozódása következtében akár fulladozás, fulladás is létrejöhet.

tovább a cikkre
A mandula kivétele segít a gyermekeknek a légzésben és az alvásban

Egy egyszerű orr- és garatmandula eltávolító műtét segíthet a légzéssel kapcsolatos alvászavarban szenvedő gyermekeknek az alvásban, sőt javíthatja a magaviseletét is.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Frankfurti leves

Frankfurti leves

Levesek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 500 g kelkáposzta 250 g virsli 10 ml olaj 250 ml tejföl 30 g liszt pirospaprika só őrölt kömény bors

Recept:

A kelkáposztát vékony csíkokra vágjuk, sós, őrölt köménnyel, kevés borssal ízesített vízben majdnem puhára főzzük.

A virslit karikákra vágjuk, majd kevés olajon enyhén átpirítjuk. A virsli alól kiszedett olajban elkeverjük(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Óriásplakáton köszöntek el ballagó diákjai Eszti nénitől - Így reagált a tanárnő a kedves meglepetésre

vissza vissza