Főoldal > Cikkek > Betegségek > Hányással, hasmenéssel járó fertőzések - Szülők Lapja

Hányással, hasmenéssel járó fertőzések


Az influenza mellett most a legtöbb kis beteg hányással, hasmenéssel járó fertőzéssel küszködik. Hogy ilyenkor mivel segíthetünk? Amikor mi is ezzel a problémával kerültünk szembe, szakértőnktől, dr. Somló Páltól kértünk segítséget.

Szerző: Dr. Somló Pál
2009-02-11
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

szakértő Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
kérdezd szakértőnket a témában >>

Anya, a hányás a legrosszabb dolog a világon!
Szegény kislányom szájából folyamatosan ezt hallottam, miközben alul-felül kijött az, aminek ki kellett jönnie. Bár ő erről másképp gondolkozott, szerinte egyáltalán nem kellett volna kijönnie… :)

I. Aminek ki kell jönnie, az jöjjön ki…
Azaz, gyermekorvosunk szerint nem jó ilyenkor hányáscsillapítót adni, hagyni kell, hogy minden kiürüljön, mert amit gyógyszerekkel bent tartunk, az végigmegy a tápcsatornán és káros anyagok szívódnak fel belőle, melyek még nagyobb problémát okoznak.

II. Folyadékpótlás - SZŐLŐLÉVEL
Hányás, hasmenés esetén a folyadék pótlása a legfontosabb! De hányás esetén erre csak hideg ital alkalmas!
Vizet semmiképp ne adjunk, mert a vér vegyhatásának felborításával ismételten hányást vált ki!
Van azonban egy mindig kéznél lévő, mindig használható és minden szempontból hatékony "szer", az egyszerű SZŐLŐLÉ. Hidegen adagolva kész csodaszer, ugyanis megnyugtatja a gyomrot, leállítja a hányást, pótolja az elvesztett folyadékot, sókat és ásványi anyagokat és mindemellett táplálja a bélsejteket.

III. 5 perces adagolás
5 percenként 1 teáskanállal kaphat a szőlőléből a kisbeteg. Nagyon fontos ennek a betartása, ne kapjon se többet, se kevesebbet.
1-2 óra elteltével az adagot 1 evőkanálnyira növelhetjük, de továbbra sem szabad ennél nagyobb mennyiséggel itatni.
Bármennyire is szomjas szegény kis betegünk, az ő érdekében szigorúnak kell lennünk, nehogy a hirtelen megnövelt adag ismételt hányást váltson ki.

IV. Bélflóra helyreállítása
3-4 óra hányásmentes időszak után megkezdhetjük a bél flórájának helyreállítását. Ehhez a gyógyszertárból beszerezhető probiotikumot adjunk.

V. Hányós-hasmenős betegek étrendje
Javulást mutat, ha már ételt is kíván, ilyenkor a legjobb a főtt burgonya, esetleg ropi, pirítós. Lehetőleg sós ételeket válasszunk, hogy minél többet igyon rá a csemeténk.
Ha már ezeket jól tolerálja a gyomra, akkor reszelt almás, reszelt répás ételeket adjunk, mert ezek pektintartalma nyugtatja a gyulladt nyálkahártyát.

Ajánlott receptek:
Almás kukoricadara >>
Almás répasaláta >>

VI. A családtagok megfertőzésének elkerülése
Mivel ezek a vírusok cseppfertőzéssel terjednek, ezért nagyon fontos, hogy gyakran mossunk kezet és minél többször szellőztessük át a helyiséget, ahol a beteg gyermekkel vagyunk.
Bár az anyukák ösztönszerűen babusgatják ilyenkor a kis elesett csemetéjüket, jobb, ha kerülik az arcra, szájra adott puszit, nehogy másnapra őket is ledöntse a lábukról a fertőzés.


 

Címkék: hányás, hasmenés, fertőzés, folyadékpótlás, bélflóra, étrend

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

Az immunrendszer felkészítése az őszi-téli megbetegedésekre

Az őszi „szezonális betegségek” a természet ritmusával összhangban jelentkeznek: a nyár melegét és kiáradó bőségét, az állandó napfényt követően a természetben megkezdődik a befelé fordulás: a napos órák száma csökken és megkezdődik a felkészülés a télre.

tovább a cikkre
Járvány előtt oltásokról

Alig ért véget a nyár, a rendelőben sorra megjelennek a náthás, lázas, néha hányós, hasmenéses betegek. A tömegkommunikációban folyamatos híradást kapunk arról, hogy már megint súlyos influenzajárvány várható, amely megelőzésére újfajta összetételű oltóanyag került előállításra. Tavaly is a fejünk fölött lógott „Damoklész kardja”, de szerencsére megúsztuk súlyosabb járvány nélkül.

tovább a cikkre
Csak egy kis nátha?!

Gyakran csak legyintünk, hiszen ez csak nátha. Holott ez az ártalmatlannak hitt betegség számtalan komolyabb probléma alapja és kiinduló pontja. Egy kis odafigyeléssel sok szövődményt megelőzhetünk, ne hanyagoljuk hát el!

tovább a cikkre

A témával foglalkozó szakértőnk

Dr. Somló Pál - Gyermekorvos

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Májkrém

Májkrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirkemáj Margarin

Recept:

A megfőzött, szitán áttört májat margarinnal habosra keverjük. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó, darabos ételt evő csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

hirdetés

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Betegségek

Izzadás okai és kezelése: Miért fontos a szervezetnek az izzadás? Mit tehetsz kóros izzadás ellen?

vissza vissza