A baba fejlődése hónapról hónapra

A baba fejlődése - 11. hónap - Szülők Lapja

Mozgás

Mozgás width=

Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 11 hónapos baba - mozgásfejlődés

A 11-12. hónap körül jut el a gyermek a szándékos elengedés lépcsőfokára, és nagy ügyességre tesz szert ebben. Bútorokba kapaszkodva feláll, oldalazva lépeget, majd a támasztékát elengedve segítség nélkül áll.
A kisgyermek előbb rakosgatja a tárgyakat, majd pedig eldobja. Az egykezes dobásformája a felállással egy időben jelenik meg. Kedvelt formája a játékok járókából való kidobálása. A dobást követi a fejlődési sorban az egykezes ütés. Kedves foglalatossága a pakolgatás, az apróbb tárgyakat beleejti a tartóba, de kivenni még nem tudja.

 

Beszéd

Beszéd width=

Baba fejlődése - 11 hónapos baba - beszédfejlődés

A baba 11 hónapos korában már mond olyan egyszerűbb szavakat, mint a baba, mama, sőt ezeket már helyesen is használja.

Értelmi - érzelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

Baba fejlődése - 11 hónapos baba - értelmi fejlődés

Ha kérünk tőle egy játékot, akkor felénk nyújtja, de nem mindig adja oda. Ha valamit tiltunk számára, akkor a fejével ő is mutatja, hogy nem. A 11 hónapos korú baba már segít az öltözködésnél, a kabátból a karját kihúzza, de bele dugni még nem tudja. Ha kérjük, akkor puszit ad az arcunkra.
Emlékszik a korábban történt eseményekre. Pl. ha játszótérre megyünk, akkor tudja, hogy honnan kell elővenni a homokozó készletet.

Aktuális vizsgálatok

Aktuális vizsgálatok width=

Baba fejlődése - 11 hónapos baba - vizsgálatok, oltások

11 hónapos korban újabb kontroll vizsgálatra kell vinni a babát.

A vizsgálat során a következőket ellenőrzi az orvos:
- testsúly-, testhossz-, fejkörfogat-, mellkörfogatmérés,
- a baba teljes fizikális vizsgálata, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- a csecsemő mozgásszervi vizsgálata
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata.

Forduljunk szakemberhez, ha...

Forduljunk szakemberhez, ha... width=

Baba fejlődése - 11 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha...

Ha célszerűtlen mozgásokat hajt végre.
Ha még nem gagyog szótagokat.
Ha 11 és fél hónapos korában még nem mászik és nem ül stabilan.

Baba kalkulátorok

Baba kalkulátorok width=

11. hónap

Tudod, hogy mennyit alszanak általában a babák? Természetesen nincs mindenkire érvényes szabály, de az átlagokat meg tudod nézni a Baba alvásigény kalkulátorunkban >>

Mekkora az ideális hosszméret a babáknál ebben a korban? Nézd meg a Baba méret kalkulátorunkban >>

Mennyi az ideális súly a babáknál ebben a korban? Ellenőrizd a Baba súly kalkulátorunkban >>

Milyen lesz a babád a csillagjegye alapján? Babahoroszkóp >>

Milyen szülő leszel a csillagjegyed alapján? Szülőhoroszkóp >>

Baba táplálása

Baba táplálása width=

Baba hozzátáplálása, receptajánló

Mikor mit ehet a baba? Hozzátáplálás táblázat! Töltsd le, nyomtasd ki ingyenes hozzátáplálás táblázatunkat >>

Babák/gyerekek étkezésével, hozzátáplálással kapcsolatos cikkek >>Konkrét receptet szeretnél korcsoportokra bontva? Baba receptek rovatunkban rengeteg recept közül választhatsz >>

Programajánló

Programajánló width=

Programok gyerekekkel

Rengeteg programötlet, kirándulás tippek babával, kisgyermekkel. http://www.szuloklapja.hu/programok.html

Baba fejlődése hónapról - hónapra

NÉVJEGYZÉK

Szerző: Szülők Lapja 
Felhasznált irodalom: Gyerekszáj napló 

Szakmai lektorok: 
Dr. Somló Pál (gyermekorvos) 
Dr. Szokoly Mária (pszichológus) 
Hartung Vilmosné (védőnő) 
Németh Adél (óvodapedagógus) 
Oláh Andrea (logopédus)

Vissza az előző oldalra

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Óvári csirkemell

Óvári csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100 g csirkemell 2 szelet sült sonka 2 szelet sajt fűszerkeverék 10 olaj 10 g liszt

Recept:

A csirkemellet megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. Kevés sültcsirke fűszerkeverékkel bedörzsöljük a hússzeleteket, lisztbe forgatjuk, majd nagyon pici olajon egy serpenyőben mindkét oldalán félig puhára sütjük. Egy tűzálló üvegtálat nagyon vékonyan kiol(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Ingyen utazás Kajla útlevéllel: 20 csodás hely az országban, ahova kiránduljatok el a gyerekkel az őszi szünetben!

vissza vissza