Főoldal > Cikkek > Betegségek > Középfülgyulladás okai, tünetei, kezelése, szövődményei - Vigyázz, halláskárosodást is okozhat! - Szülők Lapja

Középfülgyulladás okai, tünetei, kezelése, szövődményei - Vigyázz, halláskárosodást is okozhat!

Szülőklapja képHa van gyermekünk, jó eséllyel volt már fülgyulladással dolgunk. Szakemberek becslései szerint négyből három gyermeknél legalább egyszer kialakul fülgyulladás három éves kor alatt. A fülgyulladástól a gyermek nyűgössé válik és nehezére eshet az éjszakai alvás.

Szerző: Szülők lapja
2018-02-05
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ha van gyermekünk, jó eséllyel volt már fülgyulladással dolgunk. Egészségügyi szakemberek becslései szerint négyből három gyermeknél legalább egyszer kialakul fülgyulladás három éves kor alatt. A fülfertőzés az első számú oka annak, hogy a szülők orvoshoz viszik gyermekeiket. A gyulladástól a gyermek nyűgössé válik és nehezére eshet az éjszakai alvás.
 

Középfülgyulladás okai, tünetei, kezelése, lehetséges szövődményei


Mi a középfülgyulladás?
Egy gyulladás a középfülben (dobhártya mögötti terület), melyhez általában folyadék is társul. Ez a folyadék nem feltétlenül fertőzött. A fülgyulladás során a fülkürtben lévő kis átjáró, mely összeköti a középfület és a torok hátsó részét, megduzzad, így a folyadék és egyéb anyagok nem tudnak kijutni a megszokott módon. A folyadék csapdába esik a középfül mögött, ezzel tökéletes táptalajt képezve a baktériumoknak és növekedésüknek.

A betegség tünetei, súlyossága, gyakorisága és hossza változó lehet
Az egyik véglet, amikor rövid ideig átlátszó, nem fertőzött folyadék van a fülben fájdalom és láz nélkül, mely azonban enyhe halláscsökkenést eredményez. A másik véglet, amikor ismétlődő rohamokban jelentkezik a fertőzés, sűrű, ragasztószerű folyadék jelenik meg. Az ilyen gyulladás maradandó halláskárosodással járhat. Hullámzó vezetéses halláscsökkenés szinte mindig előfordul középfülgyulladásnál. Valójában ez a leggyakoribb oka a gyermekek halláskárosodásának.

Milyen gyakori a középfülgyulladás?
Ez az egyik leggyakrabban diagnosztizált betegség csecsemők és kisgyermekek körében. 70%-uk legalább egyszer megtapasztalja élete első három évében. Ez idő alatt a gyermekek 50%-a három vagy annál több alkalommal is szenved fülgyulladástól.

Akár egy egyszerű megfázás is kiválthat a gyerekeknél fülgyulladást, mely náluk az átmeneti halláskárosodás leggyakoribb oka. A fülfertőzés pedig az egyik leggyakoribb oka annak, hogy a szülők orvoshoz viszik gyermeküket. Szakemberek becslései szerint négyből három gyereknek lesz legalább egyszer fülgyulladása három éves koráig.

Miért olyan gyakori a középfülgyulladás gyermekeknél?
A fülkürt egy átjárót képez a középfül és a torok hátsó része között, mely kisebb, mint a felnőtteknél és közel vízszintes. Így könnyebben alakulhat ki orrpolip és fertőzés. Amíg a fülkürt szöge és mérete nem változik a gyermek növekedése által, addig fogékonyabbak a középfülgyulladás kialakulására. A fülgyulladásra hajlamos gyerekek idővel kinövik ezt az állapotot. Ahogy felnőnek, a fülkürt meghosszabbodik, függőleges irányúvá válik, a folyadék könnyebben tud távozni.

Hogyan okoz a középfülgyulladás halláscsökkenést?
Három apró csont közvetíti a rezgéseket a dobhártyának, a belső fülbe. Ha folyadék is jelen van, a rezgések kisebb hatékonysággal kerülnek továbbításra, így a hang energiája elvész. Az eredmény lehet enyhe vagy közepes fokú halláscsökkenés. Ezért a beszédhang tompa vagy nem hallható. Az ilyen típusú halláskárosodás csupán ideiglenes. Azonban, ha a középfülgyulladás újra és újra előfordul, roncsolhatja a dobhártyát, a fülben lévő csontocskákat, vagy akár a hallóideget, amitől a károsodás állandó, idegi hallásvesztés lehet.

Okozhat a fülgyulladás általi hallásvesztés beszéd- és nyelvbeli problémákat?
A gyermekek mások beszéde alapján tanulják meg a nyelvi elemeket. Az első néhány év különösen fontos a beszéd fejlődésének szempontjából. A hallásvesztés akadályozza a nyelvtanuláshoz szükséges tapasztalatok megszerzését.



A középfülgyulladás fertőzés nélkül egy speciális probléma, mivel a láz és a fájdalom nincs jelen. Hetek, hónapok is eltelhetnek, mire a szülők érzékelik a problémát. Ez idő alatt a gyermek lemaradhat olyan információkról, melyek hatással lehetnek a beszéd és a nyelvi készségek fejlődésére.

Mit tegyünk, ha a középfülgyulladás beszédbeli vagy nyelvi problémát okoz?
Azonnali orvosi kezelés javasolt. A fülfertőzés azonnali kezelést igényel, ezért keressük fel gyermekorvosunkat vagy egy fülorvost! Ha a gyermeknek visszatérő fertőzése és/vagy krónikus folyadékfelgyülemlése lenne, további két szakembert is érdemes felkeresni: egy audiológust, és beszéddel, nyelvvel foglalkozó szakembert. Előbbi értékeli a halláskárosodás súlyosságát, még egy nagyon fiatal, nyugtalan gyermeknél is megállapíthatja a betegség jeleit. Utóbbi felmérheti a beszédbeli és nyelvi készségeket, szükség esetén ajánlhat felzárkóztató programot.

A középfülgyulladás jelei
Bizonyos jelekből fájdalom és láz nélkül is kikövetkeztethető, hogy krónikus vagy visszatérő folyadék van a fülben. A duzzadt, folyadékkal teli fül pedig akár fájdalmas is lehet, különösen ha nyomja a dobhártyát. Nem minden megfázás eredményez fülfertőzést, de a következő tünetek jelei lehetnek, hogy ideje orvoshoz fordulni:
  • Figyelmetlenség, félreértés, kedvetlenség
  • Hangosabb a televízió vagy a rádió, mint máskor: Fülfájásra, halláscsökkenésre panaszkodik. A beszédhez elég idős gyerekek el tudják mondani, ha fáj a fülük vagy nem hallanak elég jól. A jó hír, hogy a hallás visszatér, amint elmúlik a fülgyulladás.
  • Nyűgösség. A babák több okból lehetnek nyűgösek, szóval érdemes háziorvoshoz fordulni ilyenkor, főleg ha további tünetek jelentkeznek.
  • Nehezen alszik el, gyakran felébred éjszaka. A fertőzött folyadék nagy fájdalmakat okoz a gyermeknek lefekvéskor. Lehet, hogy sokkal jobban érzi magát a betegség alatt, ha nem fekszik teljesen vízszintesen, hanem magát feltámasztva.
  • Megmagyarázhatatlan ingerlékenység
  • Csökkent étvágy, hányás, hasmenés. A fülfertőzéseknél fájdalmas rágni és nyelni, könnyen felfordul a gyermek gyomra.
  • Fülvakarás, -piszkálás: Ez is egy tünete lehet a fülfertőzésnek, de egymagában nem egyértelmű jel. A nyűgös, fülét piszkáló babának lehet, hogy csak a foga nő. Ha fülfertőzésről van szó, ez is egy tünet.
  • Fül-vízelvezetés. A bent rekedt folyadék áttörheti a dobhártyát, mely sárgás vagy akár véres váladékot eredményezhet. A dobhártya felszakadásakor a fertőzött folyadék távozik, enyhül a nyomás. Bár ez elég súlyosnak hangzik, de a dobhártya ezután meggyógyul.
  • Láz. Az alacsonyabb láz, hőemelkedés is egy jele a kialakult fülgyulladásnak. Különösen akkor, ha már megfázott a gyermek vagy valamilyen légúti betegsége van.

Lehetséges szövődmények
Ha úgy gondoljuk, hogy gyermekünknek fülgyulladása van, vizsgáltassuk meg minél előbb! A kezeletlen fülgyulladás súlyos szövődményeket okozhat, beleértve az maradandó hallásvesztést. A gyermek korától és a fertőzés súlyosságától függően a gyermekorvos dönthet úgy, hogy felír antibiotikumot.

Fülfertőzés kezelése gyerekeknél
A fülgyulladás komolyabb gyógyítható gyógyszeres kezelés nélkül, a gyermekorvos előírhat antibiotikumot, de dönthetünk úgy, hogy hagyjuk lefutni a folyamatot. Ha a gyermek még nem érte el a kétéves kort vagy cochleáris implantátuma van, valószínűleg fel fog írni az orvos antibiotikumot. Függetlenül attól, hogy a fülgyulladás fájdalmas-e, vezethet alvási nehézségekhez, átmeneti hallásvesztéshez és gyomorrontáshoz is. Íme néhány dolog, mely segíthet, hogy a gyermek jobban érezze magát, amíg antibiotikumot szed vagy vissza nem nyeri hallását:
  • Használjunk meleg borogatást! Nedvesítsünk meg egy rongyot nagyon meleg vízzel, csavarjuk ki, és nyomjuk finoman a gyermek érintett füléhez. Győződjünk meg róla előtte, hogy egyenes ül és nem tud a víz a fülébe folyni. Használjunk fűthető párnát, ha a gyermek nem érzi azt annyira melegnek, hogy nem tud tőle elaludni.
  • Fájdalomcsillapító adagolása. Érdeklődjünk a gyermekorvosnál, hogy milyen típusú fájdalomcsillapítót javasol a gyermek kora és súlya alapján. A kezelőorvos előír valamilyen gyulladáscsökkentőt, illetve fájdalomcsillapító fülcseppet.
  • Ne küldjük iskolába a gyereket! Több mint valószínű, hogy a fülfertőzés megfázás vagy felső légúti probléma eredményeként jelentkezik. Tartsuk otthon, így megakadályozzuk, hogy más gyerekek is elkapják a vírust.
  • Ösztönözzük pihenésre, csendes tevékenységekre! A gyermek kellemetlen érzést tapasztalhat amiatt, hogy a középfülben rekedt folyadék nyomást gyakorol a dobhártyára. Több mint valószínű, hogy ez fájdalommal jár, ezért nem tud ugyanúgy játszani, mint máskor. Részesítsük előnyben a csendes tevékenységeket, mint pl. olvasás, építőkockázás, esetleg TV nézés.

Mikor szükséges komolyabb orvosi beavatkozás?
A fülfertőzés normális és nagyon gyakori gyermekkorban, a felesleges folyadék könnyen felgyülemlik, ettől a középfül megduzzad. Ha a gyermeknek magas láza van, és két nap kezelés után előfordul hányás, keressük fel az orvost. Visszatérő fülgyulladás esetén szintén látogassunk el a gyermekorvoshoz! Az orvos beutalja a gyermeket egy fül orr gégészhez, aki komolyabb esetben sebészeti beavatkozást ajánlhat, mely során kis csövet ültetnek a fülbe, hogy az megfelelően működhessen. Ez az eljárás segíthet enyhíteni a tüneteket, míg a gyermek fülében ki nem fejlődik a szükséges vízelvezetési mechanizmus.

Forrás: mindenamihallas.hu
Fotó: Pixabay

Címkék: középfülgyulladás, középfülgyulladás tünetei, okai, szövődményei, középfülgyulladás kezelése, hallásromlás

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

Halláskárosodás okai, tünetei gyerekeknél: milyen jelek utalnak arra, hogy baj van a baba, kisgyermek hallásával?
Halláskárosodás okai, tünetei gyerekeknél: milyen jelek utalnak arra, hogy baj van a baba, kisgyermek hallásával?

1000 újszülöttből 3-4 jelentős halláskárosodásban szenved. Mi okozza ezt a gyermeknél? A fő okok: az örökletesség, betegség vagy sérülés. Bármi is a kiváltó ok, fontos a mielőbbi felismerés, hisz az időben megkezdett kezelés nagy mértékben javíthatja az életminőséget.

tovább a cikkre
Hallásproblémák, köhögés, gyulladások, fejfájás? - A megnagyobbodott orrmandula is okozhatja

„Anya, te mit mondtál?” – hangzik a kérdés a gyerek szájából, ami nem biztos, hogy figyelmetlenségre, sokkal inkább a megnagyobbodott orrmandulára utalhat. Melyek a megnagyobbodott orrmandula tipikus tünetei, és milyen további betegségeket okozhat, ha nem lépünk időben?

tovább a cikkre
Az újszülöttek hallásvizsgálata

A súlyos vagy teljes halláskárosodás a leggyakoribb születési rendellenesség, minden ezer kisbaba közül egy-hat érintett. Magyarországon egyelőre nem elterjedt a műszeres vizsgálat, a legtöbb helyen még csak a zajkeltésre adott reakciót vizsgálják, amely nem megfelelő módszer a hallás teljes körű vizsgálatára. Holott számos európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában ma már átfogó műszeres szűrőprogram működik az újszülött kori halláskárosodás mielőbbi diagnosztizálása érdekében.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Májkrém

Májkrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirkemáj Margarin

Recept:

A megfőzött, szitán áttört májat margarinnal habosra keverjük. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó, darabos ételt evő csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

hirdetés

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Betegségek

Izzadás okai és kezelése: Miért fontos a szervezetnek az izzadás? Mit tehetsz kóros izzadás ellen?

vissza vissza