Főoldal > Cikkek > Gyermek fejlődése > Online oktatás hátránya: Beszédértési, nyelvi problémákkal küzdenek azok a gyerekek, akik szeptemberben kezdté - Szülők Lapja

Online oktatás hátránya: Beszédértési, nyelvi problémákkal küzdenek azok a gyerekek, akik szeptemberben kezdték az iskolát

Szülőklapja képEgyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az elmúlt évben visszavethette a gyerekek nyelvi képességeinek fejlődését.

Szerző: Szülők lapja
2021-04-27
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az elmúlt évben visszavethette a gyerekek nyelvi képességeinek fejlődését - állapította meg egy brit kutatás.

A brit Oktatási Alapítvány (EEF) által végzett kutatás, amely 50 ezer tanuló és angliai iskolák adatait elemezte, arra az eredményre jutott, hogy megnőtt azoknak a négy- és ötéves gyerekeknek a száma, akiknek segítségre van szükségük a nyelvi fejlődéshez.



Beszédfejlesztésre van szüksége a gyerekek többségének
A brit kormány bejelentette, hogy 18 millió fonttal (7,5 milliárd forinttal) támogatja a korai fejlesztést, ezen belül az iskolába kerülő gyerekek külön segítséget kapnak - számolt be róla április 27-én a kutatást ismertető BBC News.

A világjárvány leküzdésére hozott intézkedések megfosztották a legkisebb gyermekeket a szókincs bővüléséhez nélkülözhetetlen társadalmi kapcsolatoktól és tapasztalatoktól - mutatott rá az EEF kutatása.

Milyen későbbi problémákhoz vezethet?
A kutatásban részt vevő 58 brit általános iskola több mint kétharmada jelezte, hogy a 2020 szeptemberében iskolába került gyerekeknek nagyobb szüksége van a beszédfejlesztésre, mint a korábbi években beiskolázottaknak. Az iskolák 96 százalékát aggasztotta a tanulók beszéd- és nyelvi fejlődése.

- Minden kutatás azt mutatja, hogy ha egy gyermeknek ebben az életkorban nyelvi problémái vannak, felnőtt korára négyszer nagyobb valószínűséggel küzd majd az olvasással, háromszor nagyobb valószínűséggel lesznek mentális egészségügyi problémái, kétszer nagyobb valószínűséggel lesz munkanélküli és szociális mobilitási problémákkal küzd majd, így a gyermekek jövője szempontjából szó szerint kulcsfontosságú, hogy már ebben a korai életkorban jól kezeljük ezt a kérdést - mondta el egy walsalli általános iskola igazgatója.

Az EEF megállapításait a szeptemberben iskolába kerülő 50 ezer négy- és ötéves gyermekkel kapcsolatos felmérés adatai is tükrözik. Az előző évben iskolát kezdőkkel szemben 20-25 százalékkal több gyermeknek volt szüksége segítségre a nyelvi készségek terén.

Oxfordi kutatók is hasonló következtetésre jutottak
Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség - ezt az Oxfordi Egyetem kutatói állapították meg az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban.

Az oxfordi kutatók Hollandiában gyűjtött adatokat elemezve vonták le következtetéseiket, a nyugat-európai országban az első lezárás idején nyolc hétig voltak zárva az iskolák. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy megállapításaik érvényesek az Egyesült Királyságra és bárhol máshol is.

Az alsósoknál a legnagyobb a lemaradás
A magas szintű távoktatás ellenére az alsó tagozatos diákok egy tanévben elért átlagos fejlődésük egyötödét veszítették el. Ez egyenlő azzal az idővel, amennyit tantermen kívül töltöttek el. A hatás súlyosabb a hátrányos helyzetű gyerekeknél - mutatták ki. Erről bővebben itt írtunk »

Olvasd el ezt is!
Honnan veheted észre, hogy gyermeked beszédfejlődési zavarral küzd? Mit tehetsz, hogy segítsd a beszédfejlődését? »


Forrás: MTI
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Címkék: koronavírus, pandémia, gyerek fejlődése

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Beszédfejlődés zavarai: Milyen jelekre figyelj szülőként? Hogyan segítheted a gyerek beszédfejlődését?
Beszédfejlődés zavarai: Milyen jelekre figyelj szülőként? Hogyan segítheted a gyerek beszédfejlődését?

A beszédfejlődési zavar a magyarok 2-3 százalékát érinti, ellátásuk mégis sok esetben megoldhatatlan állami keretek között. Honnan vedd észre, hogy gyermeked beszédfejlődési zavarral küzd? Mit tehetsz szülőként?

tovább a cikkre
Finommotorika fejlesztése: Így ügyesedhet a gyerek keze, hogy jobban menjen az írás - 6 ötlet fejlesztőpedagógustól
Finommotorika fejlesztése: Így ügyesedhet a gyerek keze, hogy jobban menjen az írás - 6 ötlet fejlesztőpedagógustól

A finommotorika valójában a kézügyesség, ami elengedhetetlen feltétele iskolás korban az írás tanulásának. Fontos tehát, hogy odafigyeljük arra, gyermekünknek milyen a kézügyessége.

tovább a cikkre
D-vitamin, kalcium, vas gyerekeknek: Ezt rontja el legtöbb szülő a kisgyermekek táplálásában!
D-vitamin, kalcium, vas gyerekeknek: Ezt rontja el legtöbb szülő a kisgyermekek táplálásában!

Mi a D-vitamin? Miért van rá szükségünk az egészséges fejlődéshez? Hogyan lehet bevinni a szervezetbe? Milyen táplálási hibákat követnek el a szülők a kisgyermekeknél? Miért kell különösen figyelni a gyerekek D-vitamin szükségletére?

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Húskrém

Húskrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirke-, marha-, vagy pulykahús Margarin

Recept:

A húst enyhén sós vízben megfőzzük, ledaráljuk és margarinnal elkeverjük, majd szitán áttörjük, esetleg turmixoljuk. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Majdnem meghalt a fiú, akivel kavicsokat etettek az osztálytársai - Eljárás indult az ügyben

vissza vissza