A gyerekláb fejlődése a talpra állás után indul meg igazán, és a járás elsajátítása jelentős terhet ró az apró gyereklábakra. Ha kezdetektől fogva egészséges cipő van a gyerek lábán, jó eséllyel megelőzhetjük a lúdtalpat és az ebből fakadó panaszokat.
Minden baba sarka kissé bedől
Minden egészséges gyermek úgy áll fel, hogy sarka kissé befelé dől, és a boka belső része még lejjebb van. A kis totyogóknál a szabályos lépések helyett sajátos, bizonytalan mozgást láthatunk. Legtöbbször ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen a terhelés megindulásával kezd el kialakulni az egyensúly megtartásához szükséges izomzat.
Babáknak puhatalpú cipőt!
Amíg nem jár a baba napi több órát kemény felületen, addig nyugodtan használhatjuk a puhatalpú lábbeliket és szintén egészséges, ha fűben, kavicson, homokban, vagy földes talajon mezítláb jár, mert az apró egyenetlenségek miatt nem terül szét a láb.
Kemény, sima felületen befelé fordul a sarok
A kemény, sima felületen a láb szétterül, ezért befelé fordul a sarok. Különösen súlyosbítja ezt a problémát, ha a gyerek túlsúlyos, vagy a korához képest fejlett, illetve magas, hiszen még nagyobb a teher, amit cipelni kell. Itt szeretném megemlíteni a supinált cipők konstrukciójának és belső formájának a hasznosságát
Milyen a jó gyerekcipő?
- a legfontosabb, hogy hat éven aluli gyerekre ne adjunk olyan papucsot, szandált, aminek hátul nincs kérge. Az egészséges lábbelinek az egyik legfontosabb feladata, hogy egyenesen tartsa a sarkat.
- fontos, hogy a cipő orra kellő mozgásteret biztosítson a lábujjaknak. A belső rész, ennek érdekében, legyen kellően magas, illetve széles.
- az apró cipőknek nem csupán a hosszát, hanem a szélességét is gyerekünk lábmérete alapján válasszuk ki.
- a cipő talpa akkor jó, ha könnyű és hajlékony, nem csúszik a legkülönfélébb felületeken sem, illetve a kopásállósága sem egy elhanyagolható tényező.
- a gyerek lába erősen izzad, ezért ügyeljünk a természetes alapanyagokra. Mivel a talp szintetikus, különösen fontos, hogy a talpbélés és a belső borítás textil, illetve valódi bőr legyen, és a felső rész is valódi bőrből legyen.
- cipőt ne vegyünk látatlanban webáruházon keresztül, hanem mindig csak személyesen a gyerekre próbálva.
A gyerekláb fejlődése a talpra állás után indul meg igazán, a fejlődés szabadságának biztosítása pedig kiemelkedő fontosságú. A megfelelően kialakított gyermekcipő pontosan ezt a szabadságot biztosítja, és mindemellett megvéd a kóros elváltozások kialakulásától.
Ezért nagyon-nagyon fontos a megfelelő cipő kiválasztása.
A hinta kezdetben szabadban levő játéknak indult, de ma már a tudományos kutatások bizonyítják , hogy egy igen hatékony fejlesztő eszköz. Fejleszti a gyerekek egyensúlyérzékét és a mozgáskoordinációját.
Hatalmas öröm, amikor az addig csak kúszó-mászó kisbabánk elindul, hogy két lábon fedezze fel a világot. Édesen tipegve teszi meg az első lépéseket. De nem mindegy, hogy miben!
Köztudott hogy 3 éves korig nem létezik lúdtalp, mert minden gyermek teli talpon tanul meg járni. A lábboltozatok szép lassan alakulnak ki a mozgás és a különböző ingerek hatására. Már csecsemőkorban (0-12 hónapos korban) sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a különböző lábdeformitásokat!
A meggyet meleg folyó vízben megmossuk, kimagozzuk, szitán áttörjük. Az így nyert levet adjuk a csecsemőnek.
Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert ha sokáig állni hagyjuk, akkor a C-vitamin-tartalma csökken!
A gyüm&ou(...) tovább a teljes recepthez...