Főoldal > Cikkek > Gyermek fejlődése > Észlelik a babák a szülők szomorúságát - Szülők Lapja

Észlelik a babák a szülők szomorúságát


Egy tanulmány szerint már három hónapos korban képesek a kisbabák megkülönböztetni egymástól a szomorú és a semleges hangokat.

Szerző: Szülők lapja
2011-07-12
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Másképp reagálnak a csecsemők az emberi hangokra, mint az ismeretlen zajokra
Londoni egyetemek kutatói a csecsemők agyának speciális vizsgálatakor állapították meg, hogy a kicsik érzékenyek a különböző hangulatokra. A 3-7 hónap közötti gyermekek ugyanis jobban odafigyeltek az olyan emberi hangokra, mint a köhögés vagy az ásítás, mint az ismeretlen, a víz vagy a játékok által keltett zajokra.


Sokkal fejlettebb a babák agya, mint korábban képzeltük
Evelyne Mercure, a Londoni Egyetem professzora így értékelte az eredményt: „Úgy tűnik, a csecsemők halántéki agykérge jóval fejlettebb, mint azt korábban feltételeztük. Ritkán lehet ilyen jól kimutatni, hogy már egészen fiatal korban elkezdődik az agyi területek között a feladatok megosztása.” Anna Blasi, aki a Current Biology című lap online kiadásában megjelent tanulmány másik szerzője, hozzátette: „Valószínű, hogy mindez azért alakul ki ilyen hamar, mert az emberi hang rendkívül fontos szerepet játszik a szocializációs folyamat során. A korai felismeréssel válik lehetővé például az anyanyelv elsajátítása.”


A vizsgálat segíthet az autizmus korai felismerésében is
A kutatók funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI) segítségével vizsgálták az alvó babák agyának aktivitását. A készülék megmutatta, hogy bizonyos ingerek esetén az agy mely része vált aktívvá. A szakemberek szerint ez a módszer akár az autizmus korai felismerésében is hasznos segítséget nyújthat.


Forrás: Medipress
 

Címkék: baba, szülő, szomorúság, hangok

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

A csecsemők sejtik a gondolatainkat?

Egy magyar pszichológus legújabb kutatási eredményei szerint akár már a hét hónapos gyermekek is sejtik, hogy mi jár a másik fejében.

tovább a cikkre
Hogyan érzi magát a baba? Az arca elárulja

Az első évben a baba mimikai jelzéseit könnyű megtanulni, felismerni, mivel megfigyelések szerint ekkor még kevesebb arckifejezése van, mint a későbbiekben. Ráadásul ezek teljesen spontán jönnek, nincs bennük semmi mesterkéltség.

tovább a cikkre
Ha szomorú a papa, sírós lesz a baba

Nem lehet automatikusan az anyát hibáztatni: ha sírós vagy hasfájós a baba, az legalább annyira lehet az apa lelkiállapotának a következménye, mint az anyáé.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Paradicsomos burgonya

Paradicsomos burgonya

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 1, vagy 2 db paradicsom 6,5 dkg burgonya

Recept:

A paradicsomot nyersen szitán átpaszírozzuk, 2 evőkanál vizet adunk hozzá és felforraljuk (egészen addig, amíg kissé bebőrösödik).
A krumplit kevés vízben puhára főzzük, átpasszírozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és összeforraljuk.

(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

hirdetés

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Nem lesz fiú-lány részleg, jönnek a gendersemleges játékok: Hogyan hat mindez a gyerekekre? - Pszichológus is megszólalt

vissza vissza