Főoldal > Cikkek > Gyermek fejlődése > Hol aludjon a baba? A szülővel, vagy kiságyban? Pro és kontra - Szülők Lapja

Hol aludjon a baba? A szülővel, vagy kiságyban? Pro és kontra


A kisbabáknak legalább három éves korukig egy ágyban kellene aludniuk az anyukájukkal. Az ellentmondásos tanács egy gyermekgyógyásztól származik, aki felfedezte, hogy a kétnapos babák rosszabbul aludtak a kiságyukban, mint az édesanyjuk keblén. A szívüket is nagyobb stressz érte az előbbi esetben.

Szerző: Szülők lapja
2011-11-23
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Miért aludjon a szülővel? Könnyebben alakul ki a kötődés?
Ha anya és gyermeke külön alszanak, nehezebben alakul ki köztük a kötődés, károkat okoz az agyfejlődésben, mely viselkedészavarokhoz vezethet. Dr Nils Bergman, a Fokvárosi Egyetem munkatársa elmondta, hogy az egészséges újszülöttek optimális fejlődéséhez az első hetekben édesanyjuk mellkasán kellene aludniuk. Utána is a szülői ágyban kell nyugovóra térniük három, vagy akár négy éves korukig is.


Együttalváskor megnövekszik a bölcsőhalál kockázata?
Több tanulmány is összefüggésbe hozta azonban az ágymegosztást a bölcsőhalál megnövekedett kockázatával és a félelemmel, hogy az anya összenyomja álmában gyermekét, így általában ezt a megoldást nem javasolják senkinek. Egy nemrég végzett brit kutatásból kiderült, hogy a hirtelen csecsemőhalálok kétharmad részben olyankor követeztek be, mikor a kicsi szüleivel egy ágyban aludt. Dr. Bergman azonban továbbra is megvédte nézetét: „Amikor a tragédia megtörténik, annak nem az anya jelenléte az oka. Máshol kell keresni a hibát: mérgező gázokban, cigarettafüstben, alkoholban, nagy párnákban és veszélyes játékokban.”
 

Különalváskor nagyobb stressz éri a babákat
Tizenhat kisbabát figyeltek meg alvás közben. A vizsgálatok felfedték, hogy amikor egyedül aludtak, a szívük háromszor akkora stressz alatt volt, mint mikor édesanyjuk mellkasán szenderegtek.
A kiságyban az agyukban nem zajlott le az átmenet az aktív és csendes alvás közt. A 16 csecsemőből csak 6-nál figyeltek meg csendes alvást, melynek minősége azonban elég rossznak bizonyult, pedig az átmenetet tekintik a normál agyfejlődés egyik kulcsszereplőjének. Állatkísérletek során összefüggésbe hozták a stresszt és az alváshiányt a tinédzserkori viselkedészavarokkal.


Mikor NEM szabad együtt aludnia a szülőknek a babával?
Dr Bergman szerint a stresszhormonok által okozott agyi változások a későbbiekben megnehezíthetik a kapcsolatok kialakítását, mely például promiszkuitáshoz vezethet. A Nemzeti Gyermekszületési Kuratórium támogatja az együttalvást, azzal a kitétellel, hogy a szülők nem dohányoznak, isznak, drogoznak, nem elhízottak vagy túlzottan kimerültek. George Haycock professzor a Csecsemőhalálozást Tanulmányozó Alapítvány munkatársa a következőket tette hozzá: „Alapítványként azt kell javasolnunk a szülőknek, hogy a legbiztonságosabb az, ha a kicsi a szülők szobájában, de a saját kiságyában kap helyet.”


Forrás: Medipress

 

Címkék: baba, alvás, kiságy, aludjon szülővel, különalvás, együttalvás, bölcsőhalál

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Rossz alvó babák, rossz alvó gyerekek - Ki vagy mi lehet az oka?

„Na, és hogy telnek az éjszakák? Tudtok aludni?” – ez az a kérdés, amelyre minden kisbabás családban előbb-utóbb számítani kell. És ez az a téma, amely legalább annyira megosztja az embereket, mint a politikai hovatartozás… Alvók és nem alvók, tézisek és antitézisek, üdvözítő módszerek és pszichológiai fejtegetések feszülnek egymásnak kérlelhetetlenül.

tovább a cikkre
A baba éjszakai ébredései - tippek

Talán a legnagyobb problémát a csecsemőgondozás során az éjszakai ébredések okozzák, különösen, ha a visszaaltatás is gond. Ez talán akkor rosszabb, ha még egy éves kor után sincs változás.

tovább a cikkre
A bölcsőhalál megelőzése

A bölcsőhalál évezredeken át elkerülhetetlen fátumnak tűnt. Ellene semmit sem tehettünk. Mára azonban ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Ma már elvileg megvan a lehetősége annak, hogy kivédjük ezt az értelmetlen tragédiát. A megoldás kulcsa a szülő. Feltéve, ha előzetesen felkészül a tragédia megelőzésére.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Savanyú krumplifőzelék

Savanyú krumplifőzelék

Főzelékek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 3 szem burgonya fél pohár tejföl (20%-os) egy fél citrom leve só bors 3 babérlevél

Recept: A burgonyákat felkarikázzuk, és babérleveles sós vízben megfőzzük. Miután megfőtt, a babérleveleket a főzővízből kivesszük, és a víz nagy részét a burgonyáról leöntjük.
(Tényleg csak egy egész kevés vizet hagyjunk meg, különben a f(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette!

vissza vissza