Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > Gyerekek a közösségi oldalakon - Milyen veszélyei vannak? - Szülők Lapja

Gyerekek a közösségi oldalakon - Milyen veszélyei vannak?


A gyerekek szívesen használják a közösségi oldalakat, és sajnos egyre inkább függnek is tőlük. Az internethasználat a gyerekeknél nem csak személyiségtorzuláshoz vezethet, hanem más veszélyeket is magában rejt, például a zaklatást. A szülők gyakran pedig azt sem tudják, mi folyik a hátuk mögött. Mi a megoldás?

Szerző: Szülők Lapja
2014-05-05
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A közösségi oldalak használata örömforrást jelent a gyerekek számára, de egyfajta függőséget is okozhat, ami később személyiségtorzuláshoz vezethet, felnőtt korban pedig más szenvedélybetegség kialakulását is okozhatja - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke 2014. március 18-án, kedden Nagykanizsán.
 

Érdeklődőbb, viszont antiszociálisabb lesz az a gyerek, aki mindennap netezik

A kutatási adatok szerint azok, akik fiatal korban mindennapi életükben használják az Internetet, kíváncsibb, érdeklődőbb személyiségek lesznek. Az is kiderült azonban, hogy az "online világban élő" gyerekeknél könnyen kialakulhat kettős értékrendszer, gyakran visszaélnek a "hálótársak" személyes adataival, hiányzik belőlük az empátia, az arcról olvasás képessége a személyes kommunikáció során.

Gyerekek a közösségi oldalakon - Milyen veszélyei vannak?
   A kutatás szerint, az Internetfüggőség később személyiségtorzuláshoz vezet
 

Döbbenetesen sok gyerek regisztrálja magát a társkeresőkön

Az adatvédelmi hatóság a múlt évben társkereső oldalakon szereplő gyerekek kapcsán folytatott vizsgálatot, és mint kiderült: közel 7500 16 évnél fiatalabb gyermek adatait találták meg ezeken a magyar weblapokon. Az üzemeltetőket az adatok törlésére kötelezték és pénzbüntetéssel is sújtották őket.
 

Sokszor nem is a gyerek hozza magát veszélyes helyzetbe

Péterfalvi Attila azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az ehhez hasonló oldalakra sokszor nemcsak maguk a gyerekek töltik fel a képeiket, adataikat, de előfordul, hogy a barátok, barátnők bosszúból teszik elérhetővé a fotóikat, de akad példa arra, hogy a szülők is nyilvánossá teszik a gyermekeikről készült felvételeket. A képfeltöltők nem gondolnak arra, hogy milyen sérelmet okozhatnak a gyereknek, milyen zaklatásoknak teszik ki őket, mert akár szexuális szolgáltatásokat kínáló oldalakon is feltűnhetnek a fényképek.
 

Hogyan szedi az Internet az áldozatait?

Az adatvédelmi hatóság elnöke beszélt arról is, hogy kiadványukkal a szülőknek, pedagógusoknak és a gyerekeknek is bemutatják, milyen devianciával találkozhatnak az Interneten. A zaklatás, a "trollkodás", a másokkal szembeni negatív kampány, a bántó kommentek és a lejárató vélemények mellett a "sexting" és a pedofília a fő veszélyforrás az áldozatul kiszemelt fiatalokra. 
 

Ami egyszer felkerült az Internetre, az onnantól önálló életet él

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a büntető törvénykönyv lehetőséget ad bűncselekmény esetén Internetes tartalmak végleges törlésére. Az online világban azonban "kérdéses, hogy hogyan lehet véglegesen eltüntetni valamit". 
 

A szülő dolga és felelőssége az Internethasználat ellenőrzése

Hozzátette ugyanakkor, hogy a szülőknek maguknak kellene ellenőriznie és szükség esetén szűrnie a gyermekeik által elérhető tartalmakat. A közeljövőben társadalmi célú hirdetések formájában kampányt is indít a hatóság az Internet használatának veszélyeire figyelmeztetve - jelezte Péterfalvi Attila.

Forrás: mti
Fotó: Freedigitalphotos.net, Internet

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>
 

Címkék: gyerek, szülő, gyermeknevelés, internet függőség, online függőség, internetes zaklatás, közösségi oldal

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

Hogyan hat a számítógép és a videójáték a gyerekekre?

Milyen hatással vannak a gyerekekre a számítógépes játékok és a videójátékok? Okozhat-e viselkedészavart a sok számítógépes- és videójáték? Káros-e az erőszakos számítógépes játék?

tovább a cikkre
A tévénézés hatása a kisgyermekekre

Súlyosbítja a kisgyerekek alvásproblémáit a sok televízió nézés és számítógépezés, állítják a kutatók. Nehezebben alszanak el, gyakrabban ébrednek fel az éjjel és gyakrabban jelentkezik náluk nappali fáradtság.

tovább a cikkre
Elhízott generáció! - Mozgassuk meg jobban a gyerekeket!

„A szemünk előtt nő fel egy generáció, amelynek egyre szélesebb a derékbősége. Ez a kutatás megmutatja, milyen egyszerű módon lehetne rávenni őket a testmozgásra.”

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Joghurtos-fokhagymás csirkemell

Joghurtos-fokhagymás csirkemell

Egytálételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100 g csirkemell 10 ml olaj 10 g liszt 50 ml joghurt 2-3 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma só

Recept:

A csirkemellet alaposan megtisztítjuk, megmossuk, kockákra vágjuk. Az éppen melegedő olajon átforgatjuk a nagyon apróra vágott újhagymát és fehéredésig a csirkehúst. Sózzuk, majd kevés vizet aláöntve pároljuk. Mikor félig megpuhult, hozzáadjuk a zú(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Rajzold le az Év madarát: Erdei fülesbagoly rajzpályázat gyerekeknek, felnőtteknek - A Magyar Madártani Egyesület kiírása

vissza vissza