Autizmussal élő gyermek: Mit játszhatsz vele? Hogyan segítheted a fejlődését? - Szakértő válaszol

Balla Barbara

Gyereknevelés

Balla Barbara


Autizmussal élő gyermek: Mit játszhatsz vele? Hogyan segítheted a fejlődését? - Szakértő válaszol

Hogyan segíthet a szülő a legtöbbet autista gyerekének? Mi az az 5 alapszabály, amit egy autista gyerek szülőjének feltétlenül tudnia kell? Milyen típusú játékokat lehet játszani egy autista kisgyerekkel?

Hogyan segíthet a szülő a legtöbbet autista gyerekének? Mi az az 5 alapszabály, amit egy autista gyerek szülőjének feltétlenül tudnia kell? Milyen típusú játékokat lehet játszani egy autista kisgyerekkel? Ezekről és még sok másról beszélgettünk Balla Barbarával, Magyarország egyik legelismertebb autizmus szakértőjével.

Amikor felmerül a gyanú, hogy a kisgyerek furcsa viselkedése mögött autisztikus tünetek állnak, akkor a szülő az idővel szinte versenyt futva végigjárja az összes lehetséges állomást (diagnosztikai helyszíneket, szakembereket, terapeutákat), hogy ezzel gyermekének a lehető legtöbbet segítsen.

 

Autista gyerekek fejlesztése, játék az autista gyerekekkel



Balla Barbara gyógypedagógustól, az Összhangban az Autizmussal szakmai vezetőjétől azt kérdeztük, hogy a szokásos terápiákon túl mi az, amivel ilyenkor a szülő saját gyermekét az otthoni környezetükben saját maga támogathatja, illetve mivel tehet a legtöbbet a szülő?
 
Szülők Lapja (Szl): Mit tehet maga a szülő az otthoni környezetben, ahol nincsenek speciális fejlesztőjátékok, nem állnak rendelkezésre szakemberek, hanem a szokásos otthoni környezet, a szokásos játékfelszerelés és a szülői ösztön az adott?

Balla Barbara (BB): Rengeteget! A szülő-gyermek kapcsolat a legbiztosabb alap a gyermek fejlődéséhez! Rengeteg képesség a szülő-gyermek játék, együttlét során fejlődik ki. A szülő biztosítja gyermekének az érzelmi hátteret ugyanúgy, mint a neurotipikusan fejlődő gyermekeknél. A különbség az, hogy az autisztikus spektrum nehézségeivel szembenéző gyerekek  - szenzoros és kommunikációs nehézségeik miatt - nem mindig tudnak ugyanúgy kezdeményezni, reagálni, mint ezekkel a nehézségekkel nem rendelkező társaik. Szüleiknek jut az a sokszor nem könnyű feladat, hogy gyerekek legapróbb kommunikációs jelzéseit észrevegyék, segítsék ezek megerősödését, extra türelemmel támogassák idegrendszerük integrálódását és azt, hogy behozzák a lemaradásokat.

Szl: A szülő mindig és ösztönösen tudja, hogy hogyan kell az autista gyerekkel játszani? Hogyan kell őt megszólítani? Hogyan kell őt megkérni valamire?
 
BB: A nehézség manifesztálódásának kezdetén a szülő könnyedén érezheti azt, hogy nem tudja, mit tegyen, mit kezdjen gyermekével, hogyan játsszon vele, hogyan tud egyáltalán segíteni neki. Hiszen a gyermek gyakran nem reagál az ösztönös szülői közeledésre vagy nem úgy, ahogy az megerősítő jelzés lenne a szülőnek. Fontos, hogy ez nem a szülő hibája, hanem egyszerűen a gyermek még nem képes erre. Helyre kell kerülnie sok dolognak, hogy jobban ki tudja fejezni szeretetét, gondolatait, érzéseit, kommunikáljon, reagáljon, barátkozzon, meséljen, együtt játsszon… Fontos, hogy a szülő ne adja fel a kapcsolatkeresést, ne keseredjen el. Figyelje gyerkőce apró (néha hajszálvékony) jelzéseit és reagáljon ezekre. Reagáljon hangjaira, mozdulataira. A kis jelzések egyre jobban megerősödnek majd és egyre egyértelműbb lesz, hogy a gyermek valóban kommunikált, érdeklődött, figyelt.

Szl: Gyógypedagógusként te mindig is a játékmegközelítésű fejlesztés híve voltál, és abban szereztél hihetetlenül nagy tapasztalatot. Mi az, amit szakemberként az autista gyerekek szüleinek tanácsolni tudnál, vagy amire mindenképpen felhívnád a figyelmet?
 
BB: Nagyon fontos, hogy a szülő bízzon magában és gyermekében. Sok éves tapasztalatom azt mondatja, hogy a szülő-gyermek játék, az együtt töltött minőségi idő, a szülői szemléletformálás sokszor olyan pozitív változást hoz a gyermek fejlődésében, mint egy hosszabb terápiás folyamat. Fontos, hogy a szülő tisztában legyen azzal, hogy a gyerek viselkedésének mindig oka van. Sokszor a hiszti, ütés, csípés is kommunikáció, csak meg kell fejtenünk, hogy mit akar kommunikálni a gyerkőc. Nem érdemes túlterhelni a gyermeket, mert a leterhelt idegrendszer nehezebben erősödik meg. Többször találkoztam már olyan gyermekkel, aki azért kerülte a kapcsolatot, vonult el, zárt be, mert egyszerűen túl sok mindent próbáltak „beletölteni” a fejlődés érdekében. Gyakran látom, hogy elakad a szülő-gyermek játék, amikor a szülő a gyermek korának megfelelő vagy „értelmes” játékot igyekszik vele játszani. Legkönnyebben úgy kapcsolódhat a szülő gyermekéhez, ha olyan játékokat játszik vele, amiben a gyermek örömét leli.
 
Szl: Mit jelent az, hogy bízzon önmagában és gyermekében? Kifejtenéd bővebben?
 
BB: Rengetegszer tapasztaltam, hogy a szülők egyszerűen érzik és tudják, mire van szüksége gyermeküknek, csak azonnal elbizonytalanodnak, ha a szakember valamit másként mond. Minden gyermek egyedi, és a szülő ismeri legjobban saját gyermekét! Számtalanszor igazolódott már be, hogy mégis lehetett valamit tenni, mégis meg tudott tanulni beszélni a gyerkőc, mégis kiderült róla, hogy okos, mégis önálló lett! A bizalom és a remény szárnyakat és erőt ad, előre repít.

Szl: Amikor arról beszélsz, hogy minden viselkedésnek oka van, akkor felmerül a kérdés, hogy ezek szerint annak is oka lehet, hogy az autista gyermek megállás nélkül ugrál vagy pörög?
 
BB: Mindig van valami a gyermek viselkedése mögött, még ha nem is látjuk vagy értjük azt. Ahogy egyre több mindent ismerünk meg az autizmusról, egyre több dologról derül ki, hogy az ok okozat mennyire szorosan összefügg. Vannak viselkedések, amik kommunikációs szándékkal bírnak. Egy hiszti is lehet kommunikáció, csak meg kell tanítani számára egy hatékonyabb eszközt szándékának kifejezésére, de ugyanakkor lehet jelzés is, hogy a gyerkőc szenzorosan túltelítődik. Ilyenkor ebben kell neki segítenünk. Ha a gyermek bizonyos tevékenységeket végez újra és újra, lehet, hogy meg akarja magát nyugtatni, vagy a rengeteg rohangálással, forgással, ugrálással ébren akarja önmagát tartani, esetleg ki akarja zárni az őt érő sok auditív ingert.
 
Szl: Mit takar az a szakkifejezés, hogy „szenzoros túltelítettség”?

BB: Az autisztikus spektrum nehézségeivel szembenéző gyerekek gyakran a szenzoros túltelítettség állapotában vannak. Ennek egyik oka, hogy idegrendszerük nem tudja megfelelően kiszűrni majd feldolgozni az őket érő rengeteg ingert. Egy számunkra átlagos beszélgetés, enyhe napsütés, kellemes parfüm, gyengéd simogatás erőteljes és túlterhelő inger lehet a gyermeknek. Érdemes figyelni a gyerkőc jelzéseit és kiiktatni a fölösleges és zavaró ingereket, ha van rá mód, illetve találni olyan technikákat, amik megnyugtatják a gyermeket.
Ez lehet egy masszírozás, ismétlődő dallam dúdolása, egy illat, ami a gyermeknek kellemes, csend biztosítása, a mi nyugalmunk.


Balla Barbara: "Ha kapcsolódni szeretnénk a gyerekhez, akkor a lényeg nem az, hogy mit játszunk, hanem, hogy együtt játszunk."
 
Szl: Tudnál mondani egy egyszerű példát arra, hogy hogyan szánjanak a szülők több időt a közös tevékenységre, hiszen egy súlyosabb gyerekkel alig-alig lehet felvenni a kapcsolatot?

BB: Egy zárt gyerkőchöz először nekünk kell közelíteni, belehelyezkedni az ő kis világába, érdeklődést mutatni aziránt, ami őt érdekli. Ha gyermek például szereti nézegetni az autók kerekeit, akkor a szülő mellette ülve szintén nézegethet tüzetesen egy másik kisautót közelről. Így a szülő bele tudja élni magát abba, hogy a gyermeke hogyan fedezi fel a barázdákat a kerekeken, hogy az milyen érdekesen forog - így megtanulja az ő szemüvegével látni a világot. Ha a szülő lépéseket tesz gyermeke megismerése felé, a kisgyermek hálás lesz ezért, beengedi majd kis világába, ami lehetőséget teremt arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, és később majd a szülő mutathat neki új és érdekes dolgokat.
Gondoljunk csak bele: sokkal nagyobb bizalommal vagyunk azok felé, akik érdeklődést mutatnak aziránt, amit mi szeretünk.

Szl: Milyen típusú és milyen szintű játékokat lehet játszani egy autizmus nehézségeivel küzdő kisgyerekekkel?

BB: A játékfejlődésnek van egy meghatározott menete. Az autisztikus spektrum nehézségeivel szembenéző gyerekek is bejárják ezt a fejlődési skálát, csak vannak lépcsőfokok, amik kimaradnak, vagy ahol elakadnak. A gyerekeknek örömet okoz egy tevékenység, ha az a fejlődésüket szolgálja. Így, ha egy gyermek még nem lépett a szimbolikus játékok világába, hiába is akarunk ilyen játékokat játszani, azok nem jelentenek örömforrást. Viszont ha végigjárja a fejlődés menetét, eljut majd ide nagy örömmel fogja etetni, fésülni a babákat vagy telefonálni a játéktelefonnal. Lehet, hogy később, mint ahogy kortársai, de akkor, amikor ez neki is örömet okoz. Ha kapcsolódni szeretnénk a gyerekhez, akkor a lényeg nem az, hogy mit játszunk, hanem, hogy együtt játszunk olyan játékokat, amiket a gyermek élvez. Ahogy egyre többet tud a gyermek együtt játszani másokkal, egyre jobban fejlődik, úgy játéktevékenysége is változik majd.

Azt gondolom,  az egyik legnehezebb módja egy gyermek fejlesztésének: megtanulni az elfogadást, ami megteremti a lehetőségét annak, hogy kialakuljon a valódi belső motiváció és a gyermek spontán tegyen meg dolgokat. Ez teremti meg ugyanis az alapot arra, hogy a természetes fejlődésmenetet követve igazi „gyerkőc gyerkőccé” váljon a gyermek.

Interjúalany: Balla Barbara, gyógypedagógus, Összhangban az Autizmussal szakmai vezető
Kezdőfotó: Pixabay (illusztráció)


Balla Barbara

Gyereknevelés

Balla Barbara


2015.08.25