19 gyakori, de súlyos gyereknevelési hiba, amit sok szülő elkövet - Így látja a pszichológus

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


19 gyakori, de súlyos gyereknevelési hiba, amit sok szülő elkövet - Így látja a pszichológus A tapasztalt családpszichológus állítása szerint számos olyan komoly nevelési hibát látott már a praxisában, melyet bár jó szándékkal követett el a szülő, mégis súlyos következménye lett a gyermekére nézve, aki felnőve önmaga vagy akár mások ellen fordult. Dr. Mike Leary családpszichológus állítása szerint számos olyan komoly nevelési hibát látott már a praxisában, melyet bár jó szándékkal követett el a szülő, mégis súlyos következménye lett a gyermekére nézve, aki felnőve önmaga vagy akár mások ellen fordult.

A most következőkben az általa leggyakrabban tapasztalt gyermeknevelési hibákat soroljuk fel.

1. Amikor a szülő túl sok választási lehetőséget hagy a gyereknek
Sok szülő azt gondolja, azzal tesz jót a gyermekének, ha a számára felkínált lehetőségek száma végtelen. A valóságban azonban ez csak frusztrálja és elbizonytalanítja a gyereket (valljuk be, sok felnőttet is). Helyesebb, ha 2-3 opció közül választhat a gyermek.

2. Amikor a szülő mindenért jutalmazza a gyereket
Elpakoltad a szobád? Itt egy csoki. Levitted a szemetet? Itt van 500 forint... Nem szabad mindenért jutalmat osztogatni a gyermeknek, különben később semmit nem csinál meg csak úgy, "ingyen".

3. Amikor a szülő azon erőlködik, hogy boldoggá tegye a gyereket
A szülő dolga, hogy lehetőség szerint jó körülményeket teremtsen a gyermekének, de a saját boldogságára, az örömforrásaira magának a gyermeknek kell rátalálni, senkit nem lehet kényszerrel boldoggá tenni.

4. Amikor a szülő mindent megvesz, amit csak a gyerek kér
Mert jó volt, mert rossz volt, mert beteg volt, hogy ne hisztizzen, hogy ne legyen szomorú... Indokot mindig lehet találni, miért kapja meg a gyerek a kis csokikát vagy a huszadik kisautót. Ez azonban oda vezet, hogy a végén még több és több kell neki, felnőttkorára pedig belerögzül, hogy a boldogság egyenlő a megszerzéssel és birtoklással. Amitől egyenes út vezet a függőségek és kényszerbetegségek felé.

5. Amikor a szülő a gyerek összes szabadidejét leköti
Balettóra, tánc, külön angol, fejlesztés, zeneiskola - Meg kell találni a mértéket a különórákban, ugyanakkor kell az én-idő, amikor a gyermek azt csinál, amit akar. És ha nem akar semmit csinálni, az sem baj.
Kapcsolódó cikkünk - Hagyd unatkozni a gyereket! »

6. Amikor a szülő azt plántálja a gyerekbe, az ész a legfőbb erény
Amikor a szülő észreveszi, hogy gyermeke jó értelmi képességekkel bír, akkor csábító lehet ezt lépten-nyomon hangoztatni a gyerek és mások előtt is. Ugyanakkor ez a viselkedés a gyermeket arrogánssá és lekezelővé teheti - azt gondolhatja, hogy mindenki felett áll. Ezért aztán nem fogja kedvelni senki, ami megnehezíti a beilleszkedést.

7. Amikor a szülő azt hiszi, a vallásos szigor menti csak meg a gyereket a bűnös világtól
Aki szigorú vallásos nevelésben részesíti a gyermekét, ügyeljen arra, hogy a saját életével mutasson példát. Mert ahogy a gyerek álszent viselkedést tapasztal a szülők vagy a vallástanító részéről, a kiábrándultsággal egy világ omlik össze benne.

8. Amikor a szülő fontos dolgokról nem beszél a gyerekkel - Mint amilyen a szex
Sok szülő teljesen kétségbeesik, hogy ha a szexről kell beszélnie - éppen ezért inkább kerülik a témát, azt gondolván, ha nem kerül szóba, akkor a gyerek is később találkozik vele. Sajnos az igazság az, hogy láttam már nem egy 13 éves kislányt terhesen...

9. Amikor a szülő túl kritikus a gyerek hibáival kapcsolatban
Könnyű azt gondolni, ha kritizáljuk a gyereket, akkor az majd jobban ösztönzi, hogy legközelebb még inkább kihozza magából a maximumot. Ám ha minden hibára és tévedésre kritika, sőt, becsmérlő kritika a válasz, akkor a gyereket belehajszoljuk a tökéletességbe - legyen szó sportról, tanulásról, a külsejéről vagy bármiről. Így aztán egy idő után azt fogja gondolni, hogy ha hibázik, akkor egy értéktelen, semmirekellő ember, aki azt sem érdemli meg, hogy szeressék. Ezen gondolatok pedig olyan dühöt váltanak ki benne, hogy önmaga ellen fordul, ami extrém esetben akár öngyilkossághoz is vezethet.

10. Amikor a szülő megszégyeníti, elutasítja vagy fenyegeti a gyereket
Soha, soha nem szabad azt sugallni a gyermeknek, hogy azért, amit tett vagy tenni fog, nem fogjuk szeretni többé - még ha zsarolásnak is gondoljuk, amit mondunk. Ez hosszú távon elidegeníti a gyermeket.

19 gyakori, de súlyos gyereknevelési hiba, amit sok szülő elkövet - Így látja a pszichológus

11. Amikor a szülő olyan dolgokat kér és vár el a gyerektől, ami a korának és fejlettségének nem megfelelő
Jelenleg 3 olyan páciensem is van, aki 4 éves korában már önállóan készítette magának az ételt és a testvéréről is gondoskodott. Nem egy olyan embert kezeltem már, aki felnőve nem akar gyereket, mondván, gyerekként neki kellett felnevelnie a testvéreit.

12. Amikor a szülő nem korlátozza a képernyő előtt töltött időt
Legyen az akár tévé, videó, videójáték, okostelefon, tablet - ismerek olyan családot, ahol anya és a tini fia folyamatosan smsznek egymással, és szinte nem is beszélnek senkivel.

13. Amikor a szülő mindentől meg akarja védeni a gyereket
Láttam már szülőket, akik mindentől óvják a gyereket - beavatkoznak a játszótéren a legszolidabb konfliktusba, anyatigrisként rátámadnak az óvónőre vagy tanárra, vagy éppen kifizetik a gyerek büntetését. Azok a gyerekek, akik megszokják, hogy mindig kihúzzák őket a csávából, nem tanulnak meg kiállni magukért, és nem is fognak értékelni semmit. A kudarcok, a tévedések és következményeik is a tanulás, fejlődés részei, ezeket nem lehet és nem is szabad megspórolni a gyereknek, ha azt szeretnénk, hogy felnőve is megálljon a lábán.

14. Amikor a szülő túlóvja a gyereket
Nem baj, ha néha elesik, koszos lesz vagy lehorzsolja a térdét, a gyereket akkor sem lehet üvegkalickában tartani. A szülők feladata nem a tyúkanyóként óvás, hanem hogy engedjék a gyermeküket a szabadba, hadd játsszanak.

15. Amikor a szülő nem érdeklődik a gyerek élete iránt
Mi volt a suliban? Ma mit játszottál kint az óvodában? - Kérdezni kell, és meghallgatni a gyermeket, ha máskor nem jut rá idő, akkor a jóéjtpuszi előtti pár percben. A gyerekek jobban és nyugodtabban alszanak, ha érzik, hogy figyelünk rájuk és hogy a kis életük történései ugyanúgy fontosak nekünk.

16. Amikor a szülő nem olvas mesét a gyereknek
Ne higgyük azt, hogy a hangos mesélést kiválthatja bármiféle videófilm. Ha olvasunk a gyermeknek, akkor ő csendben kell, hogy figyeljen, és közben erőteljesen működik a fantáziája, hiszen elképzeli a hallottakat. Ez felkészíti őket arra, hogy könnyebben menjen az összpontosítás majd az iskolában és a kreativitásuk is fejlődik, nem beszélve a szókincsükről.

17. Amikor a szülő túl hamar elveszi a cumit a gyerektől
A szülők meg vannak győződve arról, a cumizás a bizonytalanság szimbóluma, így hát igyekeznek minél hamarabb megszabadulni a cumitól ahelyett, hogy hagynák, hogy a gyerek maga szokjon le róla. Van olyan felnőtt páciensem, aki titokban most is szopja az ujját.

18. Amikor a szülő nem szabályozza, hogy a gyerek mennyit eszik
Na, elég volt? - Egy ilyen kérdésre a legtöbb gyerek újra teleszedi a tányérját és aztán annyit eszik, hogy már szinte lefordul a székről. Meg kell tanítani a gyermeknek, hogy csak annyit egyen, amennyi még kellemes, de degeszre zabálni magunkat nem jó. Ez hosszú távon elhízáshoz vezet, hiszen a gyomor alkalmazkodik és kitágul - az elhízás pedig rengeteg egészségügyi problémát hoz magával.

19. Amikor a szülő odacsap a gyereknek
A szülők azt hiszik, egy pofon vagy fenékre verés megtanítja a gyereket jól viselkedni, de a testi fenyítés sosem ér annyit, mint a szeretet. Sok olyan családot látok, ahol úgy vélik, verés nélkül csak elkanászodik a gyerek. Hát elárulom, nem kanászodik el - viszont veréssel nagy az esélye, hogy a gyerek dühös lesz, bántja a társait, esetleg éppen félénkké válik vagy túlságosan is lefojtja az érzéseit és gépies viselkedést vesz fel.

Forrás: a fatherly.com cikke nyomán
Fotó: Youtube

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2016.07.28