Ezért ne mondd soha a gyermekedre, hogy rossz! Akkor sem, ha hisztizik vagy nem köszön - Egy anyuka véleménye a totyogós időszakról

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Ezért ne mondd soha a gyermekedre, hogy rossz! Akkor sem, ha hisztizik vagy nem köszön - Egy anyuka véleménye a totyogós időszakról Az a kultúra, amelyben élünk, azt sugallja, ha egy gyerekre rájön a hiszti a bevásárlóközpont közepén, az rossz. Ami egyszersmind azt is jelenti, hogy vagy a gyerek vagy a szülő kudarcot vallott, máskülönben egy ilyen visítóroham elkerülhető lenne. Ám elég csak végignézni a Facebookon, hogy megállapítsam, bizony sok felnőtt is képes hisztikitörésekre. Nem értem, hogy sok ember szemében mitől lesz "jó" egy kisbaba vagy egy totyogós. Emlékeim szerint az én kislányom is jónak számított, legalábbis ezt mondták róla: végigaludta az éjszakát, sosem volt hasfájós, így aztán senkinek nem nehezítette meg az életét a családban, aminek én csak örülni tudtam. Mindemellett úgy vélem, a "könnyen kezelhető" sokkal találóbb jelző lett volna rá, mintsem az, hogy "jó".

Akárhogy is, most, hogy belép a kalandos totyogós korba, egyre több "rossz" szokást vesz fel. De vajon tényleg olyan rossz ez?

Az a kultúra, amelyben élünk, azt sugallja, ha egy gyerekre rájön a hiszti a bevásárlóközpont közepén, az rossz. Ami egyszersmind azt is jelenti, hogy vagy a gyerek vagy a szülő kudarcot vallott, máskülönben egy ilyen visítóroham elkerülhető lenne. Ám elég csak végignézni a Facebook-oldalamon - akár a posztokat, akár a kommenteket olvasgatom -, hogy megállapítsam, bizony sok felnőtt is képes hisztikitörésekre. Persze bizonyára sokkal érthetőbb és logikusabb oka van annak, ha egy felnőtt kikel magából - vagy mégsem?

A gyerek ordít, ha nem mehet le a játszótérre. A felnőtt meg szitkozódik, ha be kell mennie dolgozni a szabadnapján. Tényleg akkora a különbség?

A válogatós gyerekre ráfogják, hogy rossz. Lehet, hogy mi, felnőttek, több mindent megeszünk, mint egy totyogós - de azért bőven léteznek olyan ételek - különösen más kultúrák szokatlan étkei -, melyektől bizalmatlanul vagy éppen undorodva fordulunk el.

Mi, felnőttek, utáljuk, ha várakoznunk kell. Nem szeretünk olyan vevőszolgálatossal beszélni, akivel nem értjük meg egymást. Ugyanígy a totyogósok sem szeretik, ha azt mondjuk nekik, hogy várjanak. Azt sem viselik könnyen, ha másokat untatják a véget nem érő kis gyermeki történeteik, amiket olyan szívesen mesélnek.

A különbség? Nem sok - talán csak annyi, hogy mi már jobban megtanultuk, hogyan kezeljük a frusztráló helyzeteket (legalábbis igyekszünk).

Láttam már olyan kisgyermeket, akit jól leszidtak azért, mert nem volt hajlandó megölelni valakit vagy kerülte a szemkontaktust. Most komolyan! Mi is, mint minden felnőtt, valahányszor találkozunk egy másik emberrel, rögtön felmérjük, hogy kedves-e, barátságos-e, megbízható-e, hiszen ebből tudhatjuk, hogy érdemes-e elkerülni vagy nyugodtan barátkozhatunk vele. Hát képzeld, a gyerekek ugyanígy felmérik az embereket! Bár nem feltétlenül egyértelmű, hogy kit miért kedvelnek vagy nem kedvelnek, nem szabad rögtön azt gondolnunk, hogy tiszteletlenek.

Persze nem szeretném, ha bárki is félreértene. A hiszti, a finnyáskodás vagy a düh nem jó dolgok. Ezek egyszerűen emberi dolgok.

Mindannyian tudjuk, a totyogósok nem finomkodnak a szavakkal, amikor kifejtik a véleményüket vagy hogy kit nem kedvelnek. De ez nem azért van így, mert ők rosszak. Sokkal inkább azért, mert még nincsenek kifinomult szociális érzékeik és kevésbé empatikusak, mint mi. Nem értik még, hogy kéréseik teljesítése olykor sok munkába kerül az amúgy is kimerült szüleiknek. Vagy hogy ha valakire azt mondják, "Kövér vagy", az milyen bántó tud lenni, különösen, ha az a valaki éppen azon küzd, hogy lefogyjon.  

A totyogósok kis emberkék, akik éppen most tanulnak eligazodni a világban. Minden idegen és szokatlan még nekik. Egyelőre még csak kezdetleges módon tudják szavakba önteni a mondanivalójukat. Amikor pedig erős érzelmekről van szó, gyakran előfordulhat, hogy szavak helyett dühkitöréssel és hisztivel tudják azokat kifejezésre juttatni.

Persze igen, én is megpróbálom megelőzni a hisztit, mielőtt még kitör - ha pedig kitört, akkor próbálok mihamarabb véget vetni neki. De nem fogom megbüntetni a kislányomat csak azért, mert vannak érzései és vágyai - csupán emlékeztetem arra, hogy más embernek ugyanúgy vannak érzései és vágyai.

Ha nem akar megölelni valakit, nem szidom le érte. Végtére is, az az ő teste. Ha nem akar testkontaktust egy másik emberrel, az az ő választása.

Ha nem akarja megenni a salátát, rendben van. Én sem szeretem a céklát, és ha rákényszerítenének, hogy megegyem, akkor sem változna a véleményem - szóval ezt a lányomtól sem várhatom el.

Tudom, hogy egy totyogóst nevelni embert próbáló feladat. És biztosan hibázni is fogok közben. De azt gondolom, ez nem az az időszak, amikor rossz egy gyerek. Sokkal inkább arról szól, hogy elsajátítják az anyanyelvüket, megismerkednek az ételekkel, eszközökkel, megtanulják, hogyan viselkedjenek másokkal, és hogy miként fejezzék ki érzelmeiket, beleegyezésüket - és mindezt rekordidő alatt.

Talán néha kétségbe ejt majd a viselkedésük. Sőt, teljesen kimerülünk. Sokszor feszegetik majd a tűrőképességünk határát. De nem azért, mert gonoszak és elvetemültek. Csak éppen most kezdenek rájönni, hogyan is működik az élet. És egyszer, ha majd visszatekintünk ezekre az évekre, hiányozni fog ez az őrült, csodálatos, kimerítő időszak.

Forrás: Scarymommy.com/Hannah Callahan cikke nyomán
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2016.10.10