Vajon miért kell a babákat már a baba-mama foglalkozásokon egymáshoz méregetni, őket egymással "versenyeztetni"? És vajon mi szükségük a babáknak babaúszásra, korai angol tanulásra? Ezeken a kérdéseken lamentál pedagógus szerzőnk, aki fejtegetéseivel a túlzásba vitt okosításokra és a gyerekkortól megfosztott gyerekekre hívja fel a figyelmet. Fura egy világban élünk. Az emberek többsége a pénz, siker és csillogás bűvöletében él. Sokan bedőlnek a médiából felénk áradó hamis üzenetnek, ami azt sugallja, hogy csak akkor érsz valamit, kizárólag akkor leszel boldog, ha hatalmas házban élsz, méregdrága autóval jársz, mindentudó telefonod van és úgy nézel ki, mint a divatos celebek. És ez a fajta nyomás a szülők vállára is egyre inkább ránehezedik.

Kinek a babája ügyesebb? - a versengés már a baba-mama klubbokban elkezdődik
Engem a szüleim a maitól nagyon teljesen eltérő szellemben neveltek, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok nekik. Szülőként azon vagyok minden erőmmel, hogy kislányomnak, Fanninak a gyermekkorom otthonából hozott értékeket adjam át. Olyanokat, mint a szeretet, a megértés, az őszinteség és a megbocsátás.
Az üres felvágás, csillogás, anyagi javak halmozása nem szerepelnek a listámon, mint ahogy az ész nélküli versengés sem.

Mert sajnos úgy látom, hogy a mai világban a versenyszellem már-már abnormális mértéket ölt.
Értem én, hogy egy bizonyos mértékű természetes versengés kell a boldoguláshoz, de ami manapság körülvesz minket, az minden határon túlmegy. Már a baba-mama klubban kezdődik a gyerekek összehasonlítgatása, ahol az anyukák árgus szemekkel méregetik, hogy a saját babájuk hol tart a fejlődésben a többi gyerekhez képest. Rengeteg energiájukat emészti fel a felesleges aggódás, hogy az ő gyereke miért van „lemaradva” a másikhoz képest.

És a versengés itt még nem ér véget. Döbbenten figyelem, ahogy az anyukák egyik foglalkozásról a másikra rohannak a gyerekkel, nehogy lemaradjanak valamiről. Félreértés ne essék, nem vagyok ringató-csiribiritorna-babaúszás és hasonló foglalkozás ellenes. Igazán szuper, hogy ennyiféle lehetősége van a babának és a mamának társasági életet élni.

Nincs pénzem különórákra - akkor én rossz anya vagyok?

A gond akkor van, amikor valaki nem engedheti meg magának, hogy a gyerekét különórákra hordja, és ettől rossz anyának hiszi magát. Nem egy anyukával beszéltem, aki szinte szégyenkezve mondta, hogy nem fér bele a kasszába a plusz kiadás. Pedig saját tapasztalatból mondhatom, hogy ezek a foglalkozások nem pótolják az otthoni kettesben eltöltött időt.

Kettesben lenni - sokkal többet jelent
Fannival alig jártunk egy-két Ringatón, mégis sokkal több mondókát, dalocskát tudott, mint azok a gyerekek, akiket egész kicsi koruk óta hordtak a szüleik. És látom, hogy messze lekörözi a szervezett foglalkozásokat az, amikor otthon ölbe veszem őt, mesélek neki, csak rá figyelek és semmi sem zavarja meg azt a csodálatos varázslatot, ami ilyenkor kettőnk között történik.

Méregdrága babaangol - valóban ez kell a gyereknek?
Ennek a fajta korai versengésnek egyik tipikus megnyilvánulása a ma divatos korai nyelvtanulás. Az én véleményem az, hogy horror pénzeket akasztanak le a gyanútlan szülőkről "babaangol" címén. Nem hittem a fülemnek, amikor az egyik anyuka azt mesélte, hogy egy általa olvasott cikkben azt állították: ha nem kezdjük el a gyereket három éves koráig angolra tanítani, már esélye sem lesz annak, hogy valaha megtanulja a nyelvet. Megnyugtattam, hogy én úgy kilenc-tíz éves koromig hírét sem hallottam az angol nyelvnek, és mégis sikeres angoltanár vagyok. Nem kell minden marhaságnak bedőlni.

"Jó lenne, ha a szülők nem fosztanák meg gyermekeiket a boldog és önfeledt gyermekkortól"
A mai gyerekek olyan sok szép dologról lemaradnak ebben a felgyorsult világban. A szüleik méregdrága játékokkal halmozzák el őket, amelyek zenélnek, mesélnek, csak ne kelljen velük leülni mondókázni és mesét olvasni.

Amikor nagyobb gyerekek lesznek, naphosszat ülnek a számítógép előtt, ahelyett, hogy a levegőn szaladgálnának. A világhálón csetelnek, fel nem fogva, mit veszítenek a személyes beszélgetés varázsából.

Amerre nézek azt látom, hogy a gyerekek túl hamar felnőnek. Látok tizenéveseket, akik már több mindenen mentek keresztül, mint én a húszas éveimben. És ez borzasztó. Én azt szeretném, ha Fanni gyerek maradna, amíg csak lehetséges.

Olyan jó lenne, ha minden szülő hozzám hasonlóan gondolkodna, és nem fosztaná meg kisgyermekét az önfeledt, boldog gyermekkortól azzal, hogy születésétől kezdve nyomást gyakorol rá, és hatalmas elvárásokat támaszt vele szemben. És akkor talán több boldog és kiegyensúlyozott ember lehetne közöttünk.

Szerző: Tömösi-Kerékgyártó Andrea pedagógus, egy kislány édesanyja, Lányomnak az életről Facebook oldal írója
Fotó: Pixabay