Honnan tudhatjuk, hogy gyermekünk nem megfelelően fejlődik?

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Honnan tudhatjuk, hogy gond van a gyermekünk fejlődésével? Melyik korban mit kell tudnia a csemeténknek? Mikor és hová forduljunk, ha gyermekünk korai fejlődése nem a szabályos tempóban és módon zajlik?

Gyermekeink érzékszerveinek és mozgásának egészséges fejlődése több szempontból is nagyon fontos. Ezek adják ugyanis az alapját annak, hogy a csecsemőből egészséges mozgású és értelmű, beszédben, kommunikációban és később a tanulásban is sikeres gyermek, majd felnőtt váljék.

Ha eltérés van, azonnal szakember segítségét kell kérni!
Fejlődési folyamatát tekintve a legfontosabb időszak a gyermek első három éve, ezen belül is az egy éves korig tartó időszak. Számos későbbi mozgásbeli, értelmi, tanulási problémát, zavart lehet megelőzni azzal, ha az enyhébb vagy komolyabb problémákkal rendelkező gyermekek minél hamarabb (akár már 1-2 hónapos korban) szakemberek vezetésével a megfelelő terápiában, fejlesztésben részesülnek.

Ez egyrészt azon múlik, hogy a szülők figyelemmel kövessék és idejében észrevegyék, ha gyermekük, mozgásának, fejlődésében, a külvilág észlelésében, érzelmi reakcióiban idobeli lemaradást, az átlagtól eltérő formákat, megoldásokat, furcsaságot tapasztalnak.
Másrészt pedig azon, hogy ilyen esetekben ne féljenek ezzel szembenézni, ne halogassák a kérdést, ne várjanak túl sokáig arra, hogy erről szakember véleményét megkérdezzék.

A korai fejlesztés nagyon sokat segít!
A problémák legnagyobb része a korán megkezdett fejlesztéssel teljes mértékben orvosolható, illetve sokkal nagyobb mértékű javulás érhető el, mint a későn felismert esetekben. Amennyiben az alább felsoroltak valamelyike érvényes Önökre nézve, illetve az alábbiak valamelyikét tapasztalja gyermeke esetében, úgy ne habozzon háziorvosával beszélni erről, illetve beutalót kérni gyermek-neurológiai szakrendelésre, vagy az alább felsorolt fejlesztő intézmények állapotfelmérő vizsgálatára.

További információt a felsorolt honlapokon is találhatnak.

Felvetheti a fejlesztés szükségességének lehetőségét, ha az alábbiak közül bármelyiket átélték vagy tapasztalták:
- nehéz, elhúzódó szülés, koraszülés (37. hét előtt),
- túlhordás
- a gyermek oxigénhiányos állapota, problémák az agy vérellátásával
- vákuum, fogó, újraélesztés, köldökzsinór-problémák
- kortársaitól lemaradó fejlodés, mozgása, kommunikációja szokatlan jegyeket mutat
- izomtónusa, végtagjai túl feszesek, görcsösek vagy túl lazák, esetleg féloldalas

Az alábbi lista a Gézengúz Alapítvány összeállításában készült, és engedélyükkel használjuk fel.

Gyanús jelek, hogy a baba nem megfelelően fejlődik


Ha valaki bármelyiket észleli az alább felsorolt tünetek, jelenségek közül, akkor kérjen segítséget az alább említett helyeken.

0-3 hó
- aluszékony, nehezen ébreszthető még etetésekhez is
- nagyon nehezen nyugtatható meg, sokat sír, alig alszik
- nehezen szopik a renyhe szopóreflex miatt
- a baba izmai túl „lazák”, fejét a 3. hónapban sem tudja emelni
- hason a fejét úgy emeli, hogy a lábát is mereven emeli hozzá („kifli” formában)
- nem figyel arcra az első hónap után, nem követi 2 hónaposan a szeme előtt mozgatott tárgyakat
- nem figyel fel a zajokra környezetében

3-6 hó
- kezeit nem nézegeti 4-5 hónapos kora után sem
- nem nyúl játék után 5 hónapos kora után sem
- csak pillanatokra néz rá arcra, tárgyakra
- mosoly, kacagás, hangadás kezdetei nem észlelhetők az idoszak végére sem
- mozgásfejlődése jelentosen elmarad (hason nem támaszkodik fel, ölben fejét nem tartja)

6-12 hó
- nem gőgicsél, nem gagyog vagy csak jelentős késéssel egyszerű kis utasításokat, produkciókat („pá-pá”-t inteni) az időszak végére sem teljesít, nem figyel a beszédre, a nevére, a tiltást nem érti …stb.
- játéka kizárólag a tárgyak eldobálása, illetve sztereotip módon azok ütögetése
- mozgásfejlődése elmarad (nem fordul, gurul, kúszik, mászik, ül fel, áll fel a szokott időben)
- darabos ételt rendkívül nehezen fogad el, illetve nem is hajlandó a szájához vinni

1-3 év
- beszéde elakad az 1 éves szinten és 3 éves korig sem nő jelentősen a szókincse (5-10 szókezdeményt használ vagy mutogatva érteti meg magát)
- nem épít játékokból, nem utánoz
- szobatisztasága nappalra a 3 éves korra sem alakul ki
- mozgásai ügyetlenek, darabosak, nem képes kisebb tárgyakkal játszani
- figyelme csak pár percre köthető le, kapkod egyik tevékenységtől a másikig
- fáradhatatlanul sokat mozog, veszélyérzete nincs

Forrás: Kézenfogva Alapítvány
Iroda: 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Tel.: 061-215 5213
E-mail: kezenfogva@c3.hu
www.kezenfogva.hu

ÍGY NÖVÖK (0-6 év) »  rovatunkban leellenőrizheted, hogy melyik korban mit kell tudnia a babádnak, gyermekednek!

Fotó: pixabay


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2010.04.29