Dühkitörés, hisztiroham ellen: 9 bevált szülői stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Dühkitörés, hisztiroham ellen: 9 bevált szülői stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti Bár pontosan tudjuk, hogy a hiszti a fejlődés része, és a gyerek tulajdonképpen ily módon feszegeti a határait, szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk megtanulja kezelni az érzéseit. Most 9 szülői stratégiát mutatunk hiszti ellen. A hisztivel, azaz a gyermeki ellenállással minden életkorban találkozunk, de a fejlődéslélektan külön megemlít két nagy korszakot, amikor a legtöbb gyermekre különösen jellemző a dacos viselkedés - ezek egyike pedig a 2 éves kor környéke (a másik a kamaszkor).

Bár pontosan tudjuk, hogy a hiszti a fejlődés része, és a gyerek tulajdonképpen ily módon feszegeti a határait, szülőként sokat tehetünk azért, hogy a gyerek megtanulja kezelni az érzéseit, és a mindennapok ne egymásba folyó ellenállásrohamokból álljanak.

Ne kövesd el azt a hibát, hogy jutalmazod a hisztit, inkább válogass az alábbi módszerek közül. A most következő tanácsokat olyan apák és anyák osztották meg, akik maguk is kisgyermeket nevelnek - talán nálatok is beválnának ezek a hisztikezelő stratégiák.
 

9 bevált szülői stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti


1. Nyugtatószék
Amikor a 16 hónapos lányom elkezd kiborulni, akkor ráültetem egy székre, leguggolok mellé és ráteszem a kezem a hasára. Tudom, hogy egy ennyi idős gyerek teljesen szét tud esni egy ilyen érzelmi kitöréstől, így aztán csak annyit mondok neki nyugodt hangon, hogy lélegezzen mélyeket, figyelje, ahogy a tenyerem fel-le ereszkedik a pocakján. Ez be szokott válni, amikor pedig végre lenyugszik, akkor azt is meg tudjuk beszélni, mitől szakadt el nála a cérna.

2. Ölelgetés
Lehet, hogy ez most hülyén hangzik, de ha a 4 éves gyerekem behisztizik, akkor felkapom és jól megölelgetem. Az esetek többségében ez a kis apai megszorongatás beválik - szerintem ilyenkor megérzi azt, hogy biztonságban van és hogy mennyire szeretem. Aztán ha elmúlt a hisztiroham, akkor általában megbeszéljük, mi váltotta ki nála az egészet.



3. Figyelmen kívül hagyás
Hát, én egyszerűen csak úgy teszek, mintha nem látnám, hogy mit csinál a kétéves lányom, amikor ledobja magát a földre, sikítozik vagy toppantgat a lábával dühében. Csak annyit mondogatok neki, hogy nyugodjon meg, és ez általában bejön. Mikor látja, hogy nem fogom beadni a derekam a dühkitörésének, akkor egy idő után abbahagyja.

4. Elterelés
A 21 hónapos fiam általában akkor borul ki, amikor nem engedek meg neki olyasmiket, amiket az 5 éves bátyjának meg igen. Ilyenkor lefekszik a földre és ütemesen verni kezdi a fejét a padlóba. Eleinte nagyon megijedtem, amikor ezt csinálta, és mivel nem akartam, hogy nagyon megüsse magát, egy kispárnát is felajánlottam neki az ütések csillapítására, de ez csak még jobban felbőszítette, úgyhogy stratégiát váltottam. Mostanában inkább az elterelés módszerét alkalmazom. Amikor belelendül a hisztibe, akkor együttérzően ennyit mondok: "Tudom, hogy most csalódott vagy. Befejezed a fejed csapkodását? Ha igen, akkor felolvasok neked egy mesét/kimegyünk a kertbe hintázni/stb." Nála, úgy tűnik, ez beválik.

5. Következetesség
Ha a négyéves fiam elkezd azon hisztizni, hogy márpedig ő sütit akar enni mondjuk ebéd előtt, akkor csak azért sem adom meg magam az akaratának, és ezt tudatom is vele. Sőt, ha nem akarja abbahagyni a hisztizést, akkor azt is belengetem neki, hogy ha így folytatja, akkor ebéd után sem fog kapni. Így aztán szép lassan megtanulja, hogy a hisztizés zsákutca, ezért egyre kevesebbszer fordul elő.

6. Ultimátum
Amikor a 3 éves fiamnál elszabadul a pokol, akkor nyugodt hangon felvázolom neki annak a lehetőségét, hogy amennyiben nem hagyja abba a hisztit, elesik valami olyasmitől, amit terveztünk - mondjuk a játszóterezéstől vagy hogy elmegyünk fagyizni. Ettől általában egész gyorsan lenyugszik.



7. Figyelem lekötése
Általában míg a feleségem főz, én intézem a bevásárlást a hétvégén, és nem egyszer velem van az 5 éves lányunk is. És bizony nagyon nem szeretném, ha a bolt közepén jönne rá a hoppodáré, ezért furfangos módon folyamatosan lefoglalom a kis agyát különféle feladatokkal: keressen meg ezt, hozza ide azt, fogja meg egy picit amazt, figyeljen a piros jelre, szóljon, ha odaérünk a kenyerekhez, stb. Bár fárasztóbb így vásárolni, ugyanakkor garantáltan elkerüljük a hisztit - egyszerűen nem jut rá ideje.

8. Munka helyett móka
Bár már 6 éves a fiam, de előfordulnak hisztik, főleg akkor, amikor olyasmit kérek, amit nincs kedve megcsinálni. Ilyenkor gyorsan eltörik a mécses és máris egy dühroham kellős közepén találjuk magunkat. Szerencsére rájöttem, hogy ha a kért tevékenységet valamiféleképpen átformálom játékká, akkor örömmel részt vesz benne a legkisebb hiszti nélkül, így hát ehhez a módszerhez szoktam folyamodni.

9. Helyváltoztatás
Ha a hároméves lányomnál elszakad a cérna és üvöltve veti le magát a földre, akkor egyszerűen felnyalábolom, és átviszem egy másik helyiségbe vagy egyszerűen beteszem a járókába. Általában gyorsan lenyugszik, amint eltávolítom a hisztit kiváltó ok közeléből, meg persze az, hogy az ölembe veszem, eleve nyugtatólag hat rá.

Ez is érdekelhet!
Dühkitörés, hisztiroham gyerekeknél: Mit tehet ilyenkor a szülő? A hiszti lélektana szakpszichológustól »


Forrás: A Parents.com cikke nyomán
Fotók: Rawpixel
, Freepik/Holiak

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2019.08.12