Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > ​Egy édesapa üzenete a telefonját nyomkodó anyukának - Szülők Lapja

​Egy édesapa üzenete a telefonját nyomkodó anyukának

Szülőklapja képA közösségi médiában terjed a poszt, melyben egy apuka próbálja felhívni a szülők figyelmét a rendkívül veszélyes, és sajnos nem egyedülálló problémára.

Szerző: Szülők lapja
2023-09-18
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Mivel nemrégiben nagyon hasonló esettel szembesültünk saját magunk is, ezért még inkább fontosnak tartjuk a levél terjesztését. 

Reménykedünk benne, hogy hátha az érintettekhez is eljut az üzenet, és akik eddig a pici felügyelete helyett a mobiljukat nyomkodták, azok talán elgondolkoznak. Bízunk benne, hogy egy újabb fotó megosztása, vagy egy halasztható üzenet megválaszolása helyett inkább a kisgyerekük kezét fogják majd.
Hiszen ahogyan az édesapa is megfogalmazta, ezzel nem csak a saját gyermekük életét veszélyeztetik, de számos más családot is tönkretehet a felelőtlenségük.


A fotó csak illusztráció

Íme az apuka, Dányi Iván üzenete (melyet a szerző engedélyével közlünk):

Üzenném az anyukának, aki éppen most (19:16) várja a buszt pici gyermekével Üllő és Vecsés közt a kőolajvezeték vállalati buszmegállóban,hogy legyél szíves és fogd meg a gyermeked kezét, amíg ott álltok minden esetben, és dobd el a ku@va telefont, amíg egy ilyen helyen várakozol a gyerekeddel!!!!
A kis gyerek kb. 2 éves lehetett maximum, de nem sok, 2 méter volt közte és a furgon között, amivel jöttem Üllőre, utána még csináltam belőle 4-et ahogy észrevettem..
Szerencse, hogy nem jöttek szembe, és még a vissza pillantóban láttam, hogy a pici ugyanúgy szaladgál… 

Nem írok regényt, hogy az egész életemet tönkre tenné egy ilyen tragédia, és ne is beszéljünk róla, de nekem is van egy kisfiam 
(hozzáteszem ha neki megyek a szembelévőnek, soha többet nem látja az apját)

SZÜLŐK HOZZÁTOK SZÓLOK!!
KÉRLEK FIGYELJETEK ODA MINDEN PILLANATBAN A GYERMEKEITEKRE, ÉS VIGYÁZZATOK RÁJUK!!!
Köszönöm és remélem olvasta az anyuka is...




Mi is ezt kérjük, vigyázzatok nagyon a gyerekekre, olyan könnyen megtörténik a baj… 


Fotók: Freepik
Forrás: Dányi Iván 

Címkék: veszély, mobil, édesapa üzenete

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

10 dolog, amit feltétlenül mondj a gyermekednek - így érzi majd igazán, hogy fontos a számodra
10 dolog, amit feltétlenül mondj a gyermekednek - így érzi majd igazán, hogy fontos a számodra

Hogyan éreztetheted a gyerekeddel, hogy igazán fontos számodra? Hogyan teheted ezt úgy, hogy közben nem elkényezteted, hanem igazán odafigyelsz rá és a szükségleteire? Pedagógus szakember tanácsai, amit minden szülőnek érdemes megfogadnia.

tovább a cikkre
"Kötelező lefekvési idő? Olyan nálunk nincs - A gyerekeim akkor mennek aludni, amikor tényleg fáradtak"

Egy háromgyermekes anyuka elárulta, náluk nincs konkrét lefekvési idő, a gyermekei este 9 és hajnali 1 óra között bármikor lefekhetnek aludni, amikor csak kedvük tartja.

tovább a cikkre
Miért üti meg egy szülő a gyerekét? - Mit tanítasz a gyermekednek azzal, ha megvered? Mit tehetsz helyette?
Miért üti meg egy szülő a gyerekét? - Mit tanítasz a gyermekednek azzal, ha megvered? Mit tehetsz helyette?

Sajnos van tapasztalatom arról, hogy a szerető szülők keze is könnyen eljár. Kicsit talán hosszú lesz ez a bejegyzés, de muszáj elmagyaráznom, hogy ezzel mi a baj és mit tegyünk helyette, mondja a pszichológus.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Cseresznyeleves

Cseresznyeleves

Levesek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 200 g cseresznye 30 ml tejföl 10 dkg liszt fahéj, szegfűszeg citrom leve és héja pici cukor

Recept:

Egy fazékba felteszünk forrni vizet, amit egész fahéjjal, szegfűszeggel, alaposan megmosott citrom vékonyra szeletelt héjával ízesítünk. A víz fedő alatt forrjon. Kb. 10 perc forrás után kiszedjük a fűszereket, és beletesszük a vízbe a magozott cseresznyét. A tejfölt (...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Betegségek

Mert az ő egészsége a legfontosabb… (x)

vissza vissza