2023. december 06 |Csinszka, Mikó, Miksa, Misa, Nikolett...
Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette! - Szülők Lapja Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette!
Szerző: Szülők lapja 2023-09-22 Forrás: Szülők lapja ![]() Szabad gyerekek, akik mégsem nőnek a szüleik fejére A gyerekeknek óvodás kortól, az iskolában pedig még inkább szabályok között kell megtanulniuk élni. Ebben a szülők segítik a kicsiket. Viszont a szakértő szerint a szülők 90%-ának téves információja van a fegyelmezésről. Ugyanis ez egy olyan állapot, amikor elvárunk valamit a gyerektől, amit végre kell hajtania, valaminek meg kell felelnie. És ez a sok “ kell “ és “muszáj” eredményezi azt, hogy az életben nehezen boldoguló felnőttekké válnak, mert idejekorán elvették tőlük a döntési képességüket. Hiszen, aki úgysem dönthet semmiről, az elveszti a motivációját és nem lesznek céljai sem. A folyton fegyelmező szülő boldogtalan gyereket nevel “Amikor egy felnőttnek helyt kell állni, akkor döntéseket kell hoznia, kivel áll szóba, kit enged közel magához, milyen munkát vállal, elér-e célokat. Ehhez viszont szüksége van a megfigyelési és döntési képességre. Ha ezt gyerekkorban kiölik belőlük, mert a szülő dominálni és fegyelmezni akar, ugyanolyan boldogtalan társadalmat nevelünk, amiben most élünk”, osztotta meg Beszédes Henrietta, gyereknevelési specialista. Talán most felszisszen a legtöbb szülő, hogy “akkor mit tegyek, hogy ne nőjön a fejemre?” Nehezebb elmagyarázni, mint nemet mondani, de megéri! Henrietta saját példájával szemlélteti az egyszerű módszert, amellyel elérhetjük, hogy a gyerek jó döntést hozzon. "Képzeljük el a helyzetet: Bence, a kisfiam, egy nyári napot követően étteremben kívánta a szomját oltani egy kólával. Természetes vágy egy gyermek részéről, különösen, ha körülötte mindenki azokat a színes, csillogó italokat fogyasztja. Azonban ahelyett, hogy rögtön nemet mondtunk volna a férjemmel, vagy az egyszerűség kedvéért engedtünk volna neki, amellett döntöttünk, hogy kezébe adjuk a jó döntéshez szükséges információkat. Mivel Bence rajong a fociért, és álma, hogy egyszer profi legyen, így férjem megmutatta neki Cristiano Ronaldo életmódján keresztül, hogyan segíthet az egészséges étrend a sportban való kiemelkedésben. Azt is szemléltettük, hogy a cukros üdítők elnehezíthetik a koncentrációt és az energiaellátást, míg a víz felfrissíti a szervezetet és energiát ad. Miután megosztottuk vele ezeket az adatokat, a választás a kezében volt. Döntött, és vízzel koccintottunk. Eltelt némi idő a beszélgetéssel, de a következő éttermi látogatáskor már nem volt kérdés a választott italról", meséli el Henrietta. Vonjuk be a gyerekeket a döntésbe A szabályok bevezetése és érthető magyarázata sokkal többet ér, mint az egyszerű "mert én mondtam". "A gyerekek értékelik, amikor komolyan vesszük őket, és fontosnak érzik magukat a családban. Ha bevonjuk őket a döntésekbe és a feladatokba, hosszú távon erős és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot építhetünk velük, hiszen a szülő is tisztelettel néz a másik emberre maga mellett, ami jelen esetben a gyermeke”, teszi hozzá a "10 szabály a sikeres gyereknevelésért" című bestseller szerzője. Miért fontos, hogy megtanítsuk célokat kitűzni Első ránézésre nem könnyű észrevenni az összefüggést a szabályok betartatása és a célok között. Ám a fenti focista történet lényege is ez, hiszen a gyerek akkor tud ésszerűen dönteni, ha van a döntése mögött egy rendíthetetlen célja. Amikor a szülőknek szembesülniük kell azzal a kihívással, hogy szabályokat be kell vezetni a gyermekük életébe, hatékony stratégia lehet a közös célok megfogalmazása. Az ilyen célok meghatározása abban segíthet, hogy a gyermek megértse, miért van szükség egy adott szabály betartására, és ezen keresztül hogyan kerülhet közelebb a céljaihoz. Fontos, hogy a cél ne csak a szülők szabályainak, hanem a gyermek saját ambícióinak is megfeleljenek. Kényszerítés helyett tűzzünk ki közösen célokat "Vegyük például a délutáni alvás kérdését", javasolja Beszédes Henrietta, gyermeknevelési szakértő. "A kisgyermekek sokszor ellenállnak a délutáni pihenőnek, pedig az segít feltöltődniük a nap további részére. Ebben az esetben, ahelyett hogy ráerőltetnénk a pihenést, inkább javasoljuk a gyermeknek egy konkrét célkitűzést. Mi lenne, ha délután együtt sétálnánk, fociznánk a parkban vagy kerékpározásra mennénk? Miután felvetettük ezt az opciót, feltehetjük a kérdést: Szerinted hogyan élveznéd jobban a tevékenységet, ha álmos vagy, vagy ha kipihent? A lényeg, hogy a gyermeknek lehetősége legyen mérlegelni a lehetőségeket, és a saját döntését meghozni, hiszen ezen keresztül a gyermek érezheti, hogy a saját kezében van az irányítás. A kényszerítés helyett a célok kitűzése sokkal inkább eredményre vezet", mondja a szakértő. A gyermeknevelés során elengedhetetlen a célok meghatározása és az azokhoz vezető utak keresése. Ezekkel az eszközökkel elérhető, hogy gyermekünk felnőttként is talpraesett legyen, aki szereti az életét, ugyanakkor betartja a szabályokat, amiket elvársz tőle. Fotó: Freepik Címkék: gyereknevelés, ![]() [x] hirdetés ![]() Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() Egy édesapa üzenete a telefonját nyomkodó anyukánakA közösségi médiában terjed a poszt, melyben egy apuka próbálja felhívni a szülők figyelmét a rendkívül veszélyes, és sajnos nem egyedülálló problémára. ![]() 10 dolog, amit feltétlenül mondj a gyermekednek - így érzi majd igazán, hogy fontos a számodraHogyan éreztetheted a gyerekeddel, hogy igazán fontos számodra? Hogyan teheted ezt úgy, hogy közben nem elkényezteted, hanem igazán odafigyelsz rá és a szükségleteire? Pedagógus szakember tanácsai, amit minden szülőnek érdemes megfogadnia. ![]() "Kötelező lefekvési idő? Olyan nálunk nincs - A gyerekeim akkor mennek aludni, amikor tényleg fáradtak"Egy háromgyermekes anyuka elárulta, náluk nincs konkrét lefekvési idő, a gyermekei este 9 és hajnali 1 óra között bármikor lefekhetnek aludni, amikor csak kedvük tartja. Recept ajánlatunk![]() CseresznyelevesLevesek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 200 g cseresznye 30 ml tejföl 10 dkg liszt fahéj, szegfűszeg citrom leve és héja pici cukor Recept: Egy fazékba felteszünk forrni vizet, amit egész fahéjjal, szegfűszeggel, alaposan megmosott citrom vékonyra szeletelt héjával ízesítünk. A víz fedő alatt forrjon. Kb. 10 perc forrás után kiszedjük a fűszereket, és beletesszük a vízbe a magozott cseresznyét. A tejfölt (...) tovább a teljes recepthez... |