Ismét nyit a Mikulásgyár - 300.000 gyermek számára gyűjtenek

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Háromszázezer magyar és határon túli gyermek számára gyűjt adományokat idén országszerte mintegy 150 helyszínen a Mikulásgyár - hangzott el kedden, az akció budapesti sajtótájékoztatóján.

Adománygyűjtés december 6. és 22. között

December 6. és 22. között Budapesten az 56-osok terén, a Mammut bevásárlóközpontban, országszerte a Duna House ingatlanirodákban és az Invázió üzleteiben, a Győri ETO Parkban és minden postán gyűjtik a ruhaneműt, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékot, édességet, vagy tartós élelmiszert tartalmazó adományokat. 

 

Idén első alkalommal állítottak fel egy második számú nagy gyűjtőpontot a fővárosban. Vígh Gábor, a budai bevásárlóközpont vezérigazgatója hangsúlyozta: a helyszín annak a három kerületnek a határán található, ahol Magyarország legtehetősebb lakosai élnek, ezért bíznak benne, hogy ennek köszönhetően nagyban hozzá tudnak járulni az akció sikeréhez.

 

A rászorulók megsegítésére való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni

Az eseményen részt vett Joulupukki, a finn Mikulás is, aki hangsúlyozta: a tárgyi adományok mellett fontos, hogy az emberek egymásra is jobban odafigyeljenek és a rászorulók megsegítésére való nevelés már gyerekkorban elkezdődjön.

 

A vásárlók is hozzájárulhatnak a gyűjtés sikeréhez  

A program idei főtámogatója az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., amely 36 millió forintos felajánlása mellett két további ponton támogatja az akciót: a gyűjtés ideje alatt az áruházláncban minden héten öt különböző termék megvásárlásával a vásárlók is hozzájárulhatnak a gyűjtés sikeréhez, valamint a cég a Háziasszonyok Nagykönyve című kiadványának teljes bevételét is a Mikulásgyárnak ajánlotta fel - mondta el a helyszínen Székács Tibor, a cég ügyvezető igazgatója.

 

A Mikulásgyár megnyitója: december 6.

Az adományokat a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta önkéntesei juttatják el a mélyszegénységben élő családokhoz.

A gyűjtés hivatalos megnyitóját az 56-osok terén, december 6-án tartják.

    

Bővebb információ a segélyprogramról a www.mikulasgyar.hu címen érhető el.
 

 

Fotó: MTI

Forrás: MTI

 

 


Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2013.12.04