Főoldal > Cikkek > Gyermekprogramok > Múzeumok Éjszakája 2014 – bőséges programkínálat a legrövidebb nyári éjszakán - Szülők Lapja

Múzeumok Éjszakája 2014 – bőséges programkínálat a legrövidebb nyári éjszakán


Szent Iván éjhez igazodva 2014. június 21-én többszázezer ember egyetlen éjszakára – a hagyományoknak megfelelően este 18 és hajnali 2 óra között – birtokba veheti Magyarország több mint 300 múzeumát és kiállítóhelyét. A közreműködő intézmények csaknem 4000 programmal – többek között koncertekkel, divatbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel – várják az érdeklődőket.

Szerző: Szülők lapja
2014-06-19
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A rendezvény évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen mi más is lehetne kellemesebb egy forró nyári nap éjszakáján, mint hódolni a történelem, a művészetek és a velük összekapcsolható értékek nyújtotta látványosságoknak. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje nyitja idén is a Múzeumok Éjszakája programsorozatot: 2014. június 21. 18 órakor a Szépművészeti Múzeumnál.

Jegyárak Budapesten
Gyermekjegy: 600 Ft (6-18 évesek számára)
Felnőtt jegy: 1500 Ft
Jegyárak vidéken
A múzeumok díjszabása szerint.

"Egy éjszakás kaland, hogy minél több kulturális élmény szülessen" (mottó)
„A Múzeumok Éjszakája látogatói, hogy ha tehetik, menjenek el távolabbi városokba, keressenek fel eddig ismeretlen intézményeket! Vonatozzanak például Herman Ottó nyomában Lillafüred fényei között, vagy Litera-túrázzanak a csillagok alatt Török Zsófia és Kazinczy Ferenc társaságában. Ha a sporttól sem riadnak vissza, fussanak múzeumtól múzeumig Szolnokon! Kaposváron még a sétálóutca üzletei is múzeumokká alakulnak a látogatók kedvéért, Kecskemét pedig a hungarikumok városa lesz ezen az éjszakán. Itt találkozhatnak majd mindennel, ami egyedülállóan magyar: egyebek mellett a solymászattal, a hímzett konyhai falvédővel és persze a Kecskeméti Filmstúdióval. Szent Iván éjszakáján annyi varázslatban, mesében és csodában lehet részük, hogy még a vadak is kezesbárányokká szelídülnek, különösen a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban Hatvanban.” -  javasolja a rendezvény látogatóinak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Múzeumok Éjszakája 2014 hivatalos honlapján>>>, rengeteg program közül válogathatsz. Mi most a 20 legizgalmasabbat válogattuk össze.

Országos programajánló – Múzeumok Éjszakája 2014

1. Vasúti programok országszerte

Matricázott mozdonyok felvonulása, kézi hajtányozás és éjszakai gyermekvasutazás is szerepel a MÁV-csoport programjai között szombaton, a Múzeumok éjszakáján.
A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján az esti vonatok 19.30-tól 1.30-ig óránként indulnak Hűvösvölgy állomásról, ráadásul idén a hagyományos szerelvény mellett a nosztalgia motorvonat is forgalomba áll. Meghosszabbított nyitva tartással várja a közönséget a gyermekvasúti múzeum és kinyit a hűvösvölgyi fűtőház is.

A nagykanizsai Járműbiztosítási Központban a gőzmozdonyok kiszolgálásánál régen használt berendezéseket és eszközöket láthatnak az érdeklődők, délután 5-től pedig két órára a műhelyt is megnyitják.
A Vasúttörténeti Parkban rendhagyó utazásra lesz lehetőség a lóvasúttal és a kerti vasúttal, emellett látványos mozdonyparádé szórakoztatja a nézelődőket. Ezen az éjszakán látogatható lesz a Hargita kormányzati vonat, az M46-os, az M63-as dízel és a V41-es villany-, valamint a Kandó-villamosmozdony, utóbbiról sötétedés után vetítést is tartanak.
A Keleti pályaudvar személykocsiműhelyében a látogatók járművön tartózkodva vehetnek részt gépi kocsimosáson, megtekinthetnek egy háló- és egy étkezőkocsit, a járműkarbantartó blokknál pedig az új FLIRT-öt és az egyik saját fejlesztésű-gyártású IC+ kocsit. Óránként tíz percre megszólal a NOHAB alapítvány M61-010-es járművének dízelmotorja, hogy "gépzenével" szórakoztassa a közönséget - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
A Nyugati pályaudvar 10. vágányán a MÁV-START öt, grafikával ellátott mozdonya lesz látható: az Aranycsapat-, a Kandó-, a Mátyás király-, a Weöres- és a Gábor Áron-mozdony. Az Aranycsapat és a Gábor Áron vezetőállásán mozdonyvezetők válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.
A szegedi Járműbiztosítási Központ karbantartási műhelyében egy V43-as Szilit és egy M62-es Szergej-mozdonyt, valamint egy felújítás alatt lévő, oldalfal nélküli V43-as mozdonyt is szemügyre vehetnek a látogatók.
A szolnoki Vasúti Járműjavítóban a gyártásnak és felújításoknak otthont adó csarnokban tehetnek látogatást az érdeklődők, ahol a felmerülő kérdésekre a szakemberek adnak választ. Emellett az IC+ kocsigyártás kulisszái mögé is bepillantást nyerhetnek a 15 órától 22 óráig tartó túrákon résztvevők.
A MÁV-START ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a Múzeumok éjszakáján a budapesti, a szolnoki, a nagykanizsai, a szegedi, a pécsi, a kecskeméti, a debreceni, a hatvani és a miskolci rendezvényekre utazóknak.

2. Gazdag program Miskolcon

Hat helyszínen tizenegy kiállítás és harmincnyolc program várja a miskolciakat szombaton.Az utolsó magyar polihisztorként is emlegetett, száz évvel ezelőtt meghalt Herman Ottóról is megemlékeznek a róla elnevezett múzeumban, amelynek képzőművészeti raktárában éjszakai barangoláson is részt vehetnek a látogatók.
Herman Ottó munkássága egyébként számos programban visszaköszön. A Lillafüredhez közeli pisztrángtelepen a polihisztor halászati és ornitológiai munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, egykori nyaralójának udvarán pedig egy különleges éjszakai halvacsorán vehetnek részt.
Újmassán a Fazola-kohó környezetében zajlanak majd programok. A látogatók vándorlapot kapnak, amelynek feladatait megoldva, a terület és a kiállítások bejárásával ismerhetik meg az ifjú Herman Ottót, aki először lakatossegéd, majd géplakatos munkás, illetve katona volt.
Pusztai Tamás azt is elmondta, hogy a Herman Ottó Múzeumba betérők mikroszkópos vizsgálattal tekinthetik meg az ásványtár gyűjteményének rejtett csodáit, de szerveznek "tapintható" utazást is: látássérült emberek vezetik be a látókat egy olyan világba, ahol saját képességeiket használva fedezhetik fel, miről mesélnek a (mű)tárgyak a teljes sötétben.
F. Dózsa Katalin művészettörténész Nemzeti viselet és európai divat a reformkortól a kiegyezésig címmel tart előadást, Hampel Katalin pedig egyedi tervezésű ruhakollekcióját mutatja be egy kiállításon. A ruhákon a hagyományokat hűen tükrözve jelennek meg a reformkor díszítő elemei, a sújtás, a zsinór és a paszomány.
A Múzeumok éjszakáját a 19. század fegyvereiből összeállított fegyverbemutató, a felsőhámori Kohászati Múzeum gyertyafényes tárlatvezetése, zenei program és a vasárnapig tartó miskolci operafesztivál kísérő programjai színesítik.

3. Ismét látogatható a Puskás Ferenc Stadion

Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is csatlakozik a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum a szombati Múzeumok éjszakája programsorozathoz.
Az átépítés előtt álló aréna 16 órától lesz látogatható, a futballpályán ügyességi játékokat, sportvetélkedőket és népi sportjátékokat lehet majd kipróbálni.
A program során - amelynek egyik mottója: "Szabad a pálya" - a múlt és a jövő találkozik: Hidán Csaba történész felidézi tanítványaival a régi korok kardvívását és harcászati eszközeit, majd bemutatkozik a manapság divatos, saját testsúllyal történő testedzés, azaz a street workout egyik sporteszköze.
A Puskás Ferenc Stadionban sétát is lehet majd tenni, kétóránként pedig múltidéző stadionvezetési túrák indulnak, többek között a toronyépületbe, az öltözőkbe és az egykori "Rákosi-páholyba" juthatnak be az érdeklődők. Emellett rendhagyó, elemlámpás stadiontúrát is tartanak, illetve éjjel olimpiai fáklyával lehet majd futni a létesítmény körül.

4. A hétvégén zár a Lumú Reigl-kiállítása

Az aktuális Hantai- és Reigl-kiállításokhoz kapcsolódó, színes programmal várja látogatóit a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) a Múzeumok éjszakáján, szombaton.
A zenét, a táncot, a színházat is érintő programkínálat célja, hogy ne csak a múzeum Magyarországon páratlan nemzetközi gyűjteményét hozza közelebb a kortárs művészet iránt érdeklődőkhöz, hanem az aktuális kiállításokon bemutatott alkotói technikákkal is megismertesse a látogatókat.
A múzeum teraszán az idei Eurovíziós Dalfesztivál középdöntőjéig jutott, nemrégiben friss dalokkal jelentkezett Marge mutatja be új audiovizuális show-ját, míg a Müpa Üvegtermében egész este jazz szól, többek között Pátkai Rozina, Lamm Dávid és Nagy János közreműködésével.
A hajnal egy óráig tartó programban izgalmas játékok, pliage-alkotóműhely, olvasósarok és egyéb művészeti programok is helyet kapnak, amelyek között minden korosztály kedvére válogathat. A Lumú részletes szombati programja http://ludwigmuseum.hu/site.php?inc=program&programId=4211&menuId=11&mod= honlapon érhető el.

5. Egy 1934-es Maybach Zeppelint mutat be a Közlekedési Múzeum

A világ egyik legritkább luxusautójának számító Maybach Zeppelin egy 1934-ben készült példánya érkezett a Közlekedési Múzeumba kedden. A felújított autóritkaság, amelynek érkezését a Múzeumok éjszakájához időzítették, mostantól a múzeum állandó kiállításában látható.
A 80 éves luxusautó évtizedek óta a Közlekedési Múzeum tulajdona, de egy legenda miatt sokáig nem volt kiállítható, később pedig már nem volt megfelelő állapotban - közölte a múzeum az MTI-vel.
Felidézték, hogy az egykori szóbeszéd szerint az autót Horthy Miklós kormányzó kapta ajándékba Hitlertől, ezt azonban cáfolták a kutatások. Mások szerint József főherceg vagy a Weiss család tulajdonában volt, a háború után pedig egy ideig Péter Gábor az ÁVH vezetője használta, de ezekre sincs semmilyen bizonyíték.
A járművet az elmúlt években restaurálták, kiállítható állapotba hozták, és most a Múzeumok éjszakája alkalmából mutatják be a közönségnek.
    
6. Több mint félszáz program Debrecenben

Több mint félszáz érdekes programmal várják a múzeumok éjszakáján a látogatókat a debreceni múzeumi negyedben: a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a Déri Múzeumban és a Debreceni Református Kollégium.
Csak ezen az éjszakán tekinthetik meg az érdeklődők azt a különleges normann sisakot, amelyet a közelmúltban találtak meg a múzeum pincéjében. Az Európában is egyedülálló, kora középkori normann sisak 1892-ben került elő a mai Ukrajna területén, a Dnyeszter folyó bal partján. Az egyetlen vasdarabból kovácsolt, aranyozott bronzlemezekkel díszített, 11. századi sisakhoz hasonló mindössze fél tucat található az egész világon, de valamennyi közül Debrecenben őrzik a legdíszesebbet - tette hozzá.
Emellett többek között Heller Zsolt folkesztéta tart tárlatvezetést az ETHNO-TREZOR népművészeti kiállításon, valamint fellép a Bakator zenekar és lesz tűzzsonglőr-bemutató is a Déri Múzeumban.
G. Szabó Botond, a Református Kollégium gyűjteményi főigazgatója elmondta: múzeumuk a különleges tárlatvezetések mellett zenei programokkal is várja az érdeklődőket, többek között fellép a Besh'o'droM, éjfélkor pedig Sárosi Dániel orgonajátékát hallgathatják meg az érdeklődők, de fellép a Ritmico Együttes is, valamint a Garabonciás Együttes ad interaktív koncertet gyermekeknek. Az új kiállítások sora mellett (mint például az egyházi karikatúrák tárlata) a tavalyihoz hasonlóan idén is számos kézműves foglalkozással várják a gyerekeket, valamint az idén 275 éves Kollégiumi Kántus is tart majd zenés tárlatvezetést.
Kukla Krisztián, a Modem igazgatója arról tájékoztatott, hogy az intézményben mások mellett Darvas László író és Csenki Attila humorista tart tárlatvezetést. A Modem belső kertjében a reggae zene magyarországi nagykövete, a Ladánybene 27 és Wahorn András experimentális szabadzenei formációja, a Wahorn Airport lép fel. A gyerekeknek is izgalmas programokat kínálnak: lesz például dzsesszmesejáték, jelvénykészítés, múzeumi nyomozás, kreatív játékok és felállítanak egy vidám fotóparavánt Lotz Károly Táncoló parasztok című művéből.
A harmadik emeleti kiállítótérben Egyensúly címmel kamaratárlat nyílik debreceni képzőművészek munkáiból. A látványos Szentivánéji máglyát este fél 9-kor gyújtják meg a Baltazár Dezső téren - fűzte hozzá a Modem igazgatója.
A múzeumok éjszakája debreceni programjait kedvezményes árú közös karszalaggal kereshetik fel az érdeklődők.

7. Kiállítások és filmvetítések a Terror Házában

Az állandó kiállítás és az Alekszandr Szolzsenyicin életét bemutató időszaki tárlat mellett ritkán látható, történelmi témájú dokumentumfilmeket tekinthetnek meg a Terror Háza Múzeum látogatói szombat este, a Múzeumok éjszakáján.
Egy orosz hazafi címmel Alekszandr Szolzsenyicin, a Gulag szigetvilág írójának élettörténetét és főbb munkáit ismerteti meg a közönséggel a Terror Háza aktuális időszaki kiállítása, amely a Múzeumok Éjszakáján is hajnali 2 óráig látogatható - közölte az MTI-vel a múzeum.
A tárlatokon túl egész nap filmvetítések is várják az érdeklődőket. A Magyar Televízió Bevallott múlt című, kétrészes dokumentumfilmje a Terror Háza ötletének megszületésétől napjainkig követi nyomon az intézmény történetét, felidézve azokat a harcokat is, amelyeket a fennmaradásért kellet vívnia.
A film felidézi: a Budapest legszebb sugárútján található, neoreneszánsz stílusban épült ház két gyilkos diktatúra elnyomó gépezetének is a székhelye volt. Először a nyilasok költöztek ide, majd a kommunista államhatalom politikai rendőrsége rendezkedett be a falai között.
       
8. Fényfestés a Gellért-hegy szikláin

A Gellért-hegy szikláira vetített videoanimációval emlékeznek Herman Ottó polihisztorra szombaton a múzeumok éjszakáján, a Herman Ottó-emlékév keretében.
A Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, nyelvész, régész és politikus munkásságát bemutató videoanimációt 21.30-tól éjjel 2 óráig folyamatosan láthatja a közönség a Duna pesti partjáról, az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszon, a kísérőzenét pedig a 91.4 MHz-en lehet majd hallani.
A videoanimációt a Kiégő Izzók alkotócsoport készítette a Gellért-hegy sziklastruktúrájára komponálva. Az alkotás Herman Ottó életét és munkásságát mutatja be képekben, és azokba a világokba invitálja a nézőket, amelyekkel a polihisztor foglalkozott: a rovarokéba, a víz alá és az égbe, a madarakhoz.
A Széchenyi Rendezvényhajó ezen az estén 22.30-tól és éjféltől indul a Parlament elől, az útra az www.hermanottoemlekev.hu oldalon regisztrálhatnak az érdeklődők. Emellett szombaton 18 órakor előregisztrációval kezdődik a Természettudományi Múzeumban a Herman Ottó Szakállnövesztő Viadal, amelyre az érdeklődők 3 kategóriában nevezhetnek.
    
9. Divatkiállítás a levéltárban, koncertek a Cseh Tamás Archívumban

A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épülete az I. világháború korát idéző divatkiállítással, raktárlátogatással és kézműves programokkal, a Cseh Tamás Archívum pedig koncertekkel, katonadalokkal és vetítéssel várja a látogatókat szombaton a múzeumok éjszakáján.
A Levéltárban az I. világháború korát idéző divatkiállítás látható, a bemutatott ruhákról és a kor divatjáról Körtvély Adrienn tart vetített képes előadást. A hátország a világháborúban című, 18 órakor nyíló tárlat az otthon maradt asszonyok és gyerekek napi életét mutatja be, a dokumentumok a háború folyamán mind nehezebbé váló életkörülményeket tárják az érdeklődők elé. A holokauszt-emlékévhez kapcsolódva a levéltár ízelítőt nyújt a korszakban keletkezett, a magyarországi zsidóságot hátrányosan érintő megkülönböztető rendeletekből, azok végrehajtásáról.
A látogatók ezen az éjszakán megtekinthetik az épületet, emeletről emeletre haladva megismerhetik a magyar történelem egyes kiemelkedő eseményeit, alakjait, megtekinthetik az elmúlt évszázadok értékes iratait. A raktárak korlátozott létszámmal látogathatók, jelentkezni a helyszínen lehet.
A gyerekeket régi társasjátékok másolatai, történelmi ihletésű kirakók, memóriajátékok és színezők várják. A kézműves kuckóban a levéltár restaurátorai és könyvkötői segítségével beletanulhatnak a könyvkötészet művészetébe, a kisebbek gyurmázhatnak, katonai sapkát és ápolónői fityulát készíthetnek és megismerhetik a sebkötözés folyamatát.
A Cseh Tamás Archívumban az I. világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezve a Cseh Tamás és Péterdi Péter szerkesztette A magyar katonadalok és énekek a 20. századból című gyűjteményből hallhat válogatást a közönség. A program díszjellel kezdődik, amelyet Szilágyi Levente ad elő. Este 8 órakor a Kaláka együttes lép fel, majd a Szélkiáltó együttes idézi fel a lemez katonadalait, 22 órakor Novák János és az Ad Libitum ad elő Ady-dalokat Cseh Tamás dallamaira, végül Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás lép színpadra.
A kivetítőn egyebek mellett egykori híradófelvételek, isonzói, bukovinai és kenyérmezői csatajelenetek, a háborús ország mindennapjairól készült tudósítások és a fiatal királyi pár, Károly és Zita 1918. előtt készült felvételei lesznek láthatók.

10. Kiállítás a Győri Ítélőtáblán

Képzőművészeti kiállítással várja a közönséget a Múzeumok éjszakáján a Győri Ítélőtábla, amelynek nyilvános tereiben évek óta láthatóak szobrok, festmények.
Két kortárs győri festőművész, tanár, Radosza Attila és Szalkai Károly festményei tekinthetők meg szombaton este a Győri Ítélőtáblán.
A tárlatok révén az épület adta lehetőségeket kihasználva a közönség közelebb juthat a kortárs művészetekhez, a művészek pedig szélesebb körű ismeretségre, ismertségre tehetnek szert.
Most először kapcsolódnak a fesztiválhoz, de tervezik, hogy a jövőben több ilyen eseményen bemutatkoznak. Hozzátette: más művészeti ágak is képviseltették már magukat az ítélőtábla épületében, felléptek például a győri balettintézet növendékei, de bíró- illetve ügyvédjelöltek zenekara is koncertezett már a helyszínen.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Izgulsz, hogy minden rendben legyen a babavárás alatt? Szeretnél mindent megadni az egészséges fejlődéséhez?  Kattints ide, és nézd meg, hogy mit tehetsz érte >> 

vonal

[x] hirdetés


11. Új kiállítások négy szabolcsi városban

Új kiállításokat is nyitnak a Múzeumok éjszakája program keretében a mátészalkai, a nyírbátori, a tiszavasvári és a vásárosnaményi közgyűjteményi intézményben szombaton.
A négy szabolcsi múzeum szerdai tájékoztatása szerint Mátészalkán a hortobágyi pásztorok életét és a csodarabbik emlékhelyeit, Nyírbátorban az első világháború fegyvereit és néphagyományait, Tiszavasváriban a vasút történetét és régmúlt évezredek titkait, míg Vásárosnaményban a beregi keresztszemes hímzést bemutató tárlat nyílik.
A négy intézményben természetesen az állandó kiállításokat is megtekinthetik a látogatók az éjszakai programban. Vásárosnaményban például nagy érdeklődésre számíthat a Bereg kincsei címet viselő tárlat, amelynek anyagát európai szinten is kiemelkedőnek tartják a szakemberek. A bronzkor és a császárkor régészeti leleteit, illetve a 18. század előtti kor mindennapos használati eszközeit, szerszámait, ékszereit, a vallási rituálék tárgyait, valamint a harcok során használt fegyvereit láthatják az érdeklődők.
A mátészalkai Szatmári, a nyírbátori Báthori István, a tiszavasvári Vasvári Pál és a vásárosnaményi Beregi Múzeum szórakoztató programokkal is várja az éjszakai látogatókat. Mátészalkán szombaton több koncertet rendeznek,  a sztárvendég  Keresztes Ildikó előadóművész lesz. A betérőket gasztronómiai bemutató is várja, kóser pálinkákat és borokat, valamint zsidó ételeket, így flódnit és sóletet kóstolhatnak.
Nyírbátorban diákszínpadi- és néptáncbemutató, katonadal est és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, akik Szalontai Judit babakiállítását, valamint egy a mezők vadjait, az ég madarait bemutató időszaki kiállítást is megtekinthetnek. A múzeum udvarában pedig gulyást főznek a látogatóknak.
Tiszavasváriban régészeti feltárásba, egy ásatásba kapcsolódhatnak be az érdeklődők, illetve három együttes könnyűzenei koncertjén szórakozhatnak.
Vásárosnaményban a helyi zeneiskolások adnak koncertet, s rendeznek egy régi szertűz gyújtási ceremóniát, valamint a beregi tájegység híres népi ételeit főzik meg szabadtűzön, illetve sütik a múzeum kemencéjében.

12. Programok Veszprém megyében

A tárlatevezetések mellett zenei és gyermekprogramok várják az érdeklődőket Veszprém megyében a múzeumok éjszakáján, szombaton.
A Laczkó Dezső Múzeumban ingyenes tárlatvezetésre várják a látogatókat, lesz íjászat, szkíta és honfoglalás kori felszereléssel. A Kabóca Bábszínház és a Kis-Bakony Táncegyüttes műsorát táncház követi.     A vár látogatóközpontját éjszakai tárlatvezetésen járhatják be a késői látogatók - közölte Szaksz Balázs közönségkapcsolatokért felelős osztályvezető.     A zirci Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma madárodú-készítéssel és éjszakai kirándulással készül a rendezvényre - közölte Harmat Beáta osztályvezető.     Ingyen látogatható a zirci apátsági templom, a látogatóközpontban a rendtörténeti kiállítás, a romkert, a kripta és az arborétum. Az este folyamán Kapitány Dénes orgonaművész játéka csendül fel a templomban. A város középiskolás diákjai színes fényeket vetítenek az apátsági épületegyüttes egy részére - emelte ki Ring Júlia, a látogatóközpont vezetője.     Várpalotán a bányászélet bemutatásának szentelik ezt az estét: a Thury-várban a bányászszendvics elkészítése mellett a várpalotai bányászat 120 éves múltjával is megismerkedhetnek az érdeklődők - mondta Hencz Anett turisztikai referens.     Ajkán a Bányászati Múzeum ad otthont a rendezvénynek. Az ásványok világát bemutató előadást követően játékos kincskereső, ékszer- és üvegmécses készítés várja a legkisebbeket. Az estet a Somvirágok együttes csillagfényes koncertje zárja - közölte Bölcskeiné Kocsis Zsuzsanna, a városi könyvtár szakmai igazgatóhelyettese.     Kositzky Anett, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: Lakat T. Károly újságíró, Praznovszky Mihály irodalomtörténész tárlatvezetése mellett borkóstolóval várják az érdeklődőket. Vukán Béla rendőr alezredes a műkincsrablás történetébe nyújt betekintést. A Magyar Csillagászati Egyesület helyi csoportjának közreműködésével az éjszakai égboltot is kémlelhetik a legkitartóbbak.

13.  Szombaton nyitják meg a látogatók előtt az egri Valide Sultana fürdőromot

Az örökségvédelem közel negyven éves adósságát törleszti, amikor a Múzeumok éjszakájának keretében megnyitják az egri Valide Sultana fürdőromot szombaton délután négy órakor.
Az egri történelmi belváros rehabilitációs programjának részeként látogathatóvá tett fürdőrom egyike Eger négy török-kori ikonikus örökségének a Minaret, a Török-fürdő és a várbéli Török-kert mellett.
Tervezik, hogy a későbbiekben egy, a török-kori fürdőkultúrát bemutató multimédiás kiállítást is nyitnak majd itt, az ehhez szükséges 20-30 millió forintot pályázati forrásból, illetve a török követség bevonásával remélik előteremteni.

14. Több mint félszáz program tizennégy helyszínen Pécsen

Tizennégy helyszínen több mint félszáz érdekes programmal várják a látogatókat szombaton, a Múzeumok éjszakáján a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) munkatársai a baranyai megyeszékhelyen.
A szervezők kiemelt célja az volt, hogy idén minden eddiginél több látogató érkezzen a pécsi múzeumokba, ezért a lehető legszínesebb programsort állították össze, kedvező díjszabással - fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt hatezer fizető látogatót regisztráltak az eseményen.
Az idei Múzeumok éjszakájába bekapcsolódik az áprilisban nyílt, Leonardo, a reneszánsz zseni című tárlat is. A polihisztor zseniális találmányai iránt érdeklődők óránként induló tárlatvezetésen vehetnek részt. Azoknak pedig, akik a reneszánsz elme emberi testet ábrázoló rajzaiban és tanulmányaiban szeretnének jobban elmélyülni, a Leonardo más szemmel című programot ajánlotta Walterné Müller Judit. Az érdeklődők Dorn Klára szemész főorvos vezetésével képet kapnak arról, hogy Leonardo da Vinci hogyan is viszonyult munkái során a látáshoz. A polihisztor anatómiai vizsgálataihoz, köztük az emberi agy megértéséhez pedig Solt Jenő belgyógyász főorvos ad szakszerű útmutatást.
A Múzeumok éjszakáján a JPM egyedi Csontváry-, Vasarely- és Zsolnay-gyűjteménye mellett különleges programokkal készülnek a múzeum különböző osztályai és a Vasváry-ház is.
A Reneszánsz Kőtárban lesz fegyvermustra és irodalmi félóra, a Kőkertbe látogatók meghallgathatják a Pécsi Kamarakórus és a Mecsek Kórus zenéjét. A Néprajzi Múzeumban Zsoldos László rádiós műsorvezető beszélget meglepetés vendégével, de lesz palacsintasütés és tésztaláncfűzés is.
Az alkotni vágyókat a Zsolnay Múzeumban kézműves foglalkozásokkal várják, míg a legkisebbeket a Dinoszauruszok világába kalauzolják a szervezők a Mecseki Bányászati Múzeumban. Közönségcsalogató programokkal készül a Természettudományi, a Várostörténeti és a Régészeti Múzeum is, utóbbi szervezésében izgalmas programnak ígérkezik a fáklyás felvonulás a Jakab-hegyre.     A Múzeumok éjszakája programjainak látogatóit a pécsi városnéző kisvonat szállítja a helyszínek között. A rendezvénysorozat zárásaként éjfélkor mutatják be Leonardónak a Széchenyi téren álló Kolosszusát Tillai Gábor, a JPM kulturális menedzsere vezetésével. A 8,5 méter magas, 13 tonnás Sforza-ló mint a Leonardo-tárlat szerves alkotó eleme a helyiek és a Pécsre látogatók kedvelt találkozási helye.
A Múzeumok éjszakájához az eddigi éveknek megfelelően idén is csatlakoznak a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által fenntartott kiállítások, elsősorban a Zsolnay Kulturális Negyedben. Az éjszakai tárlatjárat során a látogatók felfedezhetik Pécs világörökségi csodáit, ismerkedhetnek a Zsolnay Negyed varázslatos kiállításaival, így a Gyugyi-gyűjteménnyel, a Rózsaszín Zsolnay kiállítással, a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítással, a Zsolnay Mauzóleummal és a Bóbita Bábszínház kiállításával.    
A JPM programjairól további részletes információk találhatók a www.pecsimuzeumok.hu-n, míg a Zsolnay-negyed által kínált rendezvényekről a zsn.hu internetes honlapon érdemes tájékozódni.

15. Kinszki Imre-fotókiállítás a Balassi Intézetben

Kinszki Imre fényképeivel és a Hot Jazz Band koncertjével az 1920-as, 1930-as évek Budapestjének hangulatát idézi meg a Balassi Intézet a múzeumok éjszakáján.
Töredék. Kinszki Imre (1901-1945) fényképei címmel nyílik kiállítás szombat este az itthon kevéssé ismert, de a külföldi szakirodalom által a legnagyobb fotográfusok között emlegetett Kinszki Imre nagyméretű reprodukcióiból, eredeti fotográfiáiból, valamint a Kinszki-hagyatékban megmaradt dokumentumokból. Kinszki Imre képei és a Hot Jazz Band zenéje igazi időutazást ígér a látogatóknak.   
    
16. Hangverseny, tárlatvezetés, táncház a szolnoki Damjanich múzeumban

Kézműves foglalkozásokkal, tárlatvezetéssel, hangversennyel, társasági futással és táncházzal várják a Múzeumok éjszakáján szombat délutántól vasárnap hajnalig a látogatókat a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Szombaton a múzeum díszudvarán családi délutánt tartanak: az érdeklődők a könyvkötészettel, a tarsolylemez-készítéssel ismerkedhetnek meg, valamint lesz arcfestés is. A látogatókat tárlatvezetők kalauzolják a múzeumi könyvtárban, a belorusz ikonokat bemutató időszaki tárlaton, valamint a régészeti, néprajzi és történeti állandó kiállításon.
Este a MÁV Gépészet - Járműjavító Férfikara ad hangversenyt, majd a Kaméleon Társulat improvizációs produkciója következik. Az Auriga Egyesület társasági futásra invitálja a múzeumbarátokat, akiket hajnalig tartó táncház vár.
A Szolnoki Galériában az ott kiállító Szabó György szobrászművésszel lehet megismerkedni, kétszer 30 percben a Szolnoki Kodály Kórus és Bartók Béla Zeneiskola tanárai koncerteznek, a gyerekek pedig Alkossunk agyagból! címmel várják foglalkozásra.
A Tabáni Tájházban családfarajzolással és gyertyamártással készülnek, míg a tájház előtti téren utcai csillagvizsgálásra nyílik lehetőség.   
A múzeumok éjszakájához csatlakozik a Verseghy Ferenc Könyvtár is.

17. Szegeden tucatnyi helyszínen várják az érdeklődőket

Tucatnyi helyszínen, főként az ókori Egyiptomhoz kötődő programokkal várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján, szombaton Szegeden.
Szombat estétől már mindhárom helyszínen látható a Móra Ferenc Múzeum történetének egyik legnagyobb kiállítása, A fáraók Egyiptoma című tárlat. A Kultúrpalotában az ókori egyiptomi vallással és a mindennapokkal, a Kass Galériában a halotti kultusszal, a Fekete házban pedig az orvoslás és a mumifikálással ismerkedhetnek meg a látogatók este hattól egészen hajnal egyig.
A Móra Ferenc Múzeum előtt egyiptomi táncelőadást és divatbemutatót rendeznek, sötétedés után pedig egy egyiptomi halotti szertartást keltenek majd életre táncosok, színészek fáklyákkal, csónakkal, szökőkúttal Pataki Ferenc színművész rendezésében.
 A múzeumi éjen az irodalom szerelmeseire is gondolnak: a "Móra-Hyde Park" elnevezésű eseményre várják mindazokat, akik szeretnék megosztani kedvenc Móra-idézetüket és Mórával kapcsolatos gondolataikat a közönséggel.
A Móra-évfordulóhoz kapcsolódik a Somogyi könyvtár több programja is: a gyermekkönyvtárban életre kel a Zengő ABC, az egykori könyvtár- és múzeumigazgatót megidéző emlékkiállításon pedig óránként rendhagyó tárlatvezetések indulnak. A vendégek megismerkedhetnek a szenzációsajtó születésével, a "gyorsírászat" ékköveivel vagy az európai nyomdászat történetével is.
A fizika, a kémia, a geográfia és a biológia érdekességein keresztül kalauzolják el a vendégeket az ókori Egyiptomba az Interaktív Természetismereti Tudástár előadásain, a Belvárosi moziban pedig az Egyiptom hercege című filmet vetítik le.
A Reök-palotában Ale Ildikó a kicsiknek múzeumpedagógiai foglalkozást tart, nyolctól éjfélig pedig óránkénti tárlatvezetéssel a felnőtteket avatja be a Táblakép-festészeti Biennále alkotásainak rejtelmeibe. A szecessziós palotában Dusha Béla fotográfus és tanítványai portrékat és családi fotókat készítenek a betérőkről, a látványműteremben fiatal festőművészekkel találkozhatnak az érdeklődők.
A Szegedi Törvényszék más napokon a nagy közönség elől elzárt épületében bírósági sétán kalauzolják végig a látogatókat, majd a Tömörkény gimnázium diákjai adnak koncertet. A Szent-Györgyi Albert Agora kiállításain és látványlaborjaiban rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak, a Grimm Könyvesbolt és Galéria Kávézóban pedig grafikai tárlat nyílik szombaton.

18. Három hétvégén is esti programokkal készülnek Szombathelyen

Szombathelyen, ahol a Múzeumok éjszakája idén egybeesik a Szentivánéji Vigasságok rendezvényével, három hétvégére osztották el az éjszakai múzeumi programokat: most szombaton a Vasi Skanzen, egy hét múlva többek között a Savaria Múzeum, a megyei levéltár és a törvényszék, július első szombatján pedig a Szombathelyi Képtár és az Iseum Savariense várja a közönséget.
A Vasi Skanzenben szombaton este nyolc órától várják a látogatókat egy kis álomfejtésre, szalmabálán fekvős mesemondásra, közös csillagnézésre és tűz melletti szalonnázásra.
Vadfogók és vadcsapdák címmel nyitnak időszaki kiállítást, majd az Ungaresca néptáncegyüttes tagjai elevenítik fel a pünkösdi tűzdobálás és tejkérés szokását, ezt követően pedig néprajzi vetélkedőt is tartanak. Az Árnyaltan a néprajzról című játékban árnyakból kell felismerni a tárgyakat.
Este tíz órakor M. Szabó Gyula, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumának igazgatója tart előadást az éjszaka útjelzőiről, a csillagokról. Tizenegy óra előtt nem sokkal hagyományos tűzoltóbemutató kezdődik a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereinek közreműködésével, Küzdelem a vörös kakassal címmel.
A skanzenben kézműves foglalkozások is lesznek: az üvegfestés és az agyagbagoly-készítés fogásait leshetik el a vállalkozó kedvűek.
Czenki Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy június 28-án a Savaria Múzeumban, a Smidt Múzeumban, a Romkertben, a Vas Megyei Levéltárban és idén először a Szombathelyi Törvényszék épületében is esti programokkal várják a múzeumbarátokat, július 5-én pedig a Szombathelyi Képtár és az Iseum Savariense kínál majd későesti, éjszakai látnivalókat.
Jövő szombaton a Savaria Múzeumban tárlatvezetéssel megtekinthetőek lesznek az Adriával foglalkozó kiállítások, a múzeum parkjában fényfestést láthat a közönség, és a Kozi Big Band koncertezik. A Smidt Múzeum a 83-as gyalogezred első világháborús szombathelyi vonatkozású emlékeit mutatja be.
A Szombathelyi Törvényszéken interaktív bírósági tárgyalás részesei lehetnek az érdeklődők, tárlatvezetéssel sétát tehetnek a muzeális bútorokkal és tárgyakkal berendezett klasszicista épületben, a gyerekek pedig szökött fegyencek után nyomozhatnak, illetve egy igazi börtöncellát is megnézhetnek, kipróbálhatnak.
A következő hétvégén a képtárban az 1980-as évek hangulatát idézik a kiállítások és előadások, az Iseum Savariense pedig egy mediterrán éjszaka hangulatát felidézve vezeti végig látogatóit az ókori világ értékeit felvillantó kiállításon.   

19. Shakespeare a Margitszigeten

Shakespeare a szigeten címmel nyílik kiállítás a Margitszigeti Víztorony Visual Art Galériájában pénteken; a tárlaton fotó- és színháztörténeti különlegességek láthatók a Margitszigeti Szabadtéri Színpad első korszakának Shakespeare-előadásairól.
A Szabad Tér Színház, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) közös kiállítása a Budapesti Nyári Fesztivál keretében látható, megnyitóját pénteken este 19 órakor tartják és a tárlat szeptemberig látogatható.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad megnyitásának első esztendeiben Németh Antal Shakespeare erdőben játszódó műveit tűzte műsorra, így előadásuk az évszázados fákkal övezett nyári játszóhelyen különleges élményt kínált a magyar és a külföldi közönség számára.
A Shakespeare a szigeten című tárlat fotográfiáin a 20. század első felének jelentős magyar színházművészei tűnnek fel: Ferrari Violetta, Gábor Miklós, Jávor Pál, Lehotay Árpád, Lukács Margit, Kállai Ferenc, Kálmán György, Ladányi Ferenc, Lakatos Gabriella, Makláry János, Makláry Zoltán, Major Tamás, Mészáros Ági, Olty Magda, Rajz János, Sinkovits Imre, Somogyi Erzsi, Szabó Sándor, Szeleczky Zita, Szörényi Éva, Tompa Sándor és Ungvári László. A kiállítás kurátorai Csiszár Mirella és Gajdó Tamás, az OSZMI munkatársai.
Az új kiállítással egy időben látható lesz a Víztorony kerengőjében a tavalyi kiállítás is, amely a Margitszigeti Szabadtéri Színpad történetét mutatja be 1938 és 1943 között.
Június 21-én, szombaton a Múzeumok éjszakáján a víztorony kilátó és a kiállítások hajnal 2 óráig tartanak nyitva.

20. Biciklis körhinta és vetítés is lesz a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeum aulájában biciklis körhinta forog egész este, levetítik a Szerelempatak című filmet, valamint tárlatvezetések, beszélgetések és kézműves műhely is várja az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján.
A folkkocsmában népzenéket, valamint közeli és távoli földrészekről készült néprajzi fotókat mutatnak be a múzeumi gyűjteményből, a gitáros kamarakoncerteken reneszánsz, kortárs és spanyol romantikus szerzők műveit mutatják be a zenészek, a Xántus bárban pedig gasztronómiai különlegességekkel készülnek - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Kitlinger Kálmán interaktív mesterség-bemutatót tart, a könyvtárteremben pedig dokumentumfilmklubot rendeznek, ahol levetítik többek közt a Felsőbb parancs, a Mesterségünk címere, valamint a Szerelempatak című mozikat. A filmeket az alkotókkal és szakértőkkel folytatott beszélgetések követik.
A kurátorok segítségével középiskolás diákok tartanak tárlatvezetéseket délutántól. Gebauer Hanga és Csajbók Csaba bemutatja a "Csendéletek a Székely Partiumban. Kutatók a terepen" című tárlatot, Kerék Eszter és Szuhay Péter még a megnyitó előtt kalauzolja a látogatókat a "Megvetés és önbecsülés. Igaz történet Üstfoltozóról, Drótostótról és Teknőscigányról" című kiállításban, este Máté György és vendége a "Bicikliváros. Szabadka-Budapest" című tárlatot mutatja be, Katona Edit és Koltay Erika pedig a Szerelmi szálak a magyar nép hagyományos kultúrájában című tárlatban tart vezetést.
Ezen felül indulnak kiscsoportos túrák a múzeum soha nem látott helyszínein, például lesz sámántúra az Európa gyűjteményi raktárban, időutazó túra a padlástérben és műtárgyvédelmi túra A múzeumi fagyasztótól a nyeregraktárig címmel.

Jó szórakozást kívánunk!

Forrás: mti, muzej.hu

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

Címkék: Múzeumok éjszakája 2014, egyéjszakás kaland, családi program, gyerekes program, kultúra, Szent Iván éj, 2014. június 21.

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Hétvégén nyit a Gyereksziget – több száz ingyenes program 4 hétvégén keresztül

Az idei júniusi hétvégék is izgalmas programokat tartogatnak a Gyerek Sziget látogatóinak: az első, pünkösdi hosszú hétvégén a Kolompos együttes Pünkösdi királykisasszony című produkciója mellett számos érdekes programon vehetnek részt a családok a budapesti Hajógyári-szigeten.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Sárgarépás burgonyapüré-leves

Sárgarépás burgonyapüré-leves

Levesek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 50 g burgonya 30 g sárgarépa só

Recept:

A burgonyát és a sárgarépát alaposan megtisztítjuk, meghámozzuk, apróra vágjuk és feltesszük kb. 200-300 ml vízben főzni. Enyhén sózhatjuk. Mikor puhára főtt, átturmixoljuk, hogy ne maradjanak benne zöldségdarabok. Még egyszer átforraljuk.

(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Játék tippek

Így segítheted a gyerek beszédfejlődését: 7 szuper játék a hangképzés, szókincs, memória fejlesztésére

vissza vissza