Gyermeknapi programok 2018: 31 szuper program Budapesten és vidéken, ahova vidd el a gyereket a hétvégén!

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Gyermeknapi programok 2018: 31 szuper program Budapesten és vidéken, ahova vidd el a gyereket a hétvégén! Május utolsó vasárnapján - mint minden évben - a gyerekekről szól a nap, a hétvége. Az idei május 27-i gyermeknapon, illetve a május 26-27-i gyermeknapi hétvégén országszerte izgalmas, kalandos rendezvényekkel készülnek a kicsiknek és nagyobbaknak. Május utolsó vasárnapján - mint minden évben - a gyerekekről szól a nap, a hétvége. Az idei május 27-i gyermeknapon, illetve a május 26-27-i gyermeknapi hétvégén országszerte izgalmas, kalandos rendezvényekkel készülnek a kicsiknek és nagyobbaknak. Válogattunk a budapesti és vidéki programokból, válaszd ki, ti hova mentek el!
 

Budapesti gyermeknapi programok 2018

 

1. Gyermeknapi hétvége és közlekedésbiztonsági nap a Vasúttörténeti Parkban


Mára már hagyománynak számít, hogy gyermeknap alkalmából a Vasúttörténeti Parkban egy hétvégén át a nevetésé és a vidámságé a főszerep! Idén május 26-án és 27-én várja a családokat a dm Gyermeknap, ráadásul mind a két napon Közlekedési nappal is kibővül a programkínálat. Bábszínház és gyermekkoncert egész hétvégén szórakoztatja a közönséget. A kisebbek és nagyobbak ugrálóvárban, trambulinon és labdafürdőben tombolhatnak kifulladásig, továbbá lehetőségük nyílik elektromos kishajók vezetésére is.

A kevésbé mozgalmas programok kedvelőinek: a gyerekeket jógafoglalkozásokkal várják, a szombati napra tervezett pikniken többek közt szó esik az anyaságról és a gyereknevelésről. A szépségszigeten sminkes, fodrász, és manikűrös várja a látogatókat, így amíg a gyerekek apával felfedezik a játékokat, a hölgyek megszépülhetnek!

A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén: lehetőség lesz utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is. A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!

Program: Gyermeknapi hétvége és közlekedésbiztonsági nap a Vasúttörténeti Parkban
Helyszín: Vasúttörténeti Park, Budapest
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: 14 év alatti gyermekeknek ingyenes
Bővebb információ »


2. Városligeti Gyermeknap


A Városligeti Gyermeknap a minden évben nagy népszerűségnek örvend változatos, ingyenes  programkínálatával a családok körében. A színpadon ismert művészek zenés, táncos, színházi produkciókkal lépnek fel. Megismerhetjük más országok hagyományait, tánc-, ének-, és gasztrokultúrájukat, mindemellett lesz még lovasterápia bemutató, kalandpark játékos fejtörőkkel és nyereményekkel, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok, mesekirakó és apafoglalkoztató, valamint közlekedésbiztonsági és a biztonságos internethasználatot ismertető sátor is.

Program: Városligeti Gyermeknap
Helyszín: Városliget, Budapest
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »


3. Budavári Gyermeknap


Gólyalábas élőzenés beharangozóval kezdődik a forgatag, langaléta garabonciások, interaktív mese vándormuzsikus előadásában, népzenei gyermekkoncert, kákatutaj készítés, zsinórsodrás, rongybaba készítés, pékműhely, arcfestés, állatsimogató és pónilovas fogat biztosítja a jókedvet.

Program: Budavári Gyermeknap
Helyszín: Budavári Önkormányzat, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.
Időpont: 2018.05.27. 10:00-14:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

4. Ferencvárosi Gyermeknap


A Ferencvárosi Gyermeknapon a Ferencvárosi Művelődési Központ kertjébe várják a gyermekeket, ahol lesz koncert, népmesei színházelőadás, Furfangos Csudavilág Interaktív Kiállítás és Játszóház, „Kincskereső” Ferencvárosi gyerek bolhapiac, ugrálóvár, eurobungee, pónilovaglás, arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozás, állatsimogató, és társasjáték is.

Program: Ferencvárosi Gyermeknap
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ kertje, Budapest
Időpont: 2018.05.27., 10:00-16:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

5. "Állati jó!" gyereknap Rákosmentén


Május 27-én, vasárnap 10–17 óráig, „Állati jó” gyereknap Rákosmentén: a gyermekek napján a Vigyázó Sándor Művelődési Házba és az előtte lévő parkba ellátogató kicsiket és nagyokat állati jó állatos programokkal várjuk. A nap folyamán lesz állatbemutató és -simogató, koncert, bábelőadás, bohóckodás, kézműves foglalkozások és sok-sok állatibbnál állatibb feladvány.

Program: "Állati jó!" gyereknap Rákosmentén
Helyszín: Vigyázó Sándor Művelődési Ház és az előtte levő park, Budapest
Időpont: 2018.05.27., 10:00-17:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »


 

6. Örömmező Őrmezőn - III. Őrmezei Piknik


Május 26-án harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Őrmezei Piknik a Cirmos Ligetben! A majálist és gyerek napot ötvöző családi rendezvény idén bábszínház előadásokkal, gyerek-koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, lufi-hajtogatással, ugráló várral várja a kicsiket és nagyokat. Ízelítőként: Paprika Jancsi bábelőadást izgulhatnak végig a pöttömök, emellett kipróbálhatják a Kenderkóc népi játszóház állomásait; lesz Ringató, Kerekítő, és gyermek jóga, kézműves foglalkozások.

Program: Gyermeknap
Helyszín: Őrmezei Közösségi Ház, 1112 Budapest, Cirmos utca 8.
Időpont: 2018.05.26. 13:00-19:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

7. Gyermeknap a Klebelsberg Kultúrkúria szervezésében


Bábszínház, cirkuszi műsor, gyermekkoncertje, lovagi torna, tekergőtér, furfangos csudavilág és furagura játszóház, ügyességi és logikai játéktár, kézműves játszóház, valamint hempergő várja a gyerekeket.

Program: Gyermeknap
Helyszín: 1028 Budapest, Templom u. 2-10.
Időpont: 2018.05.26. 15:00-tól
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

8. Savoya Park Gyereknap


Kétnapos, ingyenes gyereknapi rendezvény lesz május 26-án és 27-én a Savoya Parkban. A programok: versmondó verseny, koncert, interaktív kütyükiállítás ahol a '80-as évek számítógépes játékaitól kezdve a Play Station-ökön át a Forma1 és a VR szimulátorig bezárólag mindent szabadon kipróbálhatsz!

Program: Savoya Park Gyereknap
Helyszín: Savoya Park, 1117 Budapest, Hunyadi János út 19.
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

9. Újhegyi Tavaszi Piknik - III. Balkán-est és Kőbányai Gyermeknap


Bolgár, görög és szerb kulturális és zenei és táncprogramok, faműves program – magyar faműves hagyományokon alapuló bemutató és családi kézműves program, családi/gyermek animációs ajándékkészítő foglalkozás, valamint telepített szerszámkiállítás, kézműves programok: népi zajkeltők, bőrkarkötő anyaggolyóval, csuhéjzés, terméskép és 24 órás palacsintasütés! Légy részese a 24 órás palacsintasütés kihívásának május 26-án, szombaton 12.00 órától május 27., vasárnap 12.00 óráig az újhegyi közösségi ház előtt!

Program: Újhegyi Tavaszi Piknik - III. Balkán-est és Kőbányai Gyermeknap
Helyszín: X. kerület Budapest, Újhegyi sétány, Újhegyi Közösségi Ház
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

10. 12. Belvárosi Fesztivál


Az immáron 12. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon már pénteken elkezdődnek a könnyű- és komolyzenei koncertek, a Vigadó téren, Erzsébet téren, Szabadság téren, Belvárosi Piacon és a Zrínyi utcában, azonban az igazi csemege vasárnap várja a lurkókat. Pici Piac design vásár, csilingelő zeneklub, zenei játszóház, állatsimogató, bábszínház, Molyolda – régi idők játékai, kézműves foglalkozás, fajátékok, kosaras körhinta, arcfestés, gyermekkoncertek, hangszersimogató interaktív gyerekműsor - erre mind számíthatunk.

Program: 12. Belvárosi Fesztivál
Helyszín: 1055 Belváros-Lipótváros, Budapest
Időpont: 2018.05.25-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

11. Cifra Palota XXL - Gyermeknap


A Cifra Palota azokat a családokat várja, amelyek aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt. A színpadon zajló zenés, tánc- és meseelőadások, valamint az előcsarnok többi területén megrendezett zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok zajlanak. Kosaras körhinta, olvasóliget, kresz park, kukoricázók, kötélverő műhely, óriás malomtársas, célbadobók, horgászat, agancsos játék, babzsákoló, diótörő, vaskarika-gurítás, kakaskodó, Tündérkert-labirintus, királyi várjáték, kézműveskedés, a legkisebbeknek pedig ritmusozó, diafilm-sarok, bábok-jelmezek, képalkotó, ölelős-dalolós, mesesziget készül.

Program: Cifra Palota XXL - Gyermeknap
Helyszín: Művészetek Palotája, Budapest
Időpont: 2018.05.27., 10:00-15:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

12. Gyermeknap a Várkert Bazárban


Idén sem hagyják unatkozni a Várkert Bazárba látogatókat gyereknapon, lesz rendhagyó könyvbemutató, és iskolán kívüli tanóra, improvizációs folklórszínház gyerekeknek és felnőtteknek, gyerekkoncertek, valamint Kösd fel a gatyád! táncház.

Program: Gyermeknap a Várkert Bazárban
Helyszín: 1013 Budapest, Öntőház udvar
Időpont: 2018.05.27., 14:00-tól
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

13. Gyermeknap Józsefvárosban


Rendvédelmi gyermeknapot szervez Józsefváros önkormányzata a VIII. kerületi Rendőrkapitánysággal, valamint a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksággal közösen a Szenes Iván téren. Az egész napos ingyenes programon lesz lovas és kutyás bemutató, felvonulnak a rendőrautók és motorok, a tűzoltóautók, valamint lesz mobil lőtér és traffipaxos futás is. A kicsik és a nagyok megtekinthetik az ujjlenyomatvételt, valamint részt vehetnek ügyességi kerékpáros és kresz-versenyen is. A kicsik számára légvár és felfújható játékok is rendelkezésre állnak.

Program: Gyermeknap Józsefvárosban
Helyszín: VIII. kerület, Budapest, Szenes Iván tér
Időpont: 2018.05.26.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »


 

14. Gyermeknap a Bikás Parkban


Szuperhősök mesevilága várja a gyerekeket a Bikás parkban, mesés játékok, rajzfilm-szinkronizálás, dia mozi, szuperhősálarc-készítés, mesefotózás, ugrálóvárak, fajátékok, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozások, állatsimogató, közbiztonsági programok, életmódsziget, egészségügyi szűrések, szépségápolás, falmászás, pecsételős játék ajándékokkal!

Program: Gyermeknap a Bikás Parkban
Helyszín: XI. kerület, Budapest, Bikás park
Időpont: 2018.05.27. 10:00-20:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

15. Gyermeknap a Cserepesház melletti parkban


Népi ügyességi játékokat próbálhatsz ki a Kenderkóc Népi Játszóház segítségével, vár rád a népi babakonyha, kukoricás és lisztes játszóház és kosaras körhinta. Játékos formában megismerhetőek Zugló nevezetességei, barkácsolás és kézműves foglalkozás egészítik ki a palettát, kresz totó, ugrálóvár és arcfestés.

Program: Gyermeknap a Cserepesház melletti parkban
Helyszín: 1144 Budapest, Vezér u. 28/b., Cserepesház
Időpont: 2018.05.26. 10:00-13:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

Vidéki gyermeknapi programok 2018


1. VI. Bálint Ágnes Mesefesztivál - Vecsés


Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Bálint Ágnes Mesefesztivál mesés birodalmába bizony csak mesepárti tagok léphetnek be, ezért a regisztráció elengedhetetlen. Meseország szélén terül el BÁKK földje. Itt, BÁKK földjén él a BÁKK Manó és arra vigyáz, hogy az emberek mindig ismerjék és szeressék Meseország lakóit. Sajnos szürke fellegek gyülekeznek Meseország felett, mert az emberek kezdik elfelejteni a meséket és a mesehősöket. Vecsésen, BÁKK föld és a Meseország védőbástyáján újból Mesefesztivál lesz. BÁKK Manó, eljön a Mesefesztiválra, hogy visszavezesse az embereket, gyerekeket a meséken és a játékokon keresztül a Csodák Birodalmába. Gyermekkoncertek, játszóház, ugrálóvár, kötélpálya, népi játszótér, lovagvár, nyomdagaléria és színházi előadások gondoskodnak a felhőtlen kikapcsolódásról.

Program: VI. Bálint Ágnes Mesefesztivál
Helyszín: Bálint Ágnes Kulturális Központ, 2220 Vecsés, Telepi út 43.
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

2. Gyereknap - Esztergom


A Gyereknap Esztergom rendezvényen az egész napos rendezvényén lesznek ugrálóvárak, körhinták, pónilovaglási lehetőség, kézműves foglalkoztató, rajzverseny, hétpróba, hennafestés, kerékpáros és kismotoros ügyességi feladatok, szabadtéri játszóház várja a kicsiket és nagyokat.

Program: Gyereknap - Esztergom
Helyszín: Rugby Club Hotel - Nagy Duna sétány 1., Esztergom
Időpont: 2018.05.27., 10:30-tól
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

3. Gyermeknap 2018 - Tatabánya


A Vértes Agorája a Star Wars Klubbal karöltve igazi élmény-hétvégét szervez a gyerekeknek: Jedi- és rohamosztagos kiképzés, fotózás a szereplőkkel, társasjáték kuckó, játszóház, filmvetítés, Vuki üvöltőverseny, kvíz, konzolos játékok, életnagyságú Star Wars figurák, jelmezverseny, tündérkert készítés, arcfestés, csillámtetoválás, óriáshomokozó, baba játszóház, nyereménysorsolás - kell ennél több?

Program: Gyermeknap 2018 - Tatabánya
Helyszín: A Vértes Agorája, 2800 Magyarország, Tatabánya Szent Borbála tér 1.
Időpont: 2018.05.26-27. 10:00-tól
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

4. I. Darus Gyereknap - Budaörs


A te gyerkőcöd is szájtátva nézi az autódarukat, a kukásautókat, óriás gépeket? Ezzel nem vagytok egyedül, anyukák egy csoportja kitalálta, hogy szervez egy napot, amikor a gyerekeké a terep! Gyereknapon a Koós-Wéber Kft. budaörsi telephelyén lesz lehetőség autódarukra felmászni, a kezelőfülkébe beülni, így a gyerekek végre közelről is betekintést nyerhetnek a munkagépek működésébe. A helyszín egy ipartelep, ezért kérnek minden szülőt, hogy fokozottan figyeljenek a gyerekek testi épségére! Lesz itt darusimogató, daru szervíz, munkagép matató, játék munkagép játszóház és vásár, Zebulon, az autódaru mese-felolvasás,kézműves foglalkozások és mini vásár.

Program: I. Darus Gyereknap - Budaörs
Helyszín: 2040 Budaörs, Kinizsi utca 44.
Időpont: 2018.05.27. 10:00-18:00
Belépődíj: 1 éves kor alatt ingyenes, 1 éves kortól 1000,-Ft/fő egységesen
Bővebb információ »
 

5. Városi Gyereknap - Dunakeszi


Május 27-én, vasárnap ismét gyerekzsivajtól lesz hangos a Katonadomb. Színpadi műsor, futóverseny, gyereknapi ötpróba, ínycsiklandó ételek és italok, kézműves árusok, helyi művészeti- és sportegyesületek bemutatói kerülnek megrendezésre. A gyerekek idén is ingyenesen vehetnek igénybe számos izgalmas vidámparki játékot.

Program: Városi Gyereknap
Helyszín: Dunakeszi, Katonadomb
Időpont: 2018.05.27. 10:00-19:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

6. Hetedhét Játékfesztivál - Székesfehérvár


Május utolsó hétvégéjén meseerdővé változik Székesfehérvár belvárosa. A Hetedhét Játékfesztivál egy állati jó kalandra hívja a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt, akik próbákat teljesíthetnek. Idén a lelkesedésen kívül szükségetek lesz a ravaszságotokra és az ügyességetekre is. No meg az állóképesség sem fog ártani. De ne féljetek, a nagy kaland alatt segítőkre is szert tehettek!

A Városháza téren színpadi programokkal is készül a város. Ezen kívül ládavasút, régi játékok, felhővadászat, macis kézműves foglalkozások, játékvarrás, lovagi torna, aprók játéksarka és baba-mama sátor is lesz!

Program: Hetedhét Játékfesztivál
Helyszín: Belváros, Székesfehérvár
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »


 

7. Városi Gyermeknap és Kockafeszt - Hajdúszoboszló


Zenés meseváros, mesezenekar, arcfestés, ugrálóvár, trambulin, Pöttöm játszótér, filléres könyvvásár, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás, kézműves csokivásár és a Kockafeszt keretén belül kockákkal töltik meg a hajdúszoboszlói Kovács Máté VMK termeit. Gyere és nézd meg a terepasztalokat, építs, játssz velük!

Program: Városi Gyermeknap és Kockafeszt
Helyszín: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár, 4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 2.
Időpont: 2018.05.26-27. 09:00-től
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

8. Városi gyereknap - Százhalombatta

 
Gyermeknap a népszokások, a néptánc, a népi játékok jegyében! Játékos baba-mama foglalkozás angolul, folklórszínházi műsor, Janikovszky Éva-díj átadása, népi hangszerbemutató és közös éneklés, majd gyermekkoncert, népi játékok, kézműves foglalkozások gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek.
 
Program: Városi gyereknap - Százhalombatta
Helyszín: 2440 Százhalombatta, Szent István tér
Időpont: 2018.05.27. 10:00-18:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

9. Gödöllői városi gyereknap


Gördeszka-oktatás, koncertek, sport- és táncbemutatók, kalóz gólyalábasok, valamint vízi-dodzsem, vízi-csopper, hintahajó, ládavasút, arcfestés, fa körhinta, ügyességi és logikai játékok, kézműves foglalkozások egész nap várják a gyerekeket!
 
Program: Gödöllői városi gyereknap
Helyszín: 2100 Gödöllő, Alsópark
Időpont: 2018. 05.27., 10:00-21:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

10. Városi gyermeknap és Kék lámpás nap - Nagykanizsa


A Medgyaszay Ház előtti parkban kerül megrendezésre a városi gyermeknap, ahol a polgármesteri köszöntő után kalandpark, ugrálóvár, trambulin, körhinta, lufi, arcfestés, korongozás, vitézkedés, pónilovagoltatás, népi játszótér, játszóház, bábjáték, bohóc, népdalok, mazsorett-bemutató, kerékpáros ügyességi pálya, rendőrautó és készenlétes gépjárműfecskendő bemutatása lesz terítéken.

Program: Városi gyermeknap és Kék lámpás nap - Nagykanizsa
Helyszín: Medgyaszay ház és udvara, 8800 Nagykanizsa, Sugár u. 5.
Időpont: 2018.05.27., 15:00-19:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

11. Városi Gyermeknap - Jászberény


A szervezők a kisebb és nagyobb gyerekekre  is gondoltak, amikor táncbemutatókat, bábjátékot, kézműves játékos foglalkozásokat, gyermekkoncertet, mesemondót, népi játékokat, kerekítő-tippentőt, sportbemutatót választottak a műsorkínálatba május utolsó vasárnapjára.

Program: Városi Gyermeknap - Jászberény
Helyszín: 5100 Jászberény, Margit-sziget, Kapitány-kert, Szabadtéri Színpad
Időpont: 2018.05.27., 09:30-14:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

12. Városi Gyermeknapi Forgatag - Szombathely


Babakuckóval, akadálypályával, kalózmókákkal, családi szabaduló szobával, mesefilm-vetítéssel, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, népi játszótérrel és állatsimogatóval készülnek idén Szombathelyen a gyermeknapra.


Program: Városi Gyermeknapi Forgatag - Szombathely
Helyszín: Agora Művelődési- és Sportház, 9700 Szombathely, Március 15. tér
Időpont: 2018.05.27., 14:00-19:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »

 

13. Szekszárd Gyereknap 2018 - Háry János Mesefesztivál


Gyermeknap alkalmából, Szekszárd a gyermekek városává alakul az utolsó májusi hétvégén. Lesz minden, ami az apróságok és szüleik számára izgalmas lehet: Négyszögletű Kerek Erdő, kézműves udvar, meseelőadás, bábszínház, mesemondók, gyermekkoncert, fényfestés a Művészetek Házára gyermekrajzokkal, középkori játszóház és reneszánsz zsoldosok, kis gazdasszony konyha, fűszer- és gyógynövény párosító, mindennapi viseletek próbája, emlékkép készítő táblák, terményfelismerő zsákok, magyar mintakincs színező, lúdtollal írás, hagyományőrző gyermek játszóház, népi játékok, őshonos kisállat simogató, sorversenyek, ügyességi játékok, Nagyi Mesekuckója, interaktív gyermekszínház rögtönzött mesék alapján, magyar népmesék diafilmen, relaxációs mesetér babzsákokkal, rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutató és sok minden más.

Kétóránként eldördül a CUKORKAÁGYÚ a Meseszínpadnál!

Program: Szekszárd Gyereknap 2018 - Háry János Mesefesztivál
Helyszín: 7100 Szekszárd, Szent István tér
Időpont: 2018.05.26-27.
Belépő: Nincs
Bővebb információ »


14. Gyereknap - Albertirsa


Albertirsán is készülnek népi játékokkal gyereknap alkalmából, lesz sajtlabirintus, hordólovaglás, hintalóverseny, diótörő, béklyóhajtás, csigafuttatás, ugrálóvárak, állatsimogató, papírhajtogatás, gyöngyfűzés, festés, arcfestés és játékos, mókás, gyermeknapi mulatságok, színpadi műsorral fűszerezve.

Program: Gyereknap - Albertirsa
Helyszín: Albertirsa, Erzsébet tér
Időpont: 2018.05.26., 11:00-15:00
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

15. Balaton Napja 2018


A Balaton Napja alkalmából számos balatoni településen egy szezon előtti ünneplésre kerül sor, ami során számos strandra ingyenes lesz a belépés. A várható programok a teljesség igénye nélkül: sport- és jógafoglalkozás, homokvárépítő verseny, Balaton ismereti kvíz gyermekeknek, papírhajó készítés, majd papírhajók versenye a Balatonban, „tóba futó verseny”, halászlé főzőverseny, felnőtteknek balatoni borokkal koccintás. A programban részt vesz többek között Keszthely, Szigliget, Alsóörs, Balatonfenyves, Siófok, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Badacsonylábdihegy, Balatonalmádi, Balatonszemes, stb.


Program: Balaton Napja 2018
Helyszín: 8638 Balatonlelle, Rádpuszta, 9033/11 hrsz.
Időpont: 2017.05.27., 10:00
Belépődíj: Nincs (azokon a strandokon, ahol még nem volt hivatalos megnyitó)
Bővebb információ »


 

+1 Ezer Lámpás Éjszakája - Budapesten és vidéken


Az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény szintén gyermeknapon kerül megrendezésre, világító lufik ezrei szállnak a magasba, hogy utat mutasson az eltűnt, eltévedt gyerekeknek. Kérjük meg őket minél többen: `GYERTEK HAZA!` A résztvevő települések: Budapest, Dunaújváros, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Siófok, Székesfehérvár, Vác.

Budapesten a kilátogatókat könnyűzenei fellépők és sok családi- és gyermekprogram várja a Városligetben a Királydombon, de a rendezvény célját hűen tükrözve, a nap folyamán gyermekeltűnésekkel kapcsolatos felvilágosító programokra és látványos rendőrségi bemutatókra is sor kerül. A nap zárásaként pedig világító lufikat engednek a magasba.

Program: Ezer Lámpás Éjszakája
Helyszín:Városliget, Királydomb, Budapest
Időpont: 2018.05.27., 16:00-tól
Belépődíj: Nincs
Bővebb információ »
 

+392 további helyszínen: Nyitott szertárkapuk a tűzoltóknál


Csodálkozol, hogy mit rendeznek meg egyszerre 392 helyszínen a gyereknapon? Ha a gyermeked imádja a tűzoltókat, akkor ez a program neki való, ugyanis egy napra kinyitják a tűzoltólaktanyákat mindenki előtt, szerte az országban!
Még több információ a tűzoltós gyereknapról itt »

Fotók: Pixabay, Vasúttörténeti Park, Facebook/Ezer Lámpás Éjszakája

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2018.05.24