Vasúttörténeti Park programok 2019: 5 szuper családi program, ahova mindenképpen vidd el a gyereket idén

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Vasúttörténeti Park programok 2019: 5 szuper családi program, ahova mindenképpen vidd el a gyereket idén A Vasúttörténeti Park egész évben várja a családokat, hogy izgalmas programokkal szórakoztassa az érdeklődőket. Az állandó kiállításban résztvevő mozdonyokon kívül tematikus napokkal, hétvégékkel is készül a Vasúttörténeti Park idén. A Vasúttörténeti Park egész évben várja a családokat, hogy izgalmas programokkal szórakoztassa az érdeklődőket. Az állandó kiállításban résztvevő mozdonyokon kívül tematikus napokkal, hétvégékkel is készül a Vasúttörténeti Park kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Most a Vasúttörténeti Park 2019-es programjai közül választottunk ki ötöt - ezekre mindenképpen érdemes kimenni a gyerekekkel!
 

Vasúttörténeti Park 2019-es programjai - válogatás

 

1. 2019. április 21-22.: Nagy Húsvéti Nyuszikeresés


Húsvétkor, két napon át tartó húsvéti hagyományőrző fesztivállal indul a szezon a Vasúttörténeti Parkban! Mindkét nap játékos Húsvéti Nyuszikeresés várja a kisebbeket. Aki megtalálja a park területén elrejtett összes tapsifülest, megfejti a feladványt és begyűjti az összes pecsétet, az garantált ajándékot kap.

Húsvét hétfői programok:
11:00 - Bóbita zenekar
14:30 - Napraforgó Meseszínház ’Hol vagy Nyuszi?’ Avagy a Húsvéti Kaland’ zenejátéka
15:30 - Óperenciás Bábszínház erdei kalandos előadása

Vasúttörténeti Park programok 2019: 5 szuper családi program, ahova mindenképpen vidd el a gyereket idén

A kreatív sarokban lehetőség lesz tárcsa és kitűző készítésre, műanyag tojás festésre és színezésre, húsvét hétfőn pedig igazi hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal bővül a program, így például a nemezeléssel és gyertyaöntéssel.

Április 21-22-én, mindkét nap 10:00 és 18:00 közötti nyitvatartással várja kedves látogatóit a Vasúttörténeti Park.
Bővebb információ itt »
 

2. 2019. május 25-26.: dm Gyereknap


Május utolsó hétvégéjén ismét minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól a Vasúttörténeti Parkban. Egy hétvége, ahol a nevetésé és a vidámságé a főszerep, ráadásul 14 év alattiaknak a belépés ingyenes. A dm Gyermeknap színes programkavalkádja, közlekedésbiztonsági résszel kiegészülve, május 25-én és 26-án 10:00-18:00 óra között várja a családokat.

Vasúttörténeti Park programok 2019: 5 szuper családi program, ahova mindenképpen vidd el a gyereket idén

Programok:
SZOMBATON 11 órától - ezen a hétvégén Budapesten csak itt - fellép Halász Judit, 13 órától az Ákom-bákom Bábcsoport, 15 órától pedig a Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél!

VASÁRNAP tovább fokozódik a színpadi hangulat, hiszen 11 órától a Kifli zenekar adja a talpalávalót, 13 órától a Fabula Bábszínház előadását tekinthetik meg a legkisebbek, 15 órától pedig Szalóki Ági koncertje koronázza meg a gyerekek ünnepét.

A dm az apróságok mellett a szülőkre is gondol ezen a hétvégén: Beauty szigetén sminkes, fodrász, és manikűrös várja a látogatókat, így amíg a gyerekek apukáikkal felfedezik a játékokat, a hölgyek megszépülhetnek, s megismerkedhetnek a dm saját trend IT UP sminkmárkájának termékeivel.

A babarészlegen a legkisebbeket változatos foglalkozásokkal és játékokkal várják, míg a szülők védőnői tanácsadáson vehetnek részt. A dm napvédelmi edukációs programja számos hasznos tippel és tudnivalóval látja el a családokat, felkészítve őket a meleg, nyári szünidei napokra.

Természetesen az aktívabb kikapcsolódást kedvelőknek is lesz bőven program: a kisebbek és nagyobbak a krokodil ugrálóvárban, és a vízi dodgemben tombolhatnak kifulladásig, sőt a Nickelodeon játszópark további izgalmas élményeket tartogat!

A gyermeknapi hétvégén a helyszínen megtalálható dm üzletben a szervezők 10%-os kedvezménnyel várnak minden felnőttet, sőt 1000 Ft feletti vásárlás esetén ajándéktáskával is készül a dm! A dm bolt idei új szolgáltatása a Baba-mama pihenő sarok, ahol az édesanyák meg tudnak pihenni a legkisebbekkel.

Mindenki talál magához illő elfoglaltságot
A rendezvényen garantáltan mindenki talál magának elfoglaltságot, hiszen lesz jóga, idény gyümölcs- és zöldségkóstolás, zöldségszobrászkodás, Rama sütiműhely, fotósarok, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos edukációs játékok, VR-programok, Infinity Nado bajnokság, Kockajáték kiállítás és foglalkozások, és még sok minden más.

Közlekedésbiztonsági programok
A közlekedésbiztonsági programok célja, hogy a gyermekek már egészen kicsi kortól játékos formában tanulják meg a gyalogos-, a vasúti-, és a kerékpáros közlekedés alapszabályait.

A Közlekedésbiztonsági területen további számos izgalmas programra számíthatnak a látogatók, így "Az Élet-Úton" KRESZ Park kerékpáros ügyességi pályáján a gyermekek gyakorolhatják a kerékpár biztonságos kezelését akár egészen kicsi kortól is; a "Holttér veszélyének bemutatása" egy tanker kamion sofőrüléséből kipróbálható, milyen nehézségei lehetnek egy kamionsofőrnek a mellette elhaladó biciklisek, illetve motorosok detektálásában.

A Continental Mini KRESZ Park KRESZ oktatással várja a kicsiket, a résztvevők egy 15 perces KRESZ oktatáson vehetnek részt, melyet követően a kis autók volánja mögé ülhetnek. Mindezek mellett lehetőség nyílik még az Elsősegélynyújtó bemutató megtekintésére is, mely a gyermekek nyelvén mutatja be segítségnyújtás alapjait. A rendezvény ideje alatt a gyerekek megnézhetik a tűzoltó- és a kukás autókat, ezzel nem mindennapi tapasztalatokat szerezve.

A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén: lehetőség lesz utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is.

A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!
Bővebb információ itt »
 

3.  2019. június 15-16.: XIII. Európai Kerti Vasutak Találkozója



Júniusban tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója, a Vasúttörténeti Park látogatók körében egyik legnépszerűbb tematikus fesztivál.

A rendezvény minden évben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vendégek - főleg a gyermekek - körében, ugyanis dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másolatai vonulnak fel a 7 ¼ colos sínpályán.

Vasúttörténeti Park programok 2019: 5 szuper családi program, ahova mindenképpen vidd el a gyereket idén

De mi a története a kerti vasútnak, és a közkedvelt nemzetközi kisvasúti találkozónak?
A Vasúttörténeti Park első igazi nagy projektje a kerti vasút megépítése volt. Az ötletet egy nemzetközi kitekintés adta, hiszen több szomszédos ország - köztük az osztrák Strasshof-i Das Heizhaus Museum (Fűtőház múzeum) - is rendelkezik kerti vasúttal. Egy ausztriai tanulmányút és egy hosszabb tervezési folyamat után a Vasúttörténeti Park is belevágott egy saját kisvasút megépítésének.

13 éve kezdődött a munka
2006. április 24-én megindult a tényleges terepmunka nehéz munkagépek és emberi erő bevonásával. Augusztus közepére elkészült a 358 méteres pálya, próbaúti szerelvényén a kerti vasutat építő interaktív csoport tagjai utaztak elsőként, hiszen tesztelniük kellett a pályát, hogy a legnagyobb biztonsággal közlekedhessenek rajta az utasokat szállító vonatok. A rá következő években folyamatos zajlottak a fejlesztések, így 2010 és 2015 között elkészült az új, 644 méter hosszú szakasz, a "nagykör", két műtárggyal, egy 10 méter hosszú Y-alagúttal, és a kerti tavon átívelő hegesztett acél szerkezetű vasúti híddal.

Különleges mozdonyok a parkban
A kerti vasút első járműve a 203,001-es pályaszámú működőképes gőzmozdonymodell volt, amelyet Prause Gyula öntőminta-készítő asztalosmester örököseitől vásárolt meg a Vasúttörténeti Park.

2008-ban mutatkozott be egy új mozdony, a kerti vasút műhelyében épült M44-es "BoBo", illetve 2013-ban a Vasúttörténeti Park adományozás révén megvásárolta a MÁV 394-es sorozatú keskeny nyomközű gőzmozdonyának 1:4-es méretarányú működőképes modelljét, a "Szilvi" becenévre hallgató kismozdonyt, ami azóta is a rendezvények egyik főszereplője.

A kerti vasút megnyitásának évében felmerült az az ötlet, hogy megrendezzék az európai kerti vasutak nemzetközi seregszemléjét. Az elgondolást tett követte, így 2006-ban magyar, osztrák, valamint német vendég mozdonyokkal megrendezték az első találkozót.

Nemzetközi fesztivál a vonatrajongóknak
Az elmúlt 13 évben számos európai ország és egyesület képviseltette magát a fesztiválon. Idén szlovén, horvát és német résztvevők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másait lehet megcsodálni, ahogy felvonulnak az apró sínpályán.

Természetesen a kismozdonyok mellett a Park interaktív szolgáltatásait is kipróbálhatóak, így a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban, vagy akár a hajtányon.

Bővebb információ a XIII. Kerti Vasutak találkozójáról itt »
 

4. 2019. szeptember 7.: Mozdony Matiné


Az idei Mozdony Matiné szeptember 7-én kerül megrendezésre a Vasúttörténeti Parkban. Ezen a napon lehetőség nyílik a mozdonyok és más vasúti járművek megtekintése mellett azok egy részének kipróbálására is. Járműparádé keretében felsorakoznak "B" fordítókorong körül a mozdonyok, és a járműbemutató előtt és után lehetőség lesz néhány járművön térítés ellenében utazni is.



A Vasúttörténeti Park évente egy alkalommal rendezi meg a Mozdony Matiné elnevezésű programját, melynek alkalmával csakis a mozdonyoké a főszerep. Egyedülálló és hiánypótló rendezvény, amely hagyományőrző jelleggel a gőzmozdonyok kiállításával igazi különlegességeket is felvonultat.

Híres mozdonyokat is láthattok
A rajongók számára egy egész napos valódi kalandot jelenthet az ikonikus mozdonyokkal a középpontban, hiszen a 411,118 "Truman", vagy a 22,034 "Nyalóka" névre hallgató gőzösök is láthatók lesznek. A mozdonyok nem csupán lenyűgöző látványukkal, de manővereikkel is várják a látogatókat, a felfűtött mozdonyok bemutatóját a 411-es Truman Gőzmozdony Alapítvány jóvoltából láthatjuk. A "Truman" mozdony közel 80 évesen, a háta mögött 40 éves pályafutásával 1944 és 1984 között vontatott személy- és tehervonatokat.



Koncert és egyéb izgalmas kalandok
A színes program azoknak sem okoz csalódást, akik kikapcsolódás, vagy kíváncsiság miatt érkeznek a matinéra, hiszen többek között mozdonyverseny és mozdonyparádé is szerepel a látnivalók között. A gyermekeket a sok érdekesség mellett az Apacuka zenekar 11 órával kezdődő koncertje is szórakoztatja, emellett természetesen a vonatok, mozdonyok világáról is sok érdekességet tanulhatnak. Ugrálóvár, kézműves foglalkozások, valamint az interaktív programok, így a megunhatatlan kerti vasút, hajtány és sínautó várja a családokat.

- Örömmel adunk otthont minden évben ennek a hiánypótló eseménynek, amellyel a vasúti élmények világába kalauzoljuk a látogatókat, egyben a különleges mozdonyokkal a hagyományőrző törekvéseink is megvalósulnak. A manapság kuriózumnak számító mozdonyok látványa a közlekedést és a kulturális élményeket kötik össze. Hiszünk abban, hogy a köréjük épülő tartalom és tudás a mai kultúrát is gazdagítja - emelte ki az esemény kapcsán Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

Egy igazán izgalmas, őszi szezonnyitó rendezvénnyel vár mindenkit a Vasúttörténeti Park szeptember 7-én, szombaton 10:00 és 18:00 óra között.

Bővebb információ itt »
 

5. 2019. december 6-7-8.: Mikulás Expressz


Idén a Nickelodeon és a Vasúttörténeti Park közösen jegyzi majd a már közel 20 éves eseményt, a Mikulás Expresszt! A karácsonyi díszekbe öltözött gőzös idén decemberben is végig pöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, ebben az évben is az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.

A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban. Évről évre egyre népszerűbb a program, amelyet idén a Nickelodeon csatornával közösen valósít meg a Vasúttörténeti Park.



Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás – élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.

Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úti célja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Kőhalmi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!

A hangulatot természetesen maga a Mikulás látogatása koronázza meg, aki szebbnél-szebb csomagokat oszt majd ki a gyerekeknek. Az év egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb gyermekműsora rengeteg interaktív és kézműves programot tartogat, amelyek mellett a meglepetések sem maradhatnak el.

Idei újdonság, hogy a rendezvény ideje alatt a méltán népszerű kerti vasút is üzemelni fog, sőt, a vendégek ingyenesen ülhetnek fel rá és zötyöghetnek egy kört a szép téli tájban gyönyörködve.

- A Mikulás ünnepségeken minden felnőtt kicsit gyerekké válik, mindenki átérzi az önfeledt öröm és játék hangulatát. Örülök, hogy a Mikulás Expresszt minden évben megvalósíthatjuk, hiszen számunkra is inspiráló a sok mosoly és a boldog családok látványa. Bízom benne, hogy az idei program is népszerű lesz a gyermekek és felnőttek körében egyaránt! – emelte ki Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park parkvezetője.



A Mikulás Expressz indulási időpontjai:
I. Előadás: december 6. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 - Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

II. Előadás: december 6. péntek délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 - Vonat visszaindul a Parkból: 17:26

III. Előadás: december 7. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 - Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 7. szombat délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 - Vonat visszaindul a Parkból: 17:26  

V. Előadás: december 8. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 - Vonat visszaindul a Parkból: 13:03
 
VI. Előadás: december 8. vasárnap délután      
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 - Vonat visszaindul a Parkból: 17:26

Hol lehet jegyet vásárolni a Mikulás Expresszre?
1. online október 18-tól, a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon
2. személyesen október 18. és október 27. között, a Vasúttörténeti Park nyitvatartási idejében, a főbejárati pénztárában

Jegyárak:
A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.990 Ft/fő.
A sétálójegyek ára felnőttek és gyermekeknek egységesen 2.990 Ft/fő.

További információk a programokról a www.vasuttortenetipark.hu portálon.

Promóció (x)

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2019.04.09