2022. december 07 |...

Főoldal > Cikkek > Gyermekprogramok > Ilyen lett az ország egyik legnagyobb játszótere: A debreceni Sziget-kék olyan, mint egy mini város gyerekeknek - Szülők Lapja

Ilyen lett az ország egyik legnagyobb játszótere: A debreceni Sziget-kék olyan, mint egy mini város gyerekeknek

Szülőklapja képA debreceni Nagyerdőben augusztus 1-jén, hétfőn hivatalosan is átadták az ország egyik legnagyobb játszóterét, ahol több mint 80 játékelem, egy ötszintes élménytorony és egy miniváros is helyet kapott.

Szerző: Szülők lapja
2022-08-03
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A debreceni Nagyerdőben augusztus 1-jén, hétfőn hivatalosan is átadták az ország egyik legnagyobb játszóterét. A gyerekek által már vasárnap birtokba vett, 58 ezer négyzetméter területen kialakított játszópark a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán elnyert mintegy 1,5 milliárd forint támogatásból készült el.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a játszópark üde színfoltja a városnak és illeszkedik a Nagyerdő komplex fejlesztésébe, amelynek keretében megújult a Békás-tó és környéke, megépült a stadion, létrejött a ködszínház, és megvalósult a strandfejlesztés.



Sziget-kék lett a neve
A hatholdasra bővült korábbi Ötholdas Pagony játszótér a Sziget-kék nevet kapta, amely a Szabó Magda debreceni születésű író azonos című regénye inspirálta fantáziavilágba kalauzolja el a gyerekeket és a családokat.



A projekt eredményeként egész évben ingyenesen használható tematikus park jött létre 58 ezer négyzetméter területen, ahol egy ötszintes élménytorony is helyet kapott kilátó csúszdával, legmagasabb szintjén, a játszótoronyban pedig a környező fák lombkoronái között futó akadálypályán tesztelhetik az ügyességüket a gyerekek.



hirdetés

MÉG NINCS MEG A TÖKÉLETES AJÁNDÉK GYERMEKED SZÁMÁRA?

Szerezz be mindent egy helyen. Több ezer játék, korcsoportok, márkák, típusok szerinti keresés
KATTINTS MOST, HOGY MÉG IDŐBEN MEGÉRKEZZENEK  >>

vonal

[x] hirdetés

Több mint 80 játékelemet - köztük a korábban is meglévő akadálymentes játszóeszköz, valamint egy új akadálymentes hinta - helyeztek el a területen, ahol egy minivárost is kialakítottak iskolával, bolttal, piaccal, bankkal, kórházzal, étteremmel és rendőrséggel.



Hasznos információk
A játszótér a Sziget-kék tematikus park nyitvatartási idejében látogatható és térítésmentesen használható.
Nyári időszakban minden nap: 8:00-20:00
Téli időszakban minden nap: 8:00-18:00
Címe: Debrecen, Nagyerdei krt. 19.

Olvasd el ezt is!
A legmenőbb budapesti és vidéki játszóterek, ahova egyszer mindenképpen vidd el a gyereket - Tűzoltós játszótér és sok izgalmas hely »


Forrás, fotók: MTI, Facebook/Sziget-kék

Címkék: debreceni nagyerdő, sziget-kék játszótér

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Libegők Éjszakája 2022: 5 helyszín, ahol kipróbálhatod az éjszakai libegőzést - Ilyen programok várnak július 16-án
Libegők Éjszakája 2022: 5 helyszín, ahol kipróbálhatod az éjszakai libegőzést - Ilyen programok várnak július 16-án

Ismét Libegők Éjszakája! 2022-ben már hatodik alkalommal rendezik meg az eseményt, már 5 különböző helyszín közül választhatnak a libegőzés szerelmesei. Mutatjuk, hova menjetek 2022. július 16-án libegőzni!

tovább a cikkre
Kitűnő bizonyítványért ingyen cirkuszjegy és egyéb kedvezmények 2022 - Használjátok ki, ha színötös lett a gyerek
Kitűnő bizonyítványért ingyen cirkuszjegy és egyéb kedvezmények 2022 - Használjátok ki, ha színötös lett a gyerek

Ingyenes cirkuszjegy, utazási kedvezmény, könyvvásárlási kedvezmény - több helyütt is kedvezménnyel várják a kitűnő diákokat 2022 nyarán.

tovább a cikkre
Barlangok az országban: 21 csodaszép barlang, ahova vidd el a gyereket! - Kánikulában és esőben is jó program
Barlangok az országban: 21 csodaszép barlang, ahova vidd el a gyereket! - Kánikulában és esőben is jó program

A barlangok nyáron is változatos kínálattal várják az érdeklődőket a nemzeti parkokban. Több mint 4100 barlang található Magyarországon, közülük 40 látogatható a nagyközönség számára is.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Zellerfőzelék

Zellerfőzelék

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Zeller (mennyisége a baba igényétől függ) Anyatej, vagy forralt víz

Recept:

A zellert alaposan megtisztítjuk, apróra vágjuk, kevés vízben puhára főzzük. Mikor kicsit kihűlt, teljesen krémesre turmixoljuk. Anyatejjel, forralt vízzel hígíthatjuk.



DIETETIKUS VÉLEMÉNYE

A zellert a zöldségek bevezetésén&e(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Ne kérdezd azt a gyerektől, hogy "Miért?" - Így reagálj legközelebb, ha a gyermeked valami rosszat tesz

vissza vissza