Kevesebb lesz a gyümölcs idén, mint ahogy jósolták

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


A hosszúra nyúlt tél alaposan felborította a természet rendjét A hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani. Az ok prózai: a megfogyatkozott méhcsaládok egyszerűen nem győzték a sok munkát, a fák beporzását. Kevés méh, sok virág
Bár az Állami Gyümölcskutató Intézet szakemberei kiváló szezont jósoltak a gyümölcsfák virágzásakor, kiderült, a robbanásszerűen bekövetkezett meleg egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek szinte képtelenek voltak eredményes munkát végezni. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.


Virágzás egyidőben
„A hirtelen felmelegedés következtében a nyugalmi állapotban lévő bimbók kinyíltak, és a megszokott sorrend helyett most minden fafajta szinte egyszerre borult illatos virágba. Ez az összecsúszás bizony megzavarta a természet rendjét, a megtizedelt méhek pedig egyszerűen nem bírtak a feladattal, nem sikerült minden virágot beporozniuk” – mondta Szügyi Sándor, a kutatóintézet munkatársa. Ha kiemelt termés nem is várható, a szakember mindenkit megnyugtat: bár a méhek hatékonysága ezúttal elmaradt a várt értékektől, így is átlagos gyümölcsmennyiségre lehet számítani.



Forrás: Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2013.05.27