A fotó, amitől megszakadt a szülők szíve

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Anne Belanger, meglátva a másodikos fia osztályképét, szomorúan rakta vissza a képet a borítékba. A képen a gyerekek 3 sorban állnak, közöttük áll a tanító néni is, a kép jobb szélén pedig, az osztálytól teljesen elkülönülve, kerekesszékben ül Anne kisfia, Miles, aki izomsorvadásban szenved. A képen jól látható, ahogy a kisfiú próbál közelebb hajolni a többiekhez, hogy ő is a közösség tagja lehessen. Pedig ez a fizikai távolság kihangsúlyozza, hogy a sérült gyermek nem része a csoportnak.

A fotó, amitől megszakadt a szülők szíve

Miles 13 hónapos volt, amikor diagnosztizálták a betegségét. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy a fiuk soha nem fog járni. Miles azóta tolószékben ül, rengeteg kihívással szembesült már. Éppen ezért még fájóbb, hogy láthatóan így kizárták a csoportból.

Bevonták a médiát
Az anya elmondta a helyi médiának, hogy nem bírja elviselni, amit a képen lát: Mennyire szeretne az osztályhoz tartozni a kisfia, mégis kiközösítik. Az édesapa hozzátette, őt még jobban zavarja az, hogy a fia láthatóan boldog a képen. Úgy gondolta, hogy ez még a kisfiú ártatlanságával magyarázható. Az apának viszont szinte megszakadt a szíve, ahogy meglátta a fotót.

A szülőket még boldogtalanbbá tette a tudat, hogy a képet felnőttek készítették, ők irányították a gyermekek elhelyezkedését. Nekik pedig tudniuk kellett volna, hogy milyen kegyetlen döntést hoztak. Bár a szülők elhatározták, hogy soha nem mutatják meg ezt a képet a fiuknak, nehogy felkavarják a kis 7 éves érzéseit - ám ez nem azt jelentette, hogy a képet titokban akarták tartani.

Harc a Facebookon
A fénykép pár nap alatt bejárta az egész világot az interneten, felhívva a figyelmet arra, hogy sokan még mindig hogyan kezelik a fogyatékos gyermekeket. Fokozott odafigyelésre lenne szükség. Legyenek az emberek érzékenyek, de ne emeljék ki a különbségeket, hanem próbálják meg elfogadni azokat!

Az anyuka kitette a képet a fotós cég Facebook oldalára. A cég azonban törölte a posztot személyiségi jogokra hivatkozva. Természetesen Miles szülei nem hagyták annyiban: kitakarták az osztálytársak arcát és újra feltették a képet a Facebookra.
Közben az iskolába is visszaküldték a felvételt, és kérték, hogy ezt semmisítsék meg. Amikor az igazgató meglátta a fotót, rögtön felvette a kapcsolatot a fotósokkal. Mint mesélte, a cég először nem látott semmi rosszat a képen - beletelt egy kis időbe, mire felfogták, hogy mi a hiba.

Nyertek a szülők
Végül a fotós cég elismerte, hogy hibáztak, amikor Milest a többiektől olyan távol helyezték el, és beleegyezett, hogy új képet készítsenek az osztályról. Íme az eredmény!

A fotó, amitől megszakadt a szülők szíve

Ezúttal az első sorban ül Miles, kerekesszék nélkül. Arcán fülig érő mosoly. Fantasztikusan boldognak tűnt. Amikor szülei megmutatták a képet Miles-nak, csak annyit mondott: Óhh, mama, ez annyira jó!

Forrás: adelaidenow.com.au
Fotó: Facebook

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2013.06.22