Megismétlődött a csoda! Négyes ikrei születtek Debrecenben egy olyan apukának, aki maga is négyes ikerként jött világra

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Megismétlődött a csoda! Négyes ikrei születtek Debrecenben egy olyan apukának, aki maga is négyes ikerként jött világra Négyes ikrek születtek csütörtökön Debrecenben, a három kislány, egy kisfiú és az édesanyjuk jól vannak. Hasonlóra 30 éve nem volt példa a debreceni klinikán. Négyes ikrek születtek csütörtökön Debrecenben, a három kislány, egy kisfiú és az édesanyjuk jól vannak - mondta el a Debreceni Egyetem Klinikai Központ szülészeti klinikájának igazgatója az MTI-nek.

Póka Róbert professzor tájékoztatása szerint a babák természetes úton fogantak, a tervezett császármetszést csütörtök délelőtt, a terhesség 34. hetében végezték el, a szülés problémamentes volt. A 30 éves debreceni szülőknek eddig még nem volt gyermeke, és már nagyon várták a picik érkezését.

Az 1500 és 1800 gramm közötti súllyal született babák a Boglárka, Flóra, Jázmin és István nevet kapták. Mint a professzor elmondta, a babák korukhoz képest normálisan fejlett, egészséges újszülöttek, egyikőjüknél sem kellett gépi lélegeztetést alkalmazni, jelenleg inkubátoros megfigyelés alatt vannak az újszülött intenzív osztályon.

Megismétlődött a csoda! Négyes ikrei születtek Debrecenben egy olyan apukának, aki maga is négyes ikerként jött világra

Póka Róbert érdekességként említette, hogy a gyerekek édesapja maga is négyes ikrek egyik tagjaként született 30 évvel ezelőtt a debreceni klinikán.

- Kétszer adatott meg számomra, hogy négyes ikreket segítsek a világra - mondta a mostani szülést vezető professzor, aki harminc évvel ezelőtt tagja volt az akkori négyes ikrek születésénél közreműködő, a babák édesapját is világra segítő orvosi csoportnak.

Póka Róbert elmondta azt is, hogy félmillió terhességre jut egy-egy négyes ikerszülés, de többnyire lombikprogram eredményeként. Ebben is különleges a természetes úton fogant "debreceni négyes", tette hozzá.

- A 2016-os év elején döntöttük el, hogy szeretnénk próbálkozni. Mikor megtudtuk, először nem hittem el, másodjára sem, de aztán bebizonyosodott, hogy valóban ez a helyzet. Én megmondom őszintén nagyon örültem, de persze izgultunk, hogy egészségesek legyenek a babák. Ez úgy tűnik, hogy össze is jött - nyilatkozta a büszke apuka, Boda István a Debrecen Televíziónak.

Forrás: MTI, dehir.hu
Fotók: dehir.hu, Pixabay

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2016.11.25