Ezek a nők csak kisbabát szerettek volna annyi próbálkozás után - Csúnyán átverték őket!

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Ezek a nők csak kisbabát szerettek volna annyi próbálkozás után - Csúnyán átverték őket! A gyermekre vágyó nők álmait használta ki egy 36 éves asszony, aki többektől pénzt csalt ki petesejtért cserébe. Most több rendbeli csalás vádjával állították bíróság elé. A gyermekre vágyó nők álmait használta ki egy 36 éves asszony, aki többektől pénzt csalt ki petesejtért cserébe. Most több rendbeli csalás vádjával állították bíróság elé.

Interneten ismerte meg az áldozatokat
A vád szerint egy 36 éves nő internetes fórumon ismerkedett meg olyan nőkkel, akiknek természetes úton nem lehetett gyermekük, és felajánlotta nekik a petesejtjét, amiért több esetben pénzt is kért - a későbbiekben pedig már kizárólag az volt a célja, hogy a sértettek pénzét csalással megszerezze.

A vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott 2013-ban és 2014-ben egy internetes portál petesejt-donációval foglalkozó fórumán álnéven hirdette magát, és így ismerkedett meg olyan nőkkel, akiknél a gyermek természetes úton nem fogant meg.

A csaló részt vett a donációs eljárásban is
A vádlott a megismert személyek közül néhánnyal a donációs eljárásban ténylegesen részt is vett. Ezekben az esetekben az egészségügyi törvényben előírtak szerinti rokonsági kapcsolat igazolására többnyire hamis közokirat is készült. Annak érdekében ugyanis, hogy a vádlott által felajánlott petesejtet a másik fél elfogadhassa, együtt keresték fel a közjegyzőt és nyilatkoztak valótlanul arról, hogy egymással rokoni kapcsolatban állnak. A hamis okirat alapján a másik nő jogosulttá vált az elsőrendű vádlott által felajánlott női ivarsejt befogadására.

A vádlott a nála jelentkező nőktől a donációs eljárás során felmerülő költségeire hivatkozással (pl. utazás, orvosi vizsgálatok) több esetben pénzt kért. A vádlott egyes esetekben a petesejt adományozásáért is kért pénzt.

Csak a nők pénze érdekelte
Mivel a csaló tisztában volt azzal, hogy a biológiai korlátok miatt egyszerre több embernek nem adományozhat petesejtet, ezért a vád szerint ez a későbbiekben már nem is állt szándékában. Ekkor már kizárólag az volt a célja, hogy a sértettek pénzét megszerezze.

Bíróság előtt kell felelnie
A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben bűnsegédként elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntette, valamint a későbbi, valótlan felajánlásai tekintetében több rendbeli csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A főügyészség a női ivarsejtet jogellenesen elfogadó öt személlyel szemben szintén vádat emelt emberi test tiltott felhasználásának bűntette, illetve annak kísérlete miatt. Azzal a hat személlyel szemben, akik egyúttal csalás áldozatai is lettek, a nyomozást a főügyészség megrovás alkalmazása mellett megszüntette.

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2017.10.26