Felmentette a bíróság azt a gyáli fiút, aki a vád szerint megerőszakolta 12 éves évfolyamtársnőjét - Pedig szemtanú is volt

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Felmentette a bíróság azt a gyáli fiút, aki a vád szerint megerőszakolta 12 éves évfolyamtársnőjét - Pedig szemtanú is volt Interneten zaklatta, majd kétszer is megerőszakolta 12 éves évfolyamtársát egy fiú Gyálon, a bíróság mégis felmentette: szerintük nem történt erőszak, és különben sem tudott a kislány életkoráról a vádlott. Felmentették azt a fiatalt, aki a vád szerint megerőszakolta hatodikos, kiskorú iskolatársnőjét; a bíróság megállapította, hogy nem fenyegette a sértettet és nem tudott életkoráról. Az ítélet nem jogerős - közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2018. október 11-én, csütörtökön tartott tárgyaláson hirdettek ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak és társainak az ügyében, aki a vád szerint megerőszakolta 6. évfolyamos kiskorú iskolatársnőjét, társai pedig segítséget nyújtottak neki ebben - olvasható a közleményben.

Zaklatta a kislányt és megírta neki, hogy le akar vele feküdni
Mint ismeretes, a Budapest Környéki Törvényszék 2018 januárjában tárgyalta R. Gergő és bűntársai ügyét. A vádirat szerint az akkor 15 éves vádlott fiú és a sértett 12 éves kislány Gyálon ugyanannak az általános iskolának a 6. évfolyamos párhuzamos osztályaiba jártak. 2015 decemberében az Interneten, a Facebookon kezdtek levelezni, és 2016. február elején R. Gergő azt írta a lánynak, hogy le akar vele feküdni. Emellett a fiú az iskolában korábban több alkalommal is nyakon puszilta évfolyamtársnőjét, aki visszautasította, majd néhány nap múlva le is tiltotta az Interneten.

A lány tisztázni akarta a dolgot
Azon a bizonyos 2017 májusi napon vallomása szerint azért találkozott R. Gergővel, hogy egyszer és mindenkorra leállítsa és elmondja neki, hogy hagyja békén. A megbeszélésre azonban a fiú két másik barátjával érkezett, és a lányt arra kérték, tartson velük a közeli erdőbe, hogy ott beszélgessenek, a lány az ijedtségtől velük ment. Az erdőben viszont R. Gergő - a földre terített kabátján - kétszer is megerőszakolta a lányt, míg barátai őrt álltak, hiába tiltakozott a kislány. Ezután a lányt hazaengedték, aki otthon azonnal beszámolt a történtekről, és szüleivel feljelentést tettek.

Felmentették a vádlottat: nem is történt erőszak!
Mindezek ellenére a törvényszék tegnap meghozott, 2018. október 11-i ítéletében az áll: az elsőrendű, fiatalkorú vádlottat, R. Gergőt felmentették a tizenkettedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett szexuális erőszak vádja alól. A Pest Megyei Főügyészség vádiratával szemben a bíróság az elsőrendű vádlottnál "erőszakot, minősített fenyegetést nem állapított meg". A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett nem tiltakozott a nemi cselekmény ellen, nem fenyegette őt a vádlott.

A másodrendű vádlott viszont - aki őrködött - bűnös szexuális erőszak bűntettében
A másodrendű, szintén fiatalkorú vádlottat, mint bűnsegédet, bűnösnek találták szexuális erőszak bűntettében, ezért őt a bíróság egy év fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte, két év próbaidőre felfüggesztve, és pártfogó felügyeletét rendelte el.

A bűncselekmény idején 15 éves elsőrendű vádlott nem tudott a kiskorú sértett életkoráról, azonban a 16 éves másodrendű vádlott igen, aki osztálytársa volt a sértettnek. A másodrendű vádlott bűnsegédként vett részt a bűncselekményben, ami enyhítő körülménynek számít.

Az ítélet nem jogerős
Közölték: az ítéletet tudomásul vették az első- és másodrendű vádlottak és védőik, az ügyész az elsőrendű vádlott esetében fellebbezést nyújtott be a bűnösség megállapítására és büntetés kiszabására, a másodrendű vádlottnál három munkanap gondolkodási időt kért. Az ítélet nem jogerős.

Forrás: MTI, Budapest Környéki Törvényszék
Fotó:

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2018.10.12