Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Precedens értékű ítélet: Elveszítette gyermekei felügyeleti jogát az édesapa, mert túl sokat dohányzik - Szülők Lapja

Precedens értékű ítélet: Elveszítette gyermekei felügyeleti jogát az édesapa, mert túl sokat dohányzik

Szülőklapja képTúl sokat dohányzik az édesapa, emiatt most elveszítette két gyerekének felügyeleti jogát. Az eset Spanyolországban történt, hasonlóra eddig nem nagyon volt példa.

Szerző: Szülők lapja
2019-02-06
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi - közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden.

Az újság birtokába került ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".

A gyerekek is panaszkodtak
A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.



Az ítélet szerint a "kóros dohányos" apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet "objektív kockázataitól".

- Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt - mutatott rá a bíróság.

Az anya kezdeményezte a peres eljárást
A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente - írta az újság.

Olvasd el ezt is!
Dohányzol a gyerek közelében? Ezért ne tedd! - Súlyos betegségeket okozhatsz gyermekednek! »


Forrás: MTI
Fotó: Maxpixel (illusztráció)

Címkék: dohányzás, passzív dohányzás, ítélet

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Rejtélyes tömeges rosszullét Lábatlanon: közel 200 kisgyereket kezelnek hányással, hasmenéssel - Az ÁNTSZ vizsgálódik
Rejtélyes tömeges rosszullét Lábatlanon: közel 200 kisgyereket kezelnek hányással, hasmenéssel - Az ÁNTSZ vizsgálódik

Tömeges rosszullét miatt 2019.02.04-06-ig, tehát hétfőn, kedden és szerdán is rendkívüli szünet lesz a két lábatlani óvodában, és a szünetet az Arany János általános iskolában is elrendelték - mondta el a város polgármestere az MTI-nek.

tovább a cikkre
Hármas ikreket szült a kismama, aki maga is hármas ikerként jött világra! - Itt az első fotó a kis újszülöttekről
Hármas ikreket szült a kismama, aki maga is hármas ikerként jött világra! - Itt az első fotó a kis újszülöttekről

Nem mindennapi családba születtek a kis hármasikrek: a picik édesanyja ugyanis annak idején szintén hármasikerként jött világra - sőt, mind apai, mind anyai ágon több iker is van. Ismerd meg Juditék történetét!

tovább a cikkre
Kamuhírek terjednek a 6 éves izomsorvadásos kislány, Noémi gyógykezeléséről - Most megszólalt az alapítvány
Kamuhírek terjednek a 6 éves izomsorvadásos kislány, Noémi gyógykezeléséről - Most megszólalt az alapítvány

Áloldalak és kamuhírek veszélyeztetik a gyűjtést annak az izomsorvadásos kislánynak a gyógykezelésére, akinek életét csak egy 68 millió forintba kerülő gyógyszer menthetné meg.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Őszibarackpüré

Őszibarackpüré

Gyümölcspépek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm őszibarack

Recept:

A megmosott, meghámozott barackot almareszelőn lereszeljük. önmagában, vagy egy kis anyatejjel elkeverve adjuk a csecsemőnek.

Fontos!
A gyümölcspépet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert, ha sokáig állni hagyjuk, akkor a C-vitamin-tartalma csökken!
A gyü(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Két és fél éves kislány fulladt a Balatonba szombaton - Egy matracról csúszott a vízbe

vissza vissza