2023. december 01 |Bianka, Blanka, Ede, Elza, Erzsébet, Natália, Natasa, Oszkár...
Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Videón, ahogy egy kislányt elgázolnak a zebrán Miskolcon - Az autó fedélzeti kamerája mindent rögzített - Szülők Lapja Videón, ahogy egy kislányt elgázolnak a zebrán Miskolcon - Az autó fedélzeti kamerája mindent rögzített
Szerző: Szülők lapja 2019-10-03 Forrás: Szülők lapja ![]() Megdöbbentő videót tett közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, melyen egy kisiskolás elgázolása is látszik. A felvételt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, és jól látszik rajta, hogy a gépjármű vezetője már az első zebránál sem állt meg, hogy elengedje a gyalogosokat, a második gyalogátkelőhelynél pedig meg is történt a baj. Az esetről - mely a feltételezések szerint Miskolcon történt - a police.hu szűkszavúan nyilatkozott, csak annyit hozzáfűzve a videóhoz: "Ebből most nem lett tragédia, de ez nem a sofőrön múlt" A 24.hu megkérdezte a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtóreferensét is, Dobi Tamás pedig elmondta, a kislány szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a rendőrség pedig vizsgálja a baleset körülményeit. Az úttesten átkelés szabályai - Ezeket tanítsd meg a gyermekednekZebra nélküli gyalogátkelőhely - Először győződj meg arról, hogy biztonságos az átkelés: nézz először balra, aztán jobbra, majd megint balra. Ha nem jön jármű, vagy nagyon messze van, akkor szabad csak elindulni - Az úttesten a lehető legrövidebb úton a legrövidebb idő alatt kelj át - Az úttesten, sínek között tilos megállni vagy a sínek között haladni - Nem tegyél olyan mozdulatot - sem a járdán, sem az úttesten -, ami megtévesztheti a jármű vezetőjét, ne mutogass, ne rohangálj, ne ugrálj - Légy türelmes az autósokkal szemben, ha látják, hogy át akarsz kelni, előbb-utóbb megállnak Gyalogátkelőhely zebrával - A zebrával ellátott gyalogos átkelőhely a gyalogos közlekedésre van fenntartva, lehetőség szerint mindig keresd meg a hozzád legközelebb eső zebrát - A zebrát már messziről tábla jelzi az autósoknak, ez arra figyelmezteti őket, hogy lassítsanak és körültekintőbben közelítsék meg a gyalogos átkelőhelyet. Ennek ellenére sok járművezető ezt nem veszi elég komolyan, így zebrán is fokozott figyelemmel szabad csak átkelni egy gyalogosnak - tehát csakis alapos körülnézés után - Az átkelésre a korább említett szabályok ugyanúgy vonatkoznak Gyalogátkelőhely jelzőlámpával Forgalmas helyeken forgalomirányító jelzőlámpával is ellátják a kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ekkor csak a zöld jelzésnél szabad megkezdeni az átkelést - de ekkor is fontos körülnézni, és villogó zöldnél inkább megvárni a következő szabad jelzést. Forrás: 24.hu, tudasbazis.sulinet.hu ![]() [x] hirdetés ![]() Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() Tetrischallenge: A Bethesda gyermekkórház is csatlakozott a népszerű kihíváshoz! - Még egy kis beteg is helyet kapott a fotónA tűzoltók, rendőrök, mentők után első magyar kórházként a Bethesda gyermekkórház is csatlakozott az Instagramon futó népszerű tetrischallenge kihívásához. ![]() "Nem etetem az osztálytársamat" Ezt a mondatot kellett büntetésből 50-szer leírnia egy kisdiáknakSokatmondó fotót posztolt Facebookon a Diákparlament elnevezésű oldal. A füzetlapon a "Nem etetem az osztálytársamat" felirat látható gyerek-kézírással, két füzetoldalon keresztül. ![]() Majdnem elütött a busz egy kislányt Kőbányán, aki szabályosan haladt át a zebrán! - Az esetről videó is készültMegdöbbentő videó kering a neten: a 85-ös busz vezetője majdnem elütött egy iskolás kislányt Kőbányán, aki szabályosan, a zebrán igyekezett átmenni az út túloldalára. Recept ajánlatunk![]() Alma túróvalUzsonnaételek gyümölcsből >>8 hónapos kortól. >> Hozzávalók: Alma Túró Recept: A megmosott, meghámozott almát lereszeljük. A kb. azonos mennyiségű sovány tehéntúrót szitán áttörjük, majd az almával simára keverjük. (...) tovább a teljes recepthez... |