Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Ritkább, mint a lottó ötös: Egy éven belül kétszer is ikreket szült ez az anyuka - Ráadásul mindegyik fiú! Fo - Szülők Lapja

Ritkább, mint a lottó ötös: Egy éven belül kétszer is ikreket szült ez az anyuka - Ráadásul mindegyik fiú! Fotók

Szülőklapja képEz az anyuka maga sem gondolta volna, hogy ikrekkel lesz terhes - arra pedig végképp nem számított, hogy egymás után kétszer is ez történik vele, ráadásul egy éven belül!

Szerző: Szülők lapja
2020-01-13
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ikrek? Van rá esély. Két ikerpár egy éven belül? Hát, ennek esélye már vetekszik egy telitalálatos lottóval.

Alexzandria Wolliston maga sem gondolta volna, hogy ikrekkel lesz terhes - arra pedig végképp nem számított, hogy egymás után kétszer is ez történik vele, ráadásul egy éven belül!

Két ikerpár egy éven belül
A floridai édesanya első ikrei, Mark és Malakhi 2019 márciusában születtek meg, majd május környékén kiderült, hogy ismét ikrekkel várandós. Kaylen és Kaleb (szintén két kisfiú) aztán világra is jöttek még ugyanabban az évben, 2019 decemberében.

Állítása szerint a természet kárpótolta ikrekkel a családot: Wolliston ugyanis csak nemrég tudta meg, hogy mindkét nagymamája ikerfiúkkal volt terhes - és mindketten el is vesztették gyermekeiket.

- Szerintem a nagymamáim küldték a piciket hozzám - nyilatkozta a CNN csatornájának.

ikrek

Hirtelen lett ötgyermekes anyuka
Az anyukának egyébként van már egy hároméves kislánya, aki most hirtelen négy kisöccsöt is kapott, és élvezettel segédkezik a kicsik körül. Mint Wolliston mesélte, bár imádja az anyaságot, egyelőre nem terveznek több gyereket.

Az orvosok szerint annak esélye, hogy valaki egy éven belül kétszer is ikreknek adjon életet, kisebb, mint megnyerni a lottó ötöst.

Ez is érdekelhet!
30 perc köztük a különbség, mégsem egy évben jöttek világra ezek az ikrek »


Forrás: CNN
Fotók: Facebook/Alexzandria Wolliston
Kezdőfotó: Pixabay (illusztráció)

Címkék: ikrek, szülés, ikerszülés, igaz történet, egypetéjű ikrek

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

Babát szeretnétek?

Babát szeretnétek?
Ovuláció kalkulátorunkkal könnyen kiszámolhatjátok, hogy mikor van rá a legnagyobb esélyetek! Tovább a kalkulátorra >>

 
vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Ezért ne hagyd egy percre se magára a gyermeked! Hátborzongató videón, ahogy egy kisgyerek az emeleti párkányon rohangál
Ezért ne hagyd egy percre se magára a gyermeked! Hátborzongató videón, ahogy egy kisgyerek az emeleti párkányon rohangál

Szélsebességgel terjed az interneten az a félperces videó, mely egy tenerifei nyaralóhelyen történt: a hátborzongató felvételen az látszik, ahogy egy kisgyermek rohangál az egyik többemeletes épület szűk párkányán a szobájuk ablaka és erkélye között!

tovább a cikkre
Fulladozó babához hívták a mentőket Vas megyében - Az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a pici életét
Fulladozó babához hívták a mentőket Vas megyében - Az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a pici életét

Mint kiderült, a 4 hónapos baba lenyelt egy játékot, és a nyelőcső felső szakaszába ékelődött játék nyomta össze a gégéjét úgy, hogy csaknem megfulladt!

tovább a cikkre
Anya lett Cameron Diaz! Ennyit árult el újszülött kislányáról a 47 éves színésznő
Anya lett Cameron Diaz! Ennyit árult el újszülött kislányáról a 47 éves színésznő

Hatalmas meglepetéssel szolgált rajongóinak a napokban Cameron Diaz: a 47 éves színésznő ugyanis anya lett!

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Zellerfőzelék

Zellerfőzelék

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Zeller (mennyisége a baba igényétől függ) Anyatej, vagy forralt víz

Recept:

A zellert alaposan megtisztítjuk, apróra vágjuk, kevés vízben puhára főzzük. Mikor kicsit kihűlt, teljesen krémesre turmixoljuk. Anyatejjel, forralt vízzel hígíthatjuk.



DIETETIKUS VÉLEMÉNYE

A zellert a zöldségek bevezetésén&e(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Igazságügyi mediátor felkérése egyszerű szabályok mentén!

Nagyön örülök, hogy a párkapcsolata válságában legalább személyem kiválasztásában egyet tudnak érteni! Ez jó hír Önöknek!

Bejelentkezésre a névjegyemen látható telefonon 06-305-992-842 van mód napközben!


Reálmediátor tevékenység (RM) a Felek közötti vita bírósági per kiváltásával történő megoldása! Sokezer ügyféltalálkozó nyomán dolgoztuk ki.Eredménye a válások körüli egyezségek.

Nem szívesen írok árakat, de a tájékoztatás és kérdése fontos nekem!


Mediáció esetében óvakodni érdemes az alacsony munkadíjtól a hírdetésekben - mert az bizonytalanságról, rutintalanságról, részképzettségről árulkodik.


Egy válás mediációja, a bírósági vagyonmegosztás kiváltása munkaigényes és felkészültséget igénylő igazságügyi mediátori feladat!


Tudom pontosabbra gondolt ezért jelzem, hogy egy reálmediátori találkozó és feldolgozó alkalom általában 75.000Ft-90.000Ft közé esik.
Időben ez 3-4 órát jelent a szükséges írásos nyilatkozatokkal, külön rövid kaukusz ülésekkel.


Vesse össze a vagyonmegosztási perek akár több millió forintos több évre terjedő költségével a láthatja a bírósági per kiváltása reálmediátorral olcsóbb, időtakarékosabb!

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet - Ezek a legfontosabb tudnivalók

vissza vissza