Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Koronavírus-járvány Magyarországon: Így változott meg az életünk néhány nap alatt - FOTÓSOROZAT - Szülők Lapja

Koronavírus-járvány Magyarországon: Így változott meg az életünk néhány nap alatt - FOTÓSOROZAT

Szülőklapja képA koronavírus a kínai Vuhanból kezdett terjedni 2019 decemberében, 2020 tavaszára pedig már szinte a világ minden tájára eljutott - hazánkba is. Képeken a megváltozott mindennapok.

Szerző: Szülők lapja
2020-03-16
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A koronavírus a kínai Vuhanból kezdett terjedni 2019 decemberében, 2020 tavaszára pedig már szinte a világ minden tájára eljutott - hazánkba is.

Az első hazai koronavírusos beteget március elején jelentették be, március 16-ára már 39-en lettek és egy beteg el is hunyt a fertőzés következtében. A kormány március 11-én rendelt el veszélyhelyzetet, aztán március 13-án megszületett a döntés az iskolák bezárásáról, majd március 16-ától újabb szigorítások léptek életbe.

Ezekkel egy időben teljesen felfordult az addig megszokott életünk - a megelőzés érdekében fontos az otthon maradás, de az élet nem áll le: online folyik a tanítás, az istentisztelet, ha pedig ki kell lépnünk a megszokott négy fal közül, akkor tartjuk a másfél méter távolságot sorban állás közben. Most az MTI fotóból válogattunk - így néznek ki a koronavírus-járvány következtében megváltozott mindennapjaink.
 

Fotókon a koronavírus-járvány sújtotta Magyarország mindennapjai



Koronavírus-járvány Magyarországon: Így változott meg az életünk néhány nap alatt - Képsorozat
Megtiltották az első ajtós felszállást a BKK buszain
Budapest, 2020. március 16. Tájékoztató felirat a járművezető védelmére felállított kordonon a BKK egyik autóbuszán Budapesten, a Batthyány téren 2020. március 16-án. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében megtiltották az első ajtós felszállást és megszűnt a jegyértékesítés a buszon.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán


Üres óvoda Győrben
Győr, 2020. március 16. A bútorokat fertőtleníti egy óvónő a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda egyik óvodai csoportszobájában 2020. március 16-án. Az intézmény több mint százfős óvodájába ezen a napon egy gyereket sem vittek be. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések keretében ettől a naptól Győrben is bezárnak a bölcsődék és az óvodák. Az önkormányzati, egyházi és alapítványi fenntartású intézményekben kizárólag gyermekfelügyeletet biztosítanak azoknak, akik semmilyen formában nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba


Bezártak a gyógyfürdők Budapesten
Budapest, 2020. március 15. A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda üres kültéri medencéi Budapesten 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét zárva tartja határozatlan ideig.
Fotó: MTI/Mohai Balázs


Budapest
Budapest, 2020. március 16. Az új koronavírus-járvány miatt elnéptelenedett Halászbástya a budai Várban 2020. március 16-án. Középen Szent István lovas szobra látható.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


A budapesti Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet
Budapest, 2020. március 16. Védőfelszerelést viselő nővér áll a Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén felállított elővizsgálati sátornál 2020. március 16-án. A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a Honvédkórházban kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást. Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, amely mindenkinek kötelező.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán


Alig van forgalom az autópályákon
Nagykanizsa, 2020. március 14. A szinte üres M7-es autópálya Nagykanizsa közelében 2020. március 14-én. A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a forgalom a horvát és a szlovén határ irányába.
Fotó: MTI/Varga György


Bezárt játszótér a budai Várban
Budapest, 2020. március 16. Lakat az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bezárt budavári Mátyás király játszótér kapuján 2020. március 16-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


Házi karanténra figyelmeztető tábla
Nagykanizsa, 2020. március 16. Házi karanténra figyelmeztető tábla egy családi ház ablakában Nagykanizsán 2020. március 16-án. Az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a házi karanténban lévőknek figyelmeztető táblát kell kihelyezniük jól látható helyre.
Fotó: MTI/Varga György


Románia négy átkelőhelyet ideiglenesen bezárt a magyar határszakaszon
Létavértes, 2020. március 16. A lezárt Létavértes-Székelyhíd határátkelőhely a magyar-román határon Létavértes közelében 2020. március 16-án. Az új koronavírus terjedése miatt Románia óvintézkedésként a magyar határszakaszon ideiglenesen bezárt négy átkelőhelyet.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Istentiszteletek online közvetítése Szegeden
Szeged, 2020. március 15. Pirer Gyuláné a szegedi Szent Rozália görögkatolikus kápolna által online közvetített misét nézi otthonában 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járványra való tekintettel a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség március 15-től a szertartásokat online is közvetíti a Szegedi Szent Rozália templomból, hogy azok, akik nem tudnak eljutni a szent liturgiákra, ezen a felületen követhessék.
Fotó: MTI/Rosta Tibor


Elkezdődött a járványügyi mobil kórház építése Kiskunhalason
Kiskunhalas, 2020. március 16. Munkagépek dolgoznak a 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építési munkálatainak előkészítésén a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén 2020. március 16-án. A kórház a börtöntől távolabb, elkülönített telekrészen működik majd.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor


Sorban állók egy debreceni postahivatal előtt
Debrecen, 2020. március 16. Sorban állók a Hatvan utcai posta előtt Debrecenben 2020. március 16-án. A koronavírus-járvány elleni hozott intézkedések miatt csak annyi ügyfél tartózkodhat a postán, ahány ablak nyitva van.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Szent László Kórház
Budapest, 2020. március 16. Védőfelszerelést viselő nővérek a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


Mától indul a digitális oktatási munkarendre történő átállás
Miskolc, 2020. március 16. Podhorszky Judit tanárnő összepakolja és hazaviszi a személyes tárgyait a tanári szobából a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében mától bezártak az iskolák és elkezdődik a digitális tanrendre való átállás.
Fotó: MTI/Vajda János


Mától indul a digitális oktatási munkarendre történő átállás
Nyíregyháza, 2020. március 16. Osztályterem a bezárt nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskolában 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében mától a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket és elkezdődik a digitális tanrendre való átállás.
Fotó: MTI/Balázs Attila


Televíziós távoktatás Miskolcon
Miskolc, 2020. március 16. Kiss Zoltán irodalomtanár felkészítő órát tart a Miskolc Televízió stábja előtt a koronavírus-járvány miatt elrendelt távoktatás keretében a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 2020. március 16-án. Az érettségi előtt álló diákok számára készülő órákat a Miskolc Televízió március 23-tól sugározza.
Fotó: MTI/Vajda János


Mától indul a digitális oktatási munkarendre történő átállás
Budapest, 2020. március 16. Egy budapesti gimnazista az otthonából, internetkapcsolaton keresztül figyeli osztályfőnökének, Kerényi Katának, a Zöld Kakas Líceum tanárának online tartott óráját 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében mától a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket, és elkezdődik a digitális tanrendre való átállás.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


Online-koncertet adott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián
Budapest, 2020. március 13. Üres széksorok az Óbudai Danubia Zenekar Kurtág/Haydn/Dvořák című koncertjén a Zeneakadémia Nagytermében 2020. március 13-án. A koronavírus-veszély miatt zárt ajtók mögött tartott hangversenyt élőben közvetítették online-felületeken.
Fotó: MTI/Mohai Balázs


Az interneten közvetítették élőben a Fővárosi Nagycirkusz előadását
Budapest, 2020. március 15. Daniel Togni és Antal Loretta produkciója a Fővárosi Nagycirkusz Varázslatos Győztesek című műsorában 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében zárt ajtók mögött tartott előadást élőben közvetítették az interneten.
Fotó: MTI/Mohai Balázs


Kiköltöző egyetemisták Pécsen
Pécs, 2020. március 16. Hallgatók várakoznak a kiköltözésre a Pécsi Tudományegyetem Szalay László Kollégium épülete előtt Pécsen 2020. március 16-án. A koronavírus-járvány miatt a kormány intézménylátogatási tilalmat rendeltek el a magyarországi egyetemeken, csak távoktatásban folytatható az oktatás.
Fotó: MTI/Sóki Tamás


A budapesti Pólus center
Bár a bevásárlóközpontok egyelőre nem zártak be, elvétve látni már csak vásárlókat a máskor népszerű helyeken.
Fotó: Szülők Lapja


Budapesti város- és életképek
Budapest, 2020. március 16. Járókelő maszkban a Kossuth Lajos utcában Budapesten 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány miatt a főváros utcáin, közterein szinte nincsenek turisták és a helyi lakosok is jóval kevesebbet tartózkodnak a közterületeken.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán


Melegétel-kiszállítás Gyálon
Gyál, 2020. március 18. Madar Lajos, a helyi segítségnyújtó szolgálat munkatársa védőmaszkban és gumikesztyűben élethordót akaszt egy családi ház kerítésére Gyálon 2020. március 18-án. A férfi napi közel száz adag meleg ételt szállít ki az otthonukban lévő idős rászorulóknak, a koronavírus-járvány miatt bevezetett fokozott higiéniai intézkedéseknek megfelelően az érintkezés teljes elkerülése mellett.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Védőmaszkok gyártása Nagykanizsán
Nagykanizsa, 2020. március 18. Védőmaszkokat gyártanak a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. nagykanizsai varrodájában 2020. március 18-án. A védőmaszkok speciális szűrővel nem rendelkeznek, de kétrétegű orvosi szövetből készülnek, 90 Celsius-fokon moshatók és fertőtleníthetők. Az első tízezer darabot a helyi önkormányzat rendelte meg saját intézményei számára.
Fotó: MTI/Varga György

(képes összeállításunkat folyamatosan bővítjük)

Fotók, szöveg: MTI

Címkék: koronavírus, képsorozat

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

"Kedves diákok, nagyon nehéz helyzet ez most, de én bízom bennetek!" - Ezt üzeni egy pedagógus az iskolabezárás kapcsán

2020. március 13-án Orbán Viktor bejelentette, bezárnak az iskolák, a tanítás digitálisra vált: azaz a diákok és tanárok az internet segítségével tartják a kapcsolatot, dolgoznak együtt. Mi várható? Jocó bácsi megmondja.

tovább a cikkre
"Február óta tudom, hogy márciusban le fog állni a világ" - Ezt tanácsolja a világhírű magyar kutató a koronavírus kapcsán

Barabási Albert László, Bostonban élő, világhírű magyar fizikus és hálózatkutató tette közzé gondolatait a koronavírusról a Facebook-oldalán, érdemes elolvasni.

tovább a cikkre
Kézfertőtlenítő gél házilag: Mit tehetsz, ha elfogy a boltokban a fertőtlenítő gél? - Receptek és vélemények szakemberektől
Kézfertőtlenítő gél házilag: Mit tehetsz, ha elfogy a boltokban a fertőtlenítő gél? - Receptek és vélemények szakemberektől

Sok üzletben kifogytak a kézfertőtlenítő gélek, ezért az utóbbi napokban a külföldi és a magyar oldalakon egyaránt az ilyen-olyan tuti receptek, amikkel kiváltható a bolti kézfertőtlenítő. Mennyire hatékonyak ezek? Utánajártunk.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Gyümölcsös kukoricapehely

Gyümölcsös kukoricapehely

Uzsonnaételek gyümölcsből >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Ízlés szerinti gyümölcs (turmixolva 1,5 dl) 2-3 evőkanál kukoricapehely

Recept:

A lereszelt, vagy turmixolt, esetleg centrifugált gyümölcsbe (kb. 1,5 dl) beáztatunk 2-3 evőkanál kukoricapelyhet. Amikor felpuhult, akkor az egészet turmixoljuk.

Tipp!
Amennyiben az áztatás előtt a kukoricapelyhet szalvéta között sodrófával összetörjü(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Termékvisszahívás: Szaloncukrokat hívtak vissza, nehogy egyenek belőle a gyerekek!

vissza vissza