Koronavírus elleni oltás gyerekeknek: Már kisgyermekeken is teszteli oltását a Moderna

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Koronavírus elleni oltás gyerekeknek: Már kisgyermekeken is teszteli oltását a Moderna A tervek szerint a kutatók először meghatározzák a koronavírus elleni oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába. A Moderna amerikai biotechnológiai vállalat kedden bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon - írja az amerikai sajtó.

Az Egyesült Államokban és Kanadában - 6750 gyermek részvételével - zajló kísérletben együttműködik az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézete, valamint az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma is.

- Ez a gyermekgyógyászati kísérlet segít megállapítani, hogy a COVID-19 oltóanyagunk mennyire biztonságos a fiatalabb korosztály esetében - mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.



Mi a Moderna vakcina lényege?
A Moderna vakcina a vírus molekuláris szerkezetén alapuló technológia segítségével készült. Az oltóanyag mRNS-alapú, egy lipid nanorészecskébe csomagolt RNS molekulát (mRNS) tartalmaz.

A Moderna vakcina elősegíti, hogy az immunrendszer (azaz a szervezet természetes védelme) antitesteket, és a vírus ellen ható vérsejteket termeljen, így nyújtson védelmet a COVID-19 ellen.

Két szakaszban folyik a kísérlet
A tervek szerint a kutatók először meghatározzák az oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 hónapos és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába.

A kísérlet első szakaszában a 6 hónapos és 1 éves kor közötti gyermekek két adagban kapják meg a vakcinát (25-25 mikrogramm, 50-50 mikrogramm, vagy 100-100 mikrogramm dózisban - utóbbi dózis az ajánlott adag felnőttek esetén a Modernából), 28 nap különbséggel.

A 2 és 11 év közötti gyermekek szintén két adagban, 28 napnyi különbséggel kapják meg a vakcinát, náluk az 50, illetve a 100 mikrogrammos adagot tesztelik.

Miután minden korcsoportban meghatározták a helyes dózist, a vizsgálat második szakaszában a vakcinát úgynevezett placebóval - azaz álgyógyszerrel - szemben tesztelik, hogy felmérjék, biztonságos-e és kiváltja-e a sejtek ellenanyag termelését. A gyermekeket az oltás második adagjának beadása után még 12 hónapig nyomonkövetik.
 

Koronavírus elleni oltás gyerekeknek - Holt tartanak a kísérletek?


A Moderna és a Pfizer-BioNTech vállalatok már korábban elkezdték vakcina-kísérleteiket a 12 éves és idősebb serdülők között, amelynek eredményeiről várhatóan hamarosan beszámolnak.

A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is.

Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.

Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu, CNN
Fotó: MTI/Balázs Attila

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2021.03.17