Geréb Ágnest rendőrök vitték el, miután újra kellett éleszteni egy újszülöttet

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Tegnap Geréb Ágnes lánya békés demonstrációt szervezett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának elé, tiltakozásul, amiért kedden a bábát egy – kis híján tragédiával végződő – „otthonszülési felkészítő gyakorlat” után kommandósok vették őrizetbe. Gerébet bírósági végzés tiltja el az otthonszülés levezetésétől, a tanítástól azonban nem.

A kommandósok azután fogták el a bábát és három segítőjét, hogy felkészítő központjában, a XII. kerületi Napvilág Születésházban egy kismamánál szülési komplikációk léptek fel: az újszülött szívverése leállt, életét csak a kiérkező mentősök tudták megmenteni, akik reanimálták a kicsit. Geréb Ágnes ellen korábban foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult nyomozás, mivel egy solymári otthonszülés során a kismama veszélyesen sok vért veszített, egy másik, fővárosi esetben pedig a kisbaba került életveszélyes állapotba. Geréb Ágnes péntekig őrizetben marad.

Lánya, Herner Dorka békés demonstrációval tiltakozott a szerinte indokolatlanul szigorú hatósági eljárás – és az otthonszülők tarthatatlan helyzete miatt. „22 éve küzdünk azért, hogy szabályozva legyen az otthonszülésnél segédkezők jogi helyzete. Ez a mai napig nem történt meg.
Kórházban, ha komplikáció történik, olyan elő nem fordulhat, hogy rendőr vigye el az orvost, majd azonnal, szakmai testület bírálata helyett bírósági procedúra kezdődjön.” – mutatott rá nyílt levelében Herner Dorka, aki szerdán délután fél ötre demonstrálni hívott mindenkit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épülete elé.
A tüntetés nem volt bejelentett, de Geréb lánya egy strasbourgi ítéletre hivatkozott, ami szerint vis maior-helyzetben akár azonnal az utcára lehet vonulni.


Nincs szabályozás az otthonszülésre vonatkozóan
Nem tiltja, de nem is tanácsolja az otthonszülést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Egészségügyért Felelős Államtitkársága. A NEMFI, felismerve a terület szabályozatlanságát, dolgozik az otthoni szülés jogi hátterén és környezeti minimumfeltételeinek meghatározásán.

Az anya joga eldönteni, hogy gyermekét hol akarja világra hozni, de arra fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon. Az előző kormányzat kiemelt felelőssége, hogy ígérete ellenére az otthonszüléshez szükséges feltételek nem javultak az előző években. Mivel a mentőszolgálatot a működőképesség szélére sodorta a szocialista kormány, illetve a szülészeti ellátás körülményei romlottak, az otthonszülés kapcsán felmerülő esetleges szövődmények elhárítását ellátási nehézségek is akadályozhatják – áll a NEMFI szerda délutáni közleményében.

A tárca Egészségügyért Felelős Államtitkársága azt kéri, hogy az otthonszülés mellett döntő nő tájékozódjon azokról a veszélyekről, amelyek a jelenlegi helyzetben az újszülött és az édesanya biztonságát veszélyeztetik. A kormány érzékeli a helyzet súlyosságát és a terület szabályozatlanságát, ezért a NEFMI Egészségügyi Államtitkársága jelenleg is dolgozik az otthonszülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és ezek jogszabályba foglalásán – zárul a minisztériumi kommüniké.


Forrás: Medipress
 


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2010.10.07