Augusztus 20: Feloldják a járványügyi korlátozásokat, több napig tartó fesztiválhangulat lesz, sok programmal

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Augusztus 20: Feloldják a járványügyi korlátozásokat, több napig tartó fesztiválhangulat lesz, sok programmal Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre: 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program várja a látogatókat, és minden eddiginél nagyobb tűzijáték lesz. Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre - jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár augusztus 3-án, kedden egy sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

A valaha volt legnagyobb szabású ünneplés lesz augusztus 20-án
Mint mondta, ahogy azt 2019-ben eldöntötték - csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé -, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe - tette hozzá. Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.



Megtartják a szokásos ünnepi elemeket
Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről - mondta Kovács Zoltán.

Jelezte: Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat "Európa legnagyobb tűzijátékával" zárják - ismertette az államtitkár.

Olvasd el ezt is!
Idén minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz az augusztus 20-ai tűzijáték »


Korlátozásoktól mentes lesz a rendezvény
Kovács Zoltán kitért arra is: az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik. Kedden meg is jelent az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy
- az augusztus 20-ai központi rendezvényeket,
- a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot,
- valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások - közölte.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: folyamatosan ülésezik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, követik a járványhelyzetet, így bármelyik pillanatban meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

Este 9-kor kezdődik a tűzijáték
Tóth Ferenc, az ünnepi tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei ünnepi tűzijátékot is augusztus 20-án 21:00 órakor kezdik el fellőni a Duna vízfelületéről. Érdekességként kiemelte, hogy minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a "vér és harc" például piros, a "magyarnak lenni" trikolor színekkel jelenik majd meg. A mintegy félórás (34 perces) tűzijáték további vizuális és hangeffektekkel is kiegészül majd.

Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik majd fel. Ezeket a nagyobb uszályokat "gyöngysorszerűen" is összekapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is feldíszítik majd, innen lesz a görögtűz is - ismertette.

Tóth Ferenc kiemelte: a rakétákat többek között Spanyolországból, Portugáliából, Szlovéniából és Kínából importálták, s mind a mintegy 40 ezer darab rendelkezik a szükséges uniós tanúsítvánnyal. A tűzijátékot szükség esetén - például az időjárási helyzet miatt - azonnal le tudják állítani.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2021.08.04