Pedagógussztrájk: Itt a kormány, a pedagógus szakszervezetek és több tanár álláspontja - Érvek, vélemények pro és kontra

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Pedagógussztrájk: Itt a kormány, a pedagógus szakszervezetek és több tanár álláspontja - Érvek, vélemények pro és kontra Január 31-re sztrájkot hirdettek a pedagógusok, a tervek szerint az első két órában nem folyna tanítás, hogy felhívják a figyelmet a pedagógus szakma problémáira és hiányosságaira. Körbejártuk a témát. Január 31-re sztrájkot hirdettek a pedagógusok, a tervek szerint az első két órában nem folyna tanítás, hogy felhívják a figyelmet a pedagógus szakma problémáira és hiányosságaira.

A sztrájk okai nyilvánvalóak: a bérek alacsonyak, a szakma megbecsülése még alacsonyabb, az oktatás színvonala folyamatosan esik, ugyanakkor a terhek egyre nagyobbak. Most pedig még inkább feszült a helyzet, hiszen az állami iskolákban fizetés nélküli szabadságra kell mennie azoknak a pedagógusoknak, akik oltatlanok - ezzel pedig még inkább nő a munkaerőhiány.



Bár mindössze 2 órás munkabeszüntetésről van szó, forrnak az indulatok minden szinten: a pedagógusok és kollégáik között, a pedagógusok és az iskolavezetés között, a pedagógusok és a szülők között, az iskolaigazgatók és a szülők között, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a pedagógus szakszervezetek között, és - mint minden más közéleti témába, itt is belefolyik a kérdésbe a politika.
 

Pedagógussztrájk: Az Emmi álláspontja

Mint január 25-ei közleményében az Emmi leszögezte, szerintük egyértelmű, hogy a január 31-re tervezett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója.

Úgy fogalmaztak: közeledik a választás, a baloldal ismét kampányakciókra akarja felhasználni a pedagógusokat, és a pedagógus-szakszervezetek vezetői sajnálatos módon erre hajlandóak is a gyermekek és szülők kárára.

Hozzátették: a három hónapja zajló sztrájktárgyalások előtt "Gyurcsánynéval egyeztettek", és nem a megegyezés, hanem a politikai hangulatkeltés a céljuk.
    
Az Emmi szerint a hétfőre meghirdetett sztrájk nem törvényes, nincs róla jogerős bírósági döntés, "a gyermekeket nyugodtan lehet vinni az iskolába".

Időközben a bíróság elsőfokú határozatában törvényesnek mondta ki a sztrájkot január 28-án, ám az Emmi szerint mivel a döntés nem jogerős, így még mindig törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk.

Mint szombati közleményükben írják, a szakszervezetek már december 21-én - a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan - bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.

Ezért a kormány szombaton ismét felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a január 31-re tervezett sztrájkot halasszák el.
 

Pedagógussztrájk: A pedagógus szakszervezetek álláspontja

Természetesen a két legnagyobb pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is megszólalt az ügyben, és január 29-én, szombaton közös közleményt osztottak meg a Facebook-oldalukon:

Mint írják, "a Fővárosi Törvényszék végzésében kimondta, hogy a sztrájk - a szakszervezetek által meghatározott még elégséges szolgáltatásokkal – jogszerű. A szakszervezetek lemondtak a fellebbezés jogáról és erre kérték meg a kormányoldalt is, külön Maruzsa Zoltán államtitkárt, hogy vesse latba befolyását, és mondjon le a kormány is a fellebbezésről, mert ekkor az elsőfokú döntés azonnal jogerőssé válik.



Szerintük a kormány minden eszközzel akadályozza a sztrájk megvalósulását, és jogellenesen állítják, hogy a sztrájk nem jogszerű. Erről ugyanis "csak bíróság, egy külön nemperes eljárásban dönthet", hangsúlyozzák.

Mindemellett pedig tudomásuk van arról, hogy a "kormány a tankerületi központok igazgatóin keresztül kényszeríti az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről", és fegyelmi eljárással fenyegetik azokat a pedagógusokat, akik részt vennének a sztrájkban. "Teszik ezt úgy, hogy a fegyelmi eljárás jogintézménye lassan tíz éve nem létezik."

Ezért arra kérik a szülőket és a pedagógusokat, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni, ne engedjenek a fenyegetésnek és mindent kérjenek írásban, "mert aki intézkedik, annak vállalni kell később is tettének következményeit."

A sztrájk kapcsán számos pedagógus nyilvánosan is felszólalt a Facebookon.
 

Pedagógussztrájk: Tóth László magyartanár véleménye

Tóth László, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának magyartanára 5 pontba szedte össze a Facebook-oldalán, hogy miért fog sztrájkolni hétfőn:

"1, A hó harmadik hetében elfogy a fizetésem a számlámról. Csak pluszmunkák vállalásával tudom az életszínvonalamat fenntartani. (Persze a hétvégi, késő esti ingyenmunka az oktatásban alap és elvárt. Táppénz vagy hirtelen kiadás kizárt.) Mindezt 2 diplomával és 2 nyelvvizsgával.
2, Mert pedagógust szidni, (le)sajnálni manapság elfogadott. (Tisztelet a kivételnek.) Holott az ország szempontjából az egyik legfontosabb munkát végzem. Kiművelt,  kritikus emberek nélkül sosem lesz gazdasági fellendülés.
3, Iskolám egyes részein legalább 30 éve nem volt tisztasági festés. A többit mindenki képzelje el maga.
4, Mert nem taníthatok a kedvenc tankönyveimből, hiszen már nincsenek forgalomban. Amiből tanítok, abból pedig magoltatok, diktálok, mert hát jön az érettségi műveltségi tesztje.
5, A LEGFONTOSABB: azokért a kollégákért szolidarítok, akik nem sztrájkolhatnak, mert az igazgató, a tankerület, a fenntartó egyház vagy ITM ezt ellehetetlenítette.


Kb. a 23:59 percben vagyunk az oktatást illetően. Aki ezt nem érzi, beszéljen bármelyik pedagógussal."
 

Pedagógussztrájk: Salát Janka pszichológus véleménye

Salát Janka pszichológus szintén megosztotta véleményét a Facebookon arról, miért tartja fontosnak a hétfői sztrájkon, amin természetesen ő maga is részt fog venni.

"Ebbe most beleállok. Pedagógiai szakszolgálatban dolgozó pszichológusként csatlakozom a hétfői kétórás pedagógus sztrájkhoz, és minden köznevelésben és közoktatásban dolgozó kollégámat erre buzdítom.

Szülőként mindannyian tapasztaltuk, hogy a hatalmas fluktuáció miatt szinte kizárt, hogy 3 évig ugyanaz az óvónő-páros vigye végig a gyerekeinket. Azt is tapasztaltuk, hogy iskolás gyerekeink olykor huzamosabb időre szaktanár nélkül maradnak. Gyakran találkozom azzal a nézettel, hogy „kár beléjük” – mármint a tanárokba, mert milyen szörnyűségeket művelnek a gyerekeinkkel.

A személyes tapasztalatom szerencsére teljesen más, de bizonyára vannak szörnyű tanárok is a pályán. Sajnos az iskolák nincsenek abban a luxushelyzetben, hogy megválogassák, kiket vesznek fel, vagy elbocsássák az alkalmatlan tanárokat, mert egyáltalán nincs új jelentkező. Ezért baromi fontosnak érzem, hogy a pedagógus pálya egy vonzó alternatíva legyen minden értelmes fiatal felnőtt számára.

Az én helyzetem speciális, és erről talán a közbeszédben kevesebb szó esik. A pedagógiai szakszolgálatok pszichológusai és gyógypedagógusai azért vannak, hogy gyermekeink alanyi jogon fejlesztést és - szükség esetén - pszichés megsegítést kapjanak. 15 évvel ezelőtt a pedagógia szakszolgálatokban (akkor még nevelési tanácsadónak hívták) pezsgő szakmai élet folyt: tapasztalt pszichoterapeuták, klinikai szakpszichológusok segítették a pályakezdő fiatalokat, hogy minőségi ellátást tudjanak biztosítani a hozzájuk fordulóknak.

Mára drasztikusan lecsökkentették a létszámunkat, tevékenységünk egyre inkább eltolódik abba az irányba, hogy tanulási készségeket vizsgálunk futószalagon. A favágó munka és a vicc kategóriájába beillő fizetések elől a magasan kvalifikált kollégák elhagyják a rendszert, a pályakezdők pedig csak ugródeszkának használják.

A magánpraxisban heti 10 kliens vállalásával jelenlegi fizetésem másfélszeresét tudnám megkeresni. Nekem van egy viszonylag tisztességesen kereső férjem, ezért megengedhetem magamnak azt a luxus hobbit, hogy közalkalmazottként, pedagógus (éh)bérért dolgozzak, de az utóbbi években nagyon sok tapasztalt, rutinos kollégám otthagyott minket, mert valamiből élnie kell.
 
Kevesen vagyunk, a kórházak pszichiátriai osztályairól és a gyermekvédelemből egyaránt hozzánk küldik a gyerekeket pszichoterápiára. A szülők hozzánk fordulnak segítségért, amikor gyerekük mentálisan összeroppan. Hozzánk fordulnak, hogy autista, ADHD-s, tanulási zavaros gyerekük fejlesztést vagy támogatást igényelne.

Tehetetlenül ülünk minden héten az új bejelentkező lapok fölött, szelektáljuk őket: a krízis helyzetben lévőket azonnal felhívjuk, és próbálunk közösen keresni olyan ellátási formát, ami segít (ilyen általában nincs, csak súlyos tízezrekért magánellátásban). Ha úgy ítéljük meg, hogy a gyerek nincs életveszélyben, akkor várólistára tesszük.

Egy gyerek, egy sors, ebben a rendszerben nem egyéb, mint egy dossziéba zárt papír.

Nem tudunk többet vállalni annál, amennyit vállaltunk. Egy ilyen papír felvállalása azt jelenti, hogy nemcsak a heti 1 órás terápiáját vállalom, hanem azt, hogy tartom a kapcsolatot a családdal, a pszichiáterrel, a gyermekjóléti rendszerrel, az iskolával/óvodával, pszichológiai véleményt írok azonnal, ha azt kérik tőlem, beutalót további vizsgálatokra, ha arra van szükség, mentőt hívok, ha szuicid krízisben van.

Vállalom, hogy ha olyan problémával, kórképpel állok szemben, amit alig ismerek, akkor utána olvasok, felkutatom a legkorszerűbb szakirodalmat a témában, esetleg elvégzek 1-1 rövid képzést a témával kapcsolatban (természetesen önköltségen). Vállalom, hogy (szintén önköltségen) legalább havonta egyszer szupervízióba viszem a legnehezebb eseteimet. Mivel a gyerekek munkaidőben intézménybe járnak, hozzám délután 3 előtt nemigen tudnak jönni, így hetente 2 olyan estém van, amikor 7-ig vagyok bent a munkahelyemen. Hetente egyszer pénzt is kell keresnem, ezért a magánrendelésem még egy estét elvesz a családomtól.

Szeretem a munkám. Szeretem a kollégáimat, szeretem a gyerekeket, családokat, akikkel dolgozom. De van néhány ember a földön, akiket még náluk is jobban szeretek: a 3 gyerekem és a férjem. Amikor túl sok munkát vállalok, érzem, hogy a családi életem rovására megy a szakmai elhivatottságom.

Arra van szükségem, hogy sok-sok kolléga vegyen körül, akikkel osztozni tudunk a beérkező eseteken. Arra van szükségem, hogy magánrendelés nélkül is keressek annyi pénzt, amennyi méltó egy kétdiplomás, posztgraduális képzések sorát elvégzett, 15 éves munkaviszonnyal bíró ember számára.

Ezért fogok hétfőn sztrájkolni."

 

Pedagógussztrájk: Jocó bácsi véleménye

Természetesen Jocó bácsi, a népszerű történelemtanár is teljes mellszélességgel a sztrájk mellett van, és egyik Facebook-posztjában egyebek közt igyekszik azokhoz a kollégákhoz is szólni, akik nem akarnak vagy nem mernek sztrájkolni, ilyen-olyan indokkal.

"Sajnos szomorúan látom, hogy a pedagógusok nem egyöntetűen állnak ki a január 31-i, kétórás figyelmeztető sztrájk mellett, és nem csatlakoznak...
És nem értem.

Hallottam pár érvet, megpróbálok reagálni.

"Mi lesz addig a gyerekekkel? Nem akarom otthagyni őket."
Két óra, szóval nem, nem lesz velük semmi, a világ sem dől össze. Sőt. Mi lesz a gyerekekkel, akik nap mint nap hátrányt szenvednek a rendszer hibái miatt? Az a baj, hogy ezért bírja még az oktatás, mert mi a "gyerekek érdekében" minden megteszünk, mindent tűrünk, holott ezzel csak nekik teszünk rosszat...

"Úgyis retorzió lesz belőle."
Igen? És mi? Kirúgnak mindenkit, aki részt vesz benne? Ugyan. A kritikus tömeggel nem tudnak mit kezdeni. Persze, jogos, hisz több helyen a tankerületek megtiltották a sztrájkot - kérdezném, milyen alapon - szóval akár még retorziót is alkalmazhatnak az iskolák ellen a későbbiekben. Mert pont ez az eszközük. És akkor sose legyen ennek vége?

"Levonják a bérünkből."
Két óra. Az az összeg még egy napi bevásárlásra sem elég. Sőt. Egyenesen nevetséges összeg. De abszolút jogos, sztrájk ideje alatt nem jár bér. És?

"A két óra semmit sem ér."
Valóban, ebben igazat kell adjak, magam is sokkal határozottabb, drasztikusabb lépéseket tennék, hogy mindenki megérezze azt, hogy mekkora baj van. De most, jelenleg ennyit lehet tenni. Akkor inkább ne tegyünk semmit, mert ez kevés? Hát, de. Tegyünk. Most ennyit, máskor többet. Addig, amíg nem javul a helyzet.

"Régen sem volt jobb."
Tudom. Akkor most se legyen? Meg sosem? Régen áram sem volt. Most se legyen? Nem értem. Tényleg.

"Jó ez így."
Na, ezt végképp nem értem, az agyam fel sem tudja fogni.
Mert mi is a jó?
Jó az, hogy a gyerekek iszonyatos terhelésnek vannak kitéve?
Jó az, hogy nem kapják meg a gyerekek a megfelelő minőségű oktatást?
Jó az, hogy a bérünk olyan alacsony, hogy sokak kompenzációt kell, hogy kapjanak, hogy a minimálbért elérjék?
Jó az, hogy a nagy béremelést, amivel folyamatosan kampányolnak és támadnak minket, hergelnek ellenünk, nyolc év alatt teljesen elvitte az infláció és ma már olyan, mintha semmit sem kaptunk volna?
Jó az, hogy a mi bérünk az egyetlen, ami minden évben romlik és csökken az inflációval, mert nem inflációkövető?
Jó az, hogy a béremeléssel a terheink is megnőttek, és egy-egy feladattól eltekintve (pl. érettségi) minden ingyen kell, hogy végezzünk?
Jó az, hogy nem az iskola mondja meg, hány órára van szüksége, hanem a tankerület mond egy óratömeget, ami lehetetlenné teszi a tehetséggondozást, csoportbontásokat, a minőségi munkát?
Jó az, hogy több ezer ember hiányzik a rendszerből - amit most még tetézett januárban az oltatlan kollégák elküldése -, akiknek a munkáját mi látjuk el, a bérük pedig eltűnik a rendszerben?
Jó az, hogy elavult felszerelésekkel dolgozunk, kopott táblára írunk krétával, régi padokban tanulnak a gyerekek?
Jó az, hogy a tankerületi igazgatók döntenek mindenben, az iskolák pedig szinte semmilyen jogkörrel nem rendelkeznek?
Jó az, hogy az intézményvezetők igazából adminisztratív és végrehajtó személyek, akik nem mondhatnak ellent semminek?
Jó az, hogy 2022-ben az oktatás múlt századi és nem halad a korral, a gyerekek igényeit egyáltalán nem veszi figyelembe?
Jó az, hogy összetákolt, szakmaiatlan tankönyvekből kell tanulni és tanítani, a jó könyvek pedig tiltólistásak?
Jó az, hogy...?

De tényleg. Ez jó?!

Ha igen, akkor neked nem számít a saját munkád, a gyerekek jövője. Neked akkor nem számít semmi. Sajnos.

Én még hiszek.
Hiszem, hogy együtt, összefogva változást tudunk elérni.
Hiszem, hogy együtt, összefogva ki tudunk állni jövő héten hétfőn az oktatásért, a gyerekekért , magunkért, a jövőért.
Nem csak a felsorolt pontokért, hanem mindenért.
Pártoktól és pártszimpátiától függetlenül.
Mert ez nem erről szól.
Ez sokkal többről.
Legyünk minél többen, csatlakozzatok minél többen!
Vállaljanak minél többen szolidaritást!"

 

Pedagógussztrájk: Mit tehetsz szülőként?

A Szülői Hang portál összeszedte a leggyakoribb kérdéseket, melyek egyebek közt a szülőktől is elhangozhatnak, ezekből válogattunk:

A sztrájk ideje alatt otthon tartsuk a gyermeküket?
Amennyiben a sztrájk miatt elmaradnak gyermekünk tanítási órái, és csak gyermekfelügyelet lesz, akkor külön igazolás nélkül otthon tarthatjuk a gyermeket. Ebben az esetben, ha megtehetjük, ne küldjük iskolába gyermekünket. Ezzel segítjük a sztrájkoló pedagógusait, és megkönnyítjük az iskolai gyermekfelügyeletet, és egyúttal a támogatásunkat is kifejezzük. Ha tehetjük és szükséges, akkor szülőként segítsük egymást is a gyermekfelügyelettel.

Miként fogok értesülni arról, hogy a gyermekem iskolájában lesz-e sztrájk?
Ahol a pedagógusok sztrájkolnak, ott az intézményvezető kötelessége erről értesíteni a szülőket. A sztrájkbizottság előzetesen közli az intézményvezetővel, hogy várhatóan hányan és kik fognak sztrájkolni, majd ezután az intézményvezető a törvényi előírások és a szükséges elégséges szolgáltatás figyelembe vételével döntést hoz arról, hogy elmarad-e a sztrájk időtartama alatt az oktatás, és ebben az esetben milyen formában biztosítanak felügyeletet. Az intézményvezető előzetesen felmérheti, hogy a szülők közül hányan kérnek gyermekfelügyeletet. Ettől függetlenül nem hivatalosan szülőként is érdeklődhetünk a pedagógusoknál, illetve a sztrájkoló pedagógusok is értesíthetik a szülőket.

Honnan tudhatom, hogy külön szülői igazolás nélkül otthon tarthatom a gyermeket a sztrájk ideje alatt?
Az intézményvezetőnek kötelessége értesíteni a szülőket arról, hogy elmarad az oktatás vagy óvodai foglalkozás a sztrájk ideje alatt. Ha csak gyermekfelügyelet lesz, akkor a szülő külön igazolás nélkül otthon tarthatja gyermekét, hiszen az iskolába, óvodába járás kötelezettsége csak az oktatási órákra és foglalkozásokra vonatkozik, gyermekfelügyeletre nem köteles bevinni a szülő a gyermekét. Ha azonban az intézményvezető nem értesítette a szülőket arról, hogy a sztrájk ideje alatt gyermekfelügyelet lesz, akkor a gyermek nem maradhat távol igazolás nélkül. Ugyanez a helyzet akkor, ha az intézményen belül van sztrájk, de gyermekünk órái meg lesznek tartva, ebben az esetben sem nem maradhat távol igazolás nélkül. Ha kétség merül fel, akkor az intézményvezető véleménye a mérvadó, ugyanakkor az intézményvezetőnek is be kell tartania a jogszabályokat és nem akadályozhatja meg a pedagógusokat a sztrájkban (függetlenül a sztrájkolók számától). Amennyiben az intézményvezető értesíti a szülőket a sztrájkról, akkor az egyes pedagógusok ezt nem bírálhatják felül és nem rendelhetik be a gyerekeket.

A sztrájk alatt a nem sztrájkoló pedagógusok berendelhetik a gyerekeket és tarthatnak órát?
Nem, amennyiben az intézményvezető kihirdette, hogy a sztrájk miatt elmaradnak a tanórák, foglalkozások, akkor ezt egyes pedagógusok nem bírálhatják felül és nem rendelhetik be a gyerekeket tanórákra, foglalkozásokra, még akkor sem, ha ők maguk nem támogatják a sztrájkot.

Kell később pluszórákat beiktatni a sztrájk miatt elmaradt órák miatt?
Nem, mivel az elmaradt tananyag a meglevő órák keretében is pótolható.

Forrás: MTI, releváns Facebook-oldalak, Szülői Hang
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2022.01.30