Törvénymódosítás? Hogyan változik a babakötvény szabályozása?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előkészítette a babakötvényt és a Start-értékpapírszámlát is szabályozó törvény módosítását, amely csak az újonnan kötött számlákra vonatkozik - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI kérdésére szerdán.

A módosításról a kötelező egyeztetések után tárgyalhat az Országgyűlés.
   
A fiatalok életkezdési támogatása
Emlékeztetnek, hogy a múlt héten jelent meg a kormány határozata a lakosság állampapír állományának növeléséhez szükséges intézkedésekről. A határozatban a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosítását a Start-értékpapírszámla Magyar Államkincstárnál történő kizárólagos vezetésére, a törvénymódosítás hatálybalépését követően új kedvezményezett javára nyitott számla esetében.

Csak az új számlákra vonatkozik a határozat   
A kormányhatározat tehát az új kedvezményezett javára nyitott számlára, valamint az új számlához kapcsolódó babakötvényekre vonatkozik, nem érinti a pénzintézeteknél már Start-számlával rendelkezőket - hangsúlyozza az NGM.

Biztonságos befektetési forma
A törvénymódosítás kettős célt szolgál: a szülők, törvényes képviselők a legbiztonságosabb befektetési formában, ugyanakkor magas, jelenleg akár 9,5 százalékos éves hozam mellett biztosíthatják a leendő fiatal felnőttek önálló életkezdését. Másrészt ezzel hozzájárulhatnak az ország devizaadósság miatti sérülékenységének, az adósságfinanszírozási és a likviditási kockázatoknak a mérséklődéséhez is - írta az NGM.
   
Az állami támogatás mértéke
A hatályos szabályok alapján a kormány a Start-számlákhoz kapcsolódóan az éves megtakarítási összeg 10 százalékát, de legfeljebb évi 6.000 forintot kitevő állami támogatást biztosít.
Babakötvénynek a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követeléseket nevezik, ezen túlmenően van lehetőség Start-számla nyitására a kincstárnál vagy pénzintézetnél.
   
Már 570 ezer gyermeknek nyitottak babakötvényt
Tavaly év végéig csaknem 570 ezer gyerek részére nyitott a kincstár letéti Start-számlát, babakötvényt. A 2006-os bevezetés óta az állam által életkezdési támogatásra kifizetett összeg meghaladja a 30 milliárd forintot. Ebbol mintegy 23 milliárd forintot jelenleg is a Magyar Államkincstár kezel.
Start-számlából hozzávetőlegesen 156 ezret nyitottak, ebbol 3.423-t a kincstárnál. A kincstárnál vezetett Start-számlákon 2011 végéig mintegy 440 millió forint gyűlt össze.
   
2012-ben az utalási összegek
Az újszülöttek támogatásának jelenlegi összegét a költségvetési törvény úgy határozza meg, hogy a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerinti első utalási összeg 42.500 forint, második és harmadik utalási összeg 44.600-44.600 forint, ha a gyerek 2012-ben született.
   
A támogatások mértéke
A Start-számlával nem rendelkező gyerek esetében a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követelés után az ötéves állampapír hozamával egyező mértékű kamat alapján számított támogatást írnak jóvá.
Pénzintézeteknél a Start-számlán elérhető hozam az adott pénzintézetnél kialakított befektetési portfolió összetételétol, valamint a felszámított díjaktól függ.
   
Ha a Magyar Államkincstár a számlavezető
A Magyar Államkincstárnál a Start-számlán elérhető hozam az ügyfél által választott állampapírok hozamától függ (jelenleg akár 9,5 százalék), a Magyar Államkincstár a számlavezetésért, állampapír vásárlásért díjat nem számít fel.

Forrás: MTI


TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2012.04.13