Elindult a Munka kisgyermekkel program

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Az Új Széchenyi Tervből nyert 187 millió forintos támogatással májusban indult és két évig tart a kisgyermekes szülők munkába állítására eszközöket kidolgozó Munka kisgyermekkel program - jelentette be Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közalapítvány ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A programot megvalósító konzorcium gesztora az Iparfejlesztési Közalapítvány, tagjai a Victum Képzési Központ és az Artima Kft.
   
Munka az anyáknak
A Közép-Magyarország területére korlátozódó projekt keretében legalább 100 kisgyermekes szülő - a többségük anya - kaphat legalább féléves munkát. A programhoz eddig nagy multi cégek - energetikai és távközlési szolgáltatók, elektronikai cégek, illetve bankok - csatlakoztak.
   
Miért maradnak ki sokáig a kisgyermekes anyák a munkából?
A kisgyermekes nők munkából való távolmaradására három okot sorolt fel Kálmán Edina, az Iparfejlesztési Közalapítvány projektmenedzsere. Ezek a foglalkoztatásukra alkalmas rugalmas eszköztár hiánya, a hagyományos egykeresős családmodell és a családtámogatási rendszer. A hagyományos családmodell alapján még mindig, általában a férfi dolgozik, és a nő van otthon a gyerekekkel, a családtámogatási rendszer pedig az egyre későbbi munkahelyi visszatérésre ösztönöz.
   
Szükség van az atipikus foglalkoztatási formák elterjedésére
A rugalmas eszköztár fő tételét az atipikus - részmunkaidős, illetve távmunkában végzett - foglalkoztatási formák jelentik. Ezek elterjedtsége Magyarországon elhanyagolható, miközben Hollandiában a teljes munkaadói kínálat kétharmadát, uniós átlagban egyharmadát adják ezek a formák - mondta a szakember. Nagy Andrea, a Magyar Telekom HR kompetencia központjának vezetoje ezzel kapcsolatban elmondta: a kisgyermekes anyák 20 százalékát veszik vissza munkaadóik országos átlagban, míg náluk ez az aránynál 74 százalék, amely annak tudható be, hogy a munkahelyek 22 százaléka atipikus.

Forrás: mti


TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2012.09.24