Gyed mellett is jár a bölcsőde - bővítik a férőhelyeket

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Február 12-én tartott sajtótájékoztatón beszélt Soltész Miklós államtitkár a január 1-én bevezetett új családtámogatási rendszerről, a gyed extra előnyeiről és arról, hogy egyre több bölcsődei férőhely segíti a munkába visszatérő kismamákat.
A gyermekgondozási díj (gyed) mellett is jár a bölcsődei ellátás a szülőknek - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára a gyed extra intézkedéscsomagról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Soltész Miklós arról beszélt, hogy a családtámogatási rendszer minden élethelyzetre segítséget tud adni. A sajtótájékoztatót azért tartotta szükségesnek, mert az elmúlt napokban több hamis állítás is elhangzott a gyed extrával kapcsolatban, ezért azokat cáfolni akarja.
 
Még több új bölcsődei férőhelyre lehet számítani    
Ebben a kormányzati ciklusban 28 milliárd forintot fordítottak, illetve fordítanak még az év végéig a bölcsődei férőhelyek bővítésére, felújítására. Ezzel több, mint 5 ezerrel nőtt, illetve nő a férőhelyek száma.
Az államtitkár elmondta azt is, a 2014-2020 uniós költségvetési időszakra felmérik, hol van még szükség az országban új bölcsődei férőhelyekre vagy felújításokra.
 
Gyed extra érinti a gyereket vállalókat és a munkába visszatérő kismamákat
A vonatkozó jogszabályok szerint: két - 3 év alatti- gyerek után két gyes-t kapnak a szülők, sőt az ikergyerekek után dupla gyes jár. Ez azt jelenti, hogy ha egy "kettes iker" után újabb gyerek születik, akkor a családnak már három gyes jár.
Soltész Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyed extra bevezetése érinti a dolgozni kívánó anyákat, a családalapító fiatalokat, valamint az újabb gyereket vállaló szülőket.
 
Miért járnak jól a családok a gyed extrával? 
 A gyed extra és a családi adókedvezmény együtt jelentősen bővítette a családtámogatási rendszert. Soltész Miklós tájékoztatása szerint a családi adókedvezmény januári kibővítése 260 ezer családot érint és a kormány idén több mint 55 milliárd forinttal több pénzt hagy náluk.
 Mint arról már korábban beszámoltunk>> a január 1-jével bevezetett gyed extra négy konkrét intézkedést jelentett. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így  például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.
 
Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: mti
 
 
 

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2014.02.13