GYED - ennyivel emelkedett a GYED összege, van, akinek 40.000 Forinttal nőtt

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Jelentősen emelkedett a gyed! A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest.

GYED - LEGÚJABB ÍRÁSUNKAT A TÉMÁBAN ITT OLVASHATOD. KÉRLEK KATTINTS IDE A 2016-I AKTUALITÁSOKHOZ »

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosának 2014. augusztus 20-i tájékoztatása szerint ez a reálértéken számolt 4,5 százalékos növekedés példátlan a korábbi évekhez mérten a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása alapján - olvasható az mti-hez eljuttatott  közleményben.

Jelentősen nőtt a gyed összege
Mint írták, a kormánynak a kisgyermekes anyák segítése melletti elköteleződését mutatja, hogy a múlt évben a gyed összege az átlagkereseteknél is nagyobb arányban nőtt.

Gyedre azok a családok jogosultak, amelyekben az anya a gyermeke születését megelőző két évben legalább 365 napot dolgozott. A gyed - hasonlóan a táppénzhez - az átlagkereset 70 százalékát teszi ki, de nem haladhatja meg az aktuális minimálbér kétszeresének 70 százalékát. 

40 000 Ft-tal magasabb a gyed, mint 4 éve
2014-ben a támogatás maximális bruttó összege ennek megfelelően 142 100 forint havonta, csaknem 40 ezer forinttal több, mint 2010-ben volt. A gyedet igénybe vevők több mint ötöde a maximális összegre jogosult.

Megfordult a kedvezőtlen tendencia
Szalai Piroska a közleményben emlékeztet arra, hogy 2008 óta folyamatosan csökkent a gyermekgondozási díjra jogosultak száma, azaz egyre kevesebb olyan gyermek született, akinek az édesanyja dolgozott a szülés előtt.

Nagy eredmény, hogy ez a tendencia 2013-ban megfordult. A volt miniszteri biztos véleménye szerint az idén hatályba lépett gyed extrának köszönhetően minden bizonnyal még tovább fog emelkedni a támogatásban részesülő, azaz a szülés előtt foglalkoztatott anyák aránya - olvasható a közleményben.

Forrás: mti
Fotó: FreeDigitalPhotos

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

 


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2014.08.21