Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > GYED Extra - már 18.600 anyukának segítetett - Szülők Lapja

GYED Extra - már 18.600 anyukának segítetett


Az év első felében 18 600 édesanyához, illetve családjához érkezett többletjuttatás a gyed extrával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára 2014. augusztus 25-én, hétfőn Budaörsön.

Szerző: Szülők lapja
2014-09-02
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 3315 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novák Katalin sajtótájékoztatón hozzátette: a 2014. január elsejével gyed extra elnevezéssel bevezetett intézkedések a kisgyermekes családoknak nyújtott támogatások mellett a munkaadóknak is jelentős kedvezményeket nyújtanak.

Heti 30 órában dolgozó kismamának is jár a gyes 2014 januárjától
Az államtitkár felidézte, hogy az új rendelkezéseknek köszönhetően, ha az édesanya a gyermek egyéves kora után visszamegy dolgozni, teljes mértékben megkapja a gyermek után járó juttatásokat, így a gyedet és a gyest is.
Ők az első fél évben 11 180-an voltak. Gyest kapnak azok is, több mint négyezren, akik heti 30 órát meghaladó munkát végeznek.
2014 előtt csak akkor járt nekik a gyes, ha ennél kisebb heti óraszámban dolgoztak - közölte az államtitkár.

Testvér gyed – januártól szintén változott
A testvér gyed, illetve gyes által érintett édesanyák száma csaknem 7300, a dupla ellátásban részesülők közül 2809-en kapnak két gyermek után gyest, 1823-an kapnak párhuzamosan gyedet és terhességi gyermekágyi segélyt, 2626 azoknak a száma, akik a gyest és terhességi gyermekágyi segélyt kapják egyszerre.

Diplomás gyed – felsőoktatásban részt vevő kismamáknak jár
Harmadik csoportként a hallgatói vagy diplomás gyed által érintetteket említette Novák Katalin, ők gyermekvállalás esetén felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk alapján jogosultak egy éven át gyedre, számuk az első fél évben 146 volt.

A munkaadók jól járnak a nagycsaládos édesanyákkal
Az államtitkár kiemelte, hogy fontos területet alkot a munkaadók számára biztosított foglalkoztatási kedvezmények meghosszabbítása a nagycsaládos édesanyák esetében, ennek eredményei 2015-ben jelennek meg. Emlékeztetett rá, hogy a 2013-ban, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében bevezetett intézkedés kedvezményt biztosít a munkaadók számára, s ezeket január elsejével tovább bővítették, így a kedvezmény három plusz két éven át vehető igénybe a három és több gyermekes szülők esetében.

GYED Extra bevezetése 2014-ben – kedvező feltételek a gyermeket vállalóknak
A kormány még novemberben döntött négy intézkedésről, így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

A diplomás gyeddel lehetővé vált, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.

A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel, így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.

Fotó: Freedigitalphotos.net

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

Címkék: gyed, gyes, gyed extra 2014, testvér gyed, diplomás gyed, kismama munkavállalása, több gyermekes édesanya, nagycsaládos adókedvezmény

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Gyed mellett is jár a bölcsőde - bővítik a férőhelyeket

Február 12-én tartott sajtótájékoztatón beszélt Soltész Miklós államtitkár a január 1-én bevezetett új családtámogatási rendszerről, a gyed extra előnyeiről és arról, hogy egyre több bölcsődei férőhely segíti a munkába visszatérő kismamákat.

tovább a cikkre
Felmondási védelem várandósoknak, valamint Gyed, Gyes mellett, vagy után visszatérő kismamáknak

Kiket véd a felmondási tilalom? Felmondás esetén milyen kártérítés jár? Milyen indokokkal mondhat fel a munkáltató a kismamáknak? Felmondhat-e a munkaadó, ha megszűnik a munkakörünk?

tovább a cikkre
GYED extra - Felmondási védelem a Gyed mellett dolgozó szülőknek

A munkáltatók érdekeltek abban, hogy kisgyermekes anyákat foglalkoztassanak. De vajon a gyed mellett dolgozó kismamákra is vonatkozik a felmondási korlátozás?

tovább a cikkre
Gyakorlati kisokos a gyed extrához

Elkészült a GYED extra bevezetésével kapcsolatos gyakorlati kisokos, melyből mindenre választ kaphattok. Ki és hogyan kaphatja a GYED extrát? Hogyan kell igényelni a GYED extrát? Honnan tölthetőek le a nyomtatványok? Hogyan lehet dolgozni GYED mellett? Mi a helyzet ikrek esetében? Hol kaphatsz további tájékoztatást?...

tovább a cikkre
Elfogadták a Gyed extrát! Itt vannak a részletek!

Elfogadta a Kormány a Gyed extra törvényjavaslatot. Kik jogosultak a Gyed extra igénybevételére? A 2014. január 1. előtt született gyerekekre is vonatkozik? Mi a helyzet az ikrek esetében? Iskola mellett is jár a Gyed? Melyik szülő igényelheti a Gyed extrát? Hány Gyes-t kaphat egy család?

tovább a cikkre
CSED, GYED, GYES és ellátások kisokosa

Anyasági támogatás, Apanap, Állami támogatás kisgyermekes szülőknek is, Apanap, Apasági nyilatkozat, Álláskeresési támogatás, Babakötvény – Start számla, Betegszabadság, Biztosítási jogviszony, Családi kedvezmény, Családi pótlék, Családi ellátás az EU-ban, Csecsemőgondozási díj - CSED, Első házasok kedvezménye, Egyedülálló szülő, Egészségügyi Szolgáltatási Díj, Felmondási védettség, GYÁS (Tgyás, Terhességi gyermekágyi segély), GYED, GYED Extra, GYES, GYES Extra, GYET, Gyermekápolási táppénz, Gyermek után járó szabadság, Lakcímkártya, Start Plusz Kártya, Születési anyakönyvi kivonat, Születési támogatás, TAJ-kártya.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Paradicsomlé

Paradicsomlé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm paradicsom

Recept:

A paradicsomot alapos mosás után forrásban lévő vízbe tesszük. A héj ráncosodása után a vízből kiemelve a héját lehúzzuk és kipréseljük, vagy szitán átnyomkodjuk.
Értékes ásványianyag-forrás.

Szék(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Újszülött

Újszülött babát tettek Veszprémben a kórház babamentő inkubátorába

vissza vissza