Koronavírus-járvány: Mit tehetsz, ha nem akarod óvodába, iskolába küldeni a gyermeked? Hogyan védekezhettek a járvány ellen?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Koronavírus-járvány: Mit tehetsz, ha nem akarod óvodába, iskolába küldeni a gyermeked? Hogyan védekezhettek a járvány ellen? 2020. március 11-én a kormány veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, és több döntést is hoztak ezzel kapcsolatban, melyek március 12-én már életbe is léptek. 2020. március 11-én a kormány veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, és több döntést is hoztak ezzel kapcsolatban, melyek március 12-én már életbe is léptek.

A döntések egyike érinti a rendezvényeket: március 12-től bizonytalan ideig tilos megtartani 100 főnél több beltéri, és 500 főnél több kültéri rendezvényt - vagyis bezárnak a mozik, színházak, elmaradnak vagy zárt ajtósak lesznek a sportesemények, koncertek.

Mozi nem, suli igen
Az egyetemeket is bezárják, ugyanakkor más környező országoktól - mint Lengyelország, Románia vagy Olaszország - eltérően nálunk egyelőre továbbra is folyik a tanítás a közoktatási intézményekben, sőt, "az összehangolt védekezés érdekében" rendkívüli szünetet sem az intézményvezető, sem a jegyző vagy az Oktatási Hivatal nem rendelhet el a veszélyhelyzeti kormányrendelet szerint, mivel a kormány és az Operatív Törzs az intézménybezárást jelenleg még nem tartják indokoltnak.

Itt olvashatod el részletesebben a veszélyhelyzeti kormányrendeletet »

Bár a COVID-19 koronavírus jellemzően nem a gyerekeket támadja meg, ugyanakkor - akár tünetmentes - hordozó bárki lehet. Az pedig tudvalevő, hogy zárt közösségekben terjed leginkább egy vírus, onnan pedig bárki hazaviheti egy legyengült immunrendszerű vagy idős rokonának, ismerősének a járványt.

Ha otthon akarod tartani a gyereket
Nem véletlenül aggódik a szülők egy része azon, mi lesz, ha egy óvodában, iskolában felüti a fejét a vírus - ezért a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány összefoglalta a Facebook-oldalán, mit tehetsz szülőként, ha a jelenlegi helyzetben úgy döntesz, nem akarod közösségbe vinni a gyermeked.

Mint írják, szülőként jogod van úgy dönteni, hogy a gyermekedet otthon tartod, és a hiányzását magad igazolod. Ugyanakkor tisztában kell lenned azzal, hány napot igazolhatsz adott intézményben szülőként (alapból 3 nap szokott ez lenni, de vannak olyan helyek, ahol a szülő 5 vagy akár 15 napot is igazolhat). Arra figyelj, hogy ha ezt túlléped, akkor a gyerek igazolatlant kap - ennek folyományaként pedig gyermekvédelmi eljárás indul a hiányzás okának feltárására, illetve az is előfordulhat, hogy a családi pótlék megvonására/szüneteltetésére kerül sor.

Ezért azt javasolják, mindenképpen egyeztess az intézményvezetővel, a gyerek osztályfőnökével, óvodapedagógusával, hogy ők is tudják, miért nem megy a gyerek közösségbe, illetve ők is fel tudjanak készülni arra, ha hirtelen kiürül az osztály, gyerekcsoport.

Otthoni munka, ha lehet
Mindemellett pedig szülőként érdemes egyeztetned a munkaadóddal, és tájékozódni arról, van-e lehetőség otthoni munkára a cégnél, valamint hogy milyen feltételekkel tudsz otthon maradni a gyerekkel. Az alapítvány ugyanakkor felhívja a szülők figyelmét, hogy mivel ebben az esetben saját döntésről van szó, a munkaadót sokkal kevesebb kötelezettség terheli a munkabérfizetés és a munkavégzés helyével kapcsolatos igények figyelembevétele tekintetében.

Mindenesetre tanítsd meg minél előbb a gyermekednek:
- hogyan kell helyesen kezet mosni - a megfelelő kézmosásról nálunk is találsz cikket »
- miként használja a kézfertőtlenítő gélt - ezt is megmutatjuk egy doki segítségével, itt »
- ne nyúlkáljon például az arcához,
- könyökhajlatba köhögjön, tüsszentsen,
- ne érintkezzen másokkal



Ezt kérik a bölcsődékben, óvodákban
Kimondottan az óvodás, bölcsődés gondozókat, valamint a szülőket célozva adott ki ennél sokkal részletesebb, 18 pontból álló tájékoztatót a koronavírussal szembeni védekezésről a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi főosztálya.

Ebben a fenti óvintézkedéseken kívül gyakorlati tanácsokat osztanak meg, amik talán otthonra is hasznosak lehetnek (más kérdés persze, hogy például egy bölcsist-ovist mennyire van értelme arra megkérni, hogy ne érjen a másikhoz, ne ölelgesse, valamint hogy miként megoldható egy nyüzsgő csoportban az állandó fertőtlenítés).

A tájékoztatóban rámutattak: az új koronavírus-fertőzés tünete láz, száraz köhögés, légzési nehézség, lappangási ideje legfeljebb 2-12 nap, átlagosan 5-6 nap. A fertőzés emberről emberre jellemzően cseppfertőzéssel és a fertőzött váladékokkal, direkt vagy indirekt kontaktussal történik, amely zárt térben gyorsabban megtörténhet, ezért fontos, hogy fokozottan figyeljünk a személyi higiénére és a helyiségek gyakori szellőztetésére.

A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori szappanos kézmosás. Ehhez ajánlott a fertőtlenítő hatású folyékony szappan, mert ennek alkalmazásával egy fázisban végezhető el a kéztisztítás és a kézfertőtlenítés. Emellett a legkisebbeknek is meg kell tanítani, hogy papírzsebkendőbe köhögjenek, a használt zsebkendőt pedig együtt ki kell dobni. Ezenfelül kerülni kell a szokásos érintkezési formák közül a kézfogást, puszit.

Az intézmények vezetőinek gondoskodniuk kell a közösségi térbe kihelyezett, érintés nélkül használható alkoholos kézfertőtlenítőszer-adagolókról, és ezek használatára meg kell tanítani a gyerekeket is.

Kiemelten fontos, hogy a legkisebbek intézményeiben is napjában többször fertőtlenítsék azokat a felületeket, amelyeket kézzel gyakran érintenek (ilyenek például az ajtókilincsek, korlátok, villanykapcsolók), valamint javasolják a gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítását is. Ezeknek a felületeknek a fertőtlenítésére az alkohol bázisú gyorsfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők alkalmazhatóak.

Ha felnőttnél vagy gyereknél légúti fertőzés tüneteit észlelik, akkor haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az intézmény orvosát, aki az előírt és általa ismert eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülők értesítéséről is gondoskodni kell.

Ha az intézményben fertőzöttet azonosítanak, akkor a közösség zárt jellege miatt fennáll a dolgozók és a többi gondozott fertőződésének kockázata is, ezért a járványügyi vizsgálat rájuk is kiterjed.
A többi tanácsot itt találod »

Ez is érdekelhet!
Koronavírus-járvány: A legfontosabb tudnivalók várandósoknak és gyermekes szülőknek - A Házi Gyermekorvosok Egyesületének tanácsai »


Forrás: MTI, Facebook/Hintalovon Alapítvány, Nemzeti Népegészségügyi Központ
Fotó: Freepik/pressfoto

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.03.12