Kivihetem a kisbabámat babakocsiban levegőzni? Mi lesz velem, ha most jár le a gyes, gyed? - Ezek hangoztak el a sajtótájékoztatón

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Kivihetem a kisbabámat babakocsiban levegőzni? Mi lesz velem, ha most jár le a gyes, gyed? - Ezek hangoztak el a sajtótájékoztatón A tömeges megbetegedések időszaka jön, mondta el a hétfői sajtótájékoztatón Orbán Viktor, és további intézkedéseket is bejelentett, ami az egészségügyet vagy a gazdaságot illeti. Már 167 igazolt koronavírusos ember van Magyarországon, ezek jó része hordozó, azaz nem hordoz tüneteket, ugyanakkor 9 ember nagyon beteg, kórházi intenzív ellátásra szorul, komoly veszélyben van. Külföldön több mint 218 magyar van karanténban.

Az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóját Orbán Viktor kezdte, aki elmondta, a veszélyhelyzet idején négy vonalon szervezték meg a védekezést. Egyebek közt

Így segítik az eü dolgozókat
1millió 500 ezer orvosi maszk áll rendelkezésre, emellett beszereztek speciális maszkokat, gumikesztyűket, védőruhákat, lélegeztető gépeket is, továbbá jelenleg is folyamatos beszerzések zajlanak, több mint 10 repülőgép szállítmányt várnak most is, hangsúlyozta a miniszterelnök.

Mindemellett szigorítják az orvosokra vonatkozó óvintézkedéseket: március 24., kedd reggeltől minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot visel, a többi nem intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló sebészi maszkot, a koronavírus-gyanús ember pedig sebészi maszkot kapnak.

A veszélyhelyzeti gazdaságvédelmi akciótervet is kiegészítették:
- egyebek közt a taxisok mellett további kisvállalkozóknak is felmentést adnak a KATA járulékfizetési kötelezettsége alól: ide tartoznak a fodrászat, szépségápolás, humán-egészségügyi ellátás, víz-gázszerelés, művészet, testedzési szolgáltatás vagy idősek ellátásával foglalkozó kisvállalkozók
- ezen felül a turizmushoz és vendéglátáshoz hasonlóan a médiaszolgáltatók is segítséget kapnak a reklámbevétel-kiesés miatt
- a kilakoltatásokat, adótartozás fizetését felfüggesztik
- a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes, gyed fizetését meghosszabbítják a veszélyhelyzet idejére



Az Operatív törzs tájékoztatóján válaszoltak újságírói kérdésekre is:
- Még vasárnap elhangzott, nem tervezik korlátozni az idősek mozgását, és bíznak benne, hogy megfogadják ajánlásaikat és otthon maradnak - ezzel kapcsolatban Müller Cecília országos tisztifőorvos a hétfői sajtótájékoztatón megjegyezte, örülnek, hogy egyre kevesebb idős ember tartózkodik kint

- Ugyancsak vasárnap hangzott el az újszülöttek levegőztetésével kapcsolatos ajánlás: mivel az ő immunrendszerük - ahogy a szüleiké sem - még nem találkozott kórokozókkal, ezért a maximális biztonság érdekében azt javasolják, hogy inkább az erkélyeken, illetve nyitott ablak mellett történjen a levegőztetésük, ne pedig babakocsiztatva az utcán.

- A postai csomagok átvétele nem jelent többletkockázatot, persze a kellő távolságot az átvételkor a postással meg kell tartani, a postások pedig kaptak védőfelszerelést - ez szintén vasárnap került elő.

- Hogy a kijárási tilalom mikor lesz indokolt, ezzel kapcsolatban hétfőn elhangzott, az Operatív törzs folyamatosan értékeli a kialakult járványügyi helyzetet, de tudni kell, ezek az intézkedések nem 1-2 napra szólnak majd, hanem hosszabb időre, így mérlegelni kell, mikor vezessék be ezeket az újabb korlátozó intézkedéseket.

- Azt is hangsúlyozták, a rémhírterjesztők súlyos károkat okoznak, 14 esetben folyik büntetőeljárás olyanok ellen, akik rémhírekkel próbálták befolyásolni az emberek hangulatát.

- Magyarország területére kizárólag magyarok léphetnek, ugyanakkor a teherforgalom megengedett.

Forrás: Operatív törzs sajtótájékoztatója
Fotó:Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.03.23