Kinyissák az iskolákat júniusban, vagy nincs értelme? - Mit mondanak a pedagógus szervezetek? Mi a helyzet a többi országban?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Kinyissák az iskolákat júniusban, vagy nincs értelme? - Mit mondanak a pedagógus szervezetek? Mi a helyzet a többi országban? Most, hogy egyre több korlátozáson lazítanak az országban, érdemes elgondolkodni azon is, vajon kinyissanak-e még idén az iskolák, vagy már csak a következő, szeptemberi tanévben? Más országokban ezt hogyan csinálják? És mi a helyzet nálunk? Most, hogy egyre több korlátozáson lazítanak az országban, érdemes elgondolkodni azon is, vajon kinyissanak-e még idén az iskolák, vagy már csak a következő, szeptemberi tanévben? Más országokban ezt hogyan csinálják? És mi a helyzet nálunk?

Két hónapja, március 16-án állt át az ország, szinte egyik napról a másikra, a digitális oktatásra - az iskolaépületek bezártak, a tanárok egy hétvége alatt átképezték magukat (és egymást) online guruvá, hogy aztán hétfőtől az interneten keresztül kezdjék meg a tanítást.

Digitális oktatás egyik napról a másikra
A helyzet nem csak a pedagógusok számára volt megterhelő ebben az időszakban, de a szülőknek is, akik követték az e-Kréta üzeneteket, Google Classroomba, Zoomba, Edmodóba - és még ki tudja, hova - regisztráltak, Youtube-videókat keresgéltek, munkafüzetet fotóztak, emailezgettek és jobb híján egy-egy lecke kapcsán online kértek segítséget - és teszik még most is. (Abba most nem megyünk bele, hogy közben hány diák maradt ki ebből a fajta oktatásból, mert egyszerűen nem voltak adottak a családban a technikai feltételek...)

Amelyik szülő van olyan szerencsés, hogy home office-ban dolgozhat, az mindezt a saját munkája, plusz a háztartás mellett igyekszik kivitelezni - aki pedig kényszerszabadságon van, annak talán több szabadidő jutott, ugyanakkor aggódhat a munkahelye miatt.

Sok szülőnek már elfogyott az összes éves szabadsága
Ráadásul sokan ebben az időszakban el is használták szinte az éves szabadság-keretüket, ezért is égető most a kérdés, a korlátozások feloldásával, munkahelyek újranyitásával, és a nyári szünet közeledtével, hogy mi lesz a gyerekekkel. Ki vigyáz majd rájuk, ha a szülők visszatérnek a munkába? Hogyan lehet a nyári szünet 10 hetét megoldani?

Nemzeti Pedagóguskar: Az alsósok mehessenek vissza az iskolába
Különösen az alsóbb évfolyamos kisdiákokat érinti a probléma, hiszen őket még nem lehet egyedül hagyni otthon, míg a szülő a nap nagy részét a munkahelyen tölti. Ezért is állt elő a Nemzeti Pedagóguskar elnöke azzal a javaslattal, hogy elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá.

A Kossuth rádió csütörtök reggeli műsorában Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja - ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető.

Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig még felügyeletet igényel. Utazás szempontjából az ő bejárásuk a legbiztonságosabb, mert jellemzően lakóhelyhez közeli intézményekbe járnak - tette hozzá.

Civil Közoktatási Platform: Ne indítsák már újra a tanítást, de legyenek felzárkóztató foglalkozások
A Civil Közoktatási Platform is közzétette állásfoglalását. Ebben egyebek közt arról ejtenek szót, hogy véleményük szerint a tantermi oktatást két hétre újraindítani "járványügyi szempontból kockázatos, szervezésileg megvalósíthatatlan. Gazdasági szempontból nem jelent megoldást, oktatási haszna pedig kétséges".

Ugyanakkor azoknak, akik a digitális oktatásban nem vagy nem kellő mértékben tudtak részt venni, lehetőséget kell biztosítani egyéni vagy kiscsoportos foglalkozással az elmaradások pótlására, a bukás elkerülésére, a jegyek kijavítására. Erre akár a tanév lezárása előtt is sor kerülhet, ha a többi tanuló számára hamarabb befejeződhet az ismeretátadás.

Mindemellett úgy vélik, sürgősen meg kell határozni nyári gyermekfelügyelettel kapcsolatos lehetőségeket és kötelezettségeket. A nyári felügyeletet igénybe vevő gyerekek benntartózkodását pedig nem szabad puszta gyerekmegőrzéssé silányítani. Olyan szakszerű, sokoldalú kompetenciafejlesztő programokat kell biztosítani számukra, melyek egyfelől segítik a karantén idején elszenvedett deficit feldolgozását, másfelől fejlesztik a képességeiket.

Mi a helyzet a nyári táborokkal?
Ami segítheti a szülőket, azok a nyári táborok - ugyanakkor ezek többsége nem kis anyagi terhet ró a családokra, hiszen többségük heti költsége egy gyerek esetén 30-40 ezer forint. Kivétel az önkormányzatok által szervezett ügyeleti táborok, ahol csak az étkezésért kell fizetni - erre azonban nem mindenhol van lehetőség.

A 16. kerületi önkormányzati nyári tábor például június 15-től indul, és nagy segítség, hogy a koronavírus-járvány miatt munkájukat elvesztő szülők gyermekei akár 3 hétig is ingyen vehetnek részt a nyári táborban, erre az időre csupán az étkezési költséget kell megtéríteniük.

Ami az idei nyári táboroztatásokat illeti, egyelőre annyit lehet tudni, hogy a nyár folyamán a napközis táborok engedélyezettek - ezekbe a szülő reggel elviszi a gyermekét, és délután hazaviszi -, hogy az ottalvós táborokkal mi lesz, arról még nem döntött a kormány.

A gyerekek nyári elhelyezésére lehetne más megoldás is a napközis táborokon kívül: mint a HVG cikke rámutat, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke, Takács Imre úgy véli, külföldön ott működik jól a nyári gyermekfelügyeleti rendszer, ahol helyi civil szervezetek, egyházak szervezésében valósulnak meg. Ezért jó lenne itthon is olyan pályázati vagy más támogatási rendszert kialakítani, amin keresztül a helyi szervezetek tudnák megszervezni az adott közösség igényeinek megfelelő felügyeletet - természetesen nem pluszpénzért, hanem az alapellátás részeként.



A magyarországi iskolák nyitásáról továbbra sincs további információ - Orbán Viktor korábban azt mondta, erről majd csak a pünkösdi hosszú hétvége, azaz június elseje után döntenek.
 

Iskolák nyitása - Mi a helyzet külföldön?


Ausztria
Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan újraindult az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.

A végzős osztályok tanulói május 4-én mentek először iskolába, két héttel később az általános iskolások, a középiskolások és a speciális iskolák tanulói is visszaültek az iskolapadokba; a többiek pedig június 3-tól vehetnek részt az iskolai oktatásban - jelentette be Fassmann.

Kifejtette: az oktatás szigorú óvintézkedések mellett folytatódik; ezért az iskolai  osztályok tanulói nem lehetnek jelen egyszerre a tanórákon.
- az osztály egyik fele hétfőtől péntekig, másik fele csütörtökön és pénteken vesz részt az iskolai oktatásban; a következő héten a csoportok cserélnek egymással
- énekórát és testnevelés órát nem tartanak, és a diákok nem írnak iskolai dolgozatot sem
- a rendhagyó működésre tekintettel nem kell leadni tanév végéig a teljes tananyagot
- azt javasolja, hogy amerikai mintára hozzanak létre "nyári iskolákat", azoknak a tanulóknak, akik lemaradtak a tananyagban
- az osztályterem kivételével kötelező lesz a szájmaszk viselése; a gyerekek a tervek szerint a tanszerek mellett otthonról viszik magukkal a szájmaszkot; az intézmény gondoskodik ugyanakkor "pót-szájmaszkokról", arra az esetre, ha az eredeti megsérül vagy elveszik    
- azok a tanárok, akik a fokozottan veszélyeztetett csoporthoz tartoznak, továbbra is otthon maradhatnak; a tanórákat viszont digitális eszközök segítségével kötelesek megtartani    

Izrael
Két hónap kényszerszünet után vasárnap reggel minden korosztály számára megnyíltak az iskolák Izraelben, miután a koronavírus-járvány fokozatosan visszaszorult az utóbbi hetekben - jelentette a helyi média május 17-én, vasárnap.

Az óvodák és az alsó tagozatok első három osztálya, valamint az érettségiző osztályok különleges rendszabályokkal, kiscsoportos oktatás keretében már két hete elkezdhettek iskolába járni, de az összes korosztály csak vasárnaptól vehet részt az iskolai oktatásban.

A különösen fertőzött településeken továbbra is távoktatással folyik a tanítás.

Az oktatásügyi és az egészségügyi minisztérium utasításai alapján rendkívüli intézkedéseket vezettek be az intézményekbe:
- a szülőknek naponta írásban igazolniuk kell, hogy gyermekük egészséges és tünetmentes
- a negyedik osztályosnál idősebb nebulóknak szájmaszkot kell viselniük
- az ablakokat a negyven fokos hőség és a klímaberendezések működtetése ellenére nyitva kell tartani
- a gyerekek padjait egymástól két méterre kell elhelyezni, és csakis állandó padtársak ülhetnek egymás mellett
- a 12-es kereskedelmi televízió híradása szerint minden osztály alkoholos törlőkendőket is kap, amivel rendszeresen letörlik a felületeket, és növelik a takarítások gyakoriságát is
- a szünetekben az osztályok elkülönülnek egymástól, és az iskolások megpróbálják tartani egymástól a kétméteres távolságot

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint szeptember eleji "tanévkezdés hangulat" van az iskolákban, a gyerekek nagyon örülnek, hogy a két hónap szünet után ismét együtt lehetnek társaikkal.

Nagy-Britannia
Nagyon korlátozott mértékben és feltételesen újraindulhat júniustól a tanítás a koronavírus-járvány miatt bezárt nagy-britanniai iskolákban - mondta május 16-án, szombaton a brit oktatási miniszter.

Gavin Williamson elmondta: ha a koronavírus-fertőzési ráta tovább csökken, június 1-jétől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói visszatérhetnek iskoláikba. (Az angol-walesi közoktatási rendszerben a nulladik osztály - reception class - gyakorlatilag az óvoda utolsó évének felel meg és 4-5 éves gyerekek járnak oda. Az első osztályba az 5-6, a hatodik osztályba a 10-11 éves gyerekek járnak.) Nyitás esetén is a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhet az iskolai oktatás.

Hozzátette: készülnek a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tizedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg.

Az oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy a tizenegyedikesek a tanév végén záróvizsgát tesznek, amelynek eredményétől további tanulmányi előmenetelük függ.

Spanyolország
A spanyolok tovább enyhítenek a járványügyi korlátozásokon, miközben a kormány június végéig fenntartaná a szükségállapotot. Mint Pedro Sánchez spanyol kormányfő bejelentette: a kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását. A szükségállapot felhatalmazást ad a kormánynak rendkívüli intézkedések bevezetésére a járványügyi védekezésben, ilyen például az állampolgárok szabad mozgásának korlátozása.

A kormányfő hangsúlyozta: jövő hétfőtől az ország újabb területei lépnek át a védekezés enyhítésének nulladik fázisából az egyes fázisba, amely további lazításokat tesz lehetővé. Így például már Andalúzia teljes területén engedélyezik az éttermek teraszainak részleges megnyitását, könyvtárak, múzeumok, templomok működését korlátozott létszám mellett.

A járvány által legkevésbé érintett Kanári-szigetek három szigete, La Gomera, El Hierro, La Graciosa, továbbá a Baleár-szigeteken Formentera az enyhítések második fázisát kezdheti meg.
- az éttermek már zárt térben is fogadhatnak vendégeket a befogadóképesség egyharmadáig, a templomok látogathatóságát 50 százalékra növelhetik ebben a periódusban.
- kinyithatnak továbbá az oktatási intézmények, hogy előkészítsék az érettségi vizsgákat, és fogadják azokat a gyerekeket, akiknek elhelyezését dolgozó szüleik nem tudják megoldani.

Az ország területének 30 százaléka azonban továbbra is a nulladik szakaszban marad, amely mintegy 14 millió embert érint. Ide tartoznak a járvány által leginkább sújtott madridi autonóm tartományban élők, valamint Barcelona és térsége, illetve Kasztília és León bizonyos részeinek lakosai.

Belgium
A koronavírus-fertőzés terjedésének létesítményükön belüli elkerülése érdekében a szükséges higiéniai feltételek megteremtése, illetve online vagy telefonos jegyvásárlás biztosítása mellett május 18-tól újra kinyithatják kapuikat a múzeumok, a látogatható kastélyok és emlékhelyek, valamint az állatkertek Belgiumban - jelentette be a belga miniszterelnök szerdán.

Sophie Wilmes azt közölte, hogy a járvány visszaszorítását célzó intézkedések feloldásának második szakaszában a kulturális helyszínek újra nyitása nem jár a területük található éttermek, kávéházak, vagy játszóterek megnyitásával.
    
Hétfőtől folytatódhat az oktatás az alap- és középfokú intézményekben, valamint kinyithatnak a legfeljebb 50 standdal rendelkező piacok.

A május 4-től már engedélyezett szabadtéri sportolás mellett hétfőtől megengedett lesz a legfeljebb 20 résztvevővel zajló szabadtéri sportfoglalkozás megtartása.

Franciaország
A 67 millió lakosú országban a vírus jelenléte és a kórházak leterheltségének függvényében a veszélyeztetettebb vörös zónába sorolt megyékben élő mintegy 27 millió franciára a karantén feloldása után is szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint azokra, akik a zölddel megjelölt, kevésbé fertőzött megyékben élnek.

A vörös zónába tartozó négy régióban, vagyis a párizsi agglomerációban, Elzász-Lotaringiában, az északkeleti és a középső országrészében - amelyek Franciaország területének mintegy negyedét teszik ki - zárva maradnak a nyilvános helyek, beleértve a parkokat és a játszótereket is, és csak a legkisebbek kezdhetik meg az iskolába járást hétfőn, a 11-14 éveseknek egész májusban távoktatásban kell folytatniuk az oktatást.

A kevésbé veszélyeztetett, zöld övezethez tartozó országrészben viszont ez utóbbi korosztályhoz tartozók is visszatérhetnek hétfőn az iskolapadokba.

A középiskolák és a gimnáziumok országszerte zárva maradnak, csak május végén dönt arról a kormány, hogy ez a korosztály az idei tanévben - amely június végén ér véget - visszatérhet-e még az oktatási intézményekbe. A felsőoktatási intézmények viszont biztos, hogy csak szeptemberben nyithatnak meg.

Olaszország
Első lépésben a termelés indult újra Olaszországban: az autógyárak, a textil- és az építőipar. Az üzemek többsége az északi iparosodott régiókban található, vagy a városokon kívül, így a munkába álló dolgozók nem növelték a városi forgalmat.

A 4,5 millió dolgozó nagy része az északi gócpontokon tért vissza munkahelyére, a hivatalokban, közigazgatásban továbbra is távmunkában dolgoznak. Az oktatás szeptemberig szünetel.

Horvátország
Horvátországban szigorú óvintézkedések mellett május 11-én, hétfőn nyithattak ki a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai.

A Jutarnji List című horvát napilap hétfőn azt írta: az általános iskolások mindössze 5 százaléka tért vissza az iskolapadokba, míg az óvódások aránya valamivel nagyobb, 20 százalék körüli.

Szlovénia
Az országban várhatóan május 18-án, hétfőn nyitnak ki az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai.

Szlovákia
Szlovákiában április 22-én kezdték el a korlátozások feloldásának első szakaszát, akkor a kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások nyithattak meg.

Május 6-án a kormány egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát, amivel lehetővé tették a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények megnyitását, és engedélyezték az istentiszteleteket, illetve kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is.

A negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és vélhetően az iskolák, óvodák megnyitásával is számolnak.

Szerbia
Az 52 napig tartó szükségállapot ideje alatt éjszakai és hétvégi kijárási tilalom volt érvényben, a képviselőház döntését követően ez megszűnt, több elővigyázatossági intézkedés azonban érvényben marad.

Megnyithattak az üzletek, a bevásárlóközpontok és a vendéglátóhelyek, ám mindenhol kötelező a maszk és a kesztyű viselése, valamint a kétméteres távolság betartása, illetve a létesítmény méretétől függően csak meghatározott számú ember tartózkodhat benn egyszerre.

A tömegközlekedés is megindult, de csak minden második ülőhelyet használhatják az utasok, illetve az állóhelyek között is meg kell lennie a két méternek.

Az óvodák újra működnek, de arra kérték a szülőket, hogy ha nem elengedhetetlenül szükséges, akkor ne vigyék be a gyerekeket. Az iskolák viszont nem nyitnak már ki ebben a tanévben.

Németország
A németországi tartományokban különböző intézkedéseket hoztak az iskolákat illetően, ugyanakkor a lényege mindegyiknek ugyanaz:
- az évfolyamokat szakaszosan engedik vissza az iskolába, első körben az érettségizőket, illetve az általános iskolák negyedik évfolyamát
- egy higiéniai tervet is bevezettek, ami egyebek közt a gyakori kézmosásra, fertőtlenítésre, gyakori szellőztetésre és távolságtartásra hívja fel a diákok és a tanárok figyelmét
- sok helyütt csökkentett óraszámban dolgoznak, illetve lehetővé teszik a félig személyes-félig digitális oktatást
- a legtöbb tartományban nem buktathatnak a tanárok, mindenkit továbbengednek a következő évfolyamba

Baden-Württemberg: A legtöbb iskolában újrakezdődött a tanítás azoknak a diákoknak, akik idén vagy jövőre érettségiznek - az idei érettségi egyébként május 18-án kezdődött Németországban. Mindemellett május 18-tól az általános iskolák negyedik osztályosai is újra bejárnak az iskolába, majd a pünkösdi szünet után a többi évfolyamnak is engedélyezik ezt egy úgynevezett forgórendszer szerint: a tanítás így részben az iskolaépületben, részben digitálisan folyik tovább. A buktatás nem engedélyezett, minden diákot át kell engedni a következő évfolyamba.
Bajorország: A tartományban több fázisban engedték vissza a diákokat az iskolába: először az érettségizők és az általános iskolák negyedik évfolyamai, valamint azon szakiskolák diákjai, akik jövőre vizsgáznak. Aztán az általános iskolák elsősei, illetve a középiskolák 5. és 6. évfolyamai térhettek vissza az iskolaépületbe, június közepétől pedig a többi évfolyam. Itt is részben az intézményben, részben otthon folyik az oktatás, a maszkviselés a folyosókon és az iskolaudvaron kötelező, a tanórán nem.
Hamburg: A szakaszos visszaengedés mellett minden osztályt több kisebb tanulócsoportra bontanak, és engedélyezik, hogy az iskolák szabadon tervezzék meg az oktatást, így akár délutáni tanórák is lehetségesek.
Saar-vidék: Egyelőre csak a végzősök, valamint az általános iskolák negyedikesei térhettek vissza május 4-én az iskolába, a többieknek digitálisan folyik az oktatás - ehhez a márciusban létrehozott tartományi online tanítási platformot használják.
Berlin: Náluk is több szakaszban engedik vissza a diákokat az iskolába, de legkésőbb május 29-ig minden évfolyamban engedélyezik az iskolába járást - ugyanakkor csökkentett óraszámban folyik az oktatás.
Türingia: Itt is hasonló a helyzet, mint Berlinben - legvégső esetben június 2-án minden diák visszatér az iskolaépületbe tanulni, természetesen a járványhelyzetnek megfelelő korlátozásokkal.

Forrás: MTI, deutschlandfunk.de, HVG
Fotó: MTI/Balázs Attila

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.05.18