Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Covid elleni oltás gyerekeknek: Már 12 év alatti gyerekeken is teszteli vakcináját a Pfizer és a BioNTech - Szülők Lapja

Covid elleni oltás gyerekeknek: Már 12 év alatti gyerekeken is teszteli vakcináját a Pfizer és a BioNTech

Szülőklapja képKorábban írtunk arról, hogy a Moderna már elkezdte a Covid-vakcinák tesztelését gyerekeken, újabb két vakcinagyártó is csatlakozott a kísérletekhez.

Szerző: Szülők lapja
2021-03-31
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat - jelentette be nemrég Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.

9 éves ikreken kísérleteztek először
Castillo elmondta: a kísérleteket március 24-én kezdték meg az észak-karolinai Duke Egyetemen, ahol az orvosok egy 9 éves ikerpárt oltottak be először a vakcinával. A szóvivő szerint az év második felében várhatóak az első eredmények, és azt remélik, hogy 2022 elején a 12 éven aluliak is megkaphatják az oltásukat.

A Pfizer képviselői korábban azt mondták, hogy az idősebb gyerekek adatainak elemzése után kezdik a vakcinakísérleteket a 12 éven aluliaknál.

- A 12 és 15 év közötti korosztály adatai bátorítottak minket - mondta Castillo, aki azonban részleteket nem árult el az eddigi eredményekről.



A leghatékonyabb dózist igyekeznek megtalálni
A kísérlet részleteiről szólva a szóvivő elmondta, hogy a tudósok a vakcina három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik adagot először az 5 és 11 év közötti, majd a 2 és 4 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat 4500 gyermeken teszteli az oltást.

Az amerikai hatóságok december végén engedélyezték a Pfizer/BioNTech oltások beadását a 16 éves és idősebb emberek számára. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának adatai szerint szerda reggelig csaknem 66 millió adag vakcinát adtak be az országban.

A Moderna amerikai vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon.

A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is.

Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.

A nyájimmunitáshoz fontos a gyerekek oltása is
- A gyermekek immunizálása elősegíti az iskolák újbóli megnyitását, valamint hozzájárul a járvány megszüntetéséhez - mondta a The New York Times című amerikai napilapnak Emily Erbelding, az Országos Egészségügyi Központ (NIH) orvosa, aki a Covid-19 elleni vakcinák különböző korosztályokban történő tesztelését felügyeli.

Becslések szerint ahhoz, hogy elérjék a nyájimmunitást az országban, a lakosság 80 százalékának beoltására van szükség. A 18 év alatti gyermekek az Egyesült Államok lakosságának körülbelül 23 százalékát teszik ki, így ha a felnőttek túlnyomó többségét be is oltanák, "a nyájimmunitást nehéz lenne elérni a gyermekek beoltása nélkül" - mondta Emily Erbelding.

Olvasd el ezt is!
Poszt Covid ambulancia - Ide vidd el a gyereket, ha nem múlnak a koronavírusos tünetei »


Forrás: MTI
Fotó: MTI/Varga György

Címkék: koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek, covid, pfizer, biontech

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Orbán Viktor: Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de szabad nyarunk lesz
Orbán Viktor: Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de szabad nyarunk lesz

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számos kérdést érintett a vírushelyzettel kapcsolatban március 26-án.

tovább a cikkre
Kormányinfó: Akkor nyitnak az óvodák és iskolák, ha a 2,5 milliót eléri a beoltottak száma
Kormányinfó: Akkor nyitnak az óvodák és iskolák, ha a 2,5 milliót eléri a beoltottak száma

Az országban tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma - vajon mi vár ránk a húsvéti időszakban? Nyithatnak-e az iskolák április 7-én, a tavaszi szünet után? Ez hangzott el a mai Kormányinfón.

tovább a cikkre
Óraátállítás 2021: Ezen a napon kell átállítani az órát idén márciusban! - A járványhelyzetben is jön a nyári időszámítás
Óraátállítás 2021: Ezen a napon kell átállítani az órát idén márciusban! - A járványhelyzetben is jön a nyári időszámítás

Bár most minden a koronavírus járvány harmadik hullámáról szól, azért szép lassan megyünk bele a tavaszba - így eljött a tavaszi óraátállítás ideje is. Hogy pontosan melyik nap kell tekergetni az órát 2021-ben? Elmondjuk.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Húskrém

Húskrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirke-, marha-, vagy pulykahús Margarin

Recept:

A húst enyhén sós vízben megfőzzük, ledaráljuk és margarinnal elkeverjük, majd szitán áttörjük, esetleg turmixoljuk. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Majdnem meghalt a fiú, akivel kavicsokat etettek az osztálytársai - Eljárás indult az ügyben

vissza vissza