Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Szlávik János: A fiataloknak is kérniük kell az oltást, mert most veszélyben vannak ők is - Szülők Lapja

Szlávik János: A fiataloknak is kérniük kell az oltást, mert most veszélyben vannak ők is

Szülőklapja képA koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba, ezért nekik is fontos az oltás, mondja Szlávik János infektológus.

Szerző: Szülők lapja
2021-04-12
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának április 10-én, szombaton.

Szlávik János szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen. Mint mondta, a több mint 2,5 millió beoltott embernek "már van hatása a járványra", ami nem jelenti azt, hogy az új fertőzöttségi esetszámok drámaian csökkennének, de valamelyest javulnak majd az adatok.

Minél többen kell, hogy jelentkezzenek oltásra
A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy - ez látszik más országok példáján is - egy idő után lanyhulni kezd az oltási hajlandóság, amit oltásra buzdító kampányokkal lehet ellensúlyozni.



Ugyanakkor kiemelte, arra kell törekedni, hogy minél több ember oltva legyen, megerősítve bennük az oltások hatékonyságát, hiszen amíg a lakosság többsége nem lesz oltva, bizonyos szabályokat továbbra is be kell tartani, az emberek "nem érezhetik magukat szabadnak".

AstraZeneca oltás
Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség valóban kapcsolatba hozta a vérrögképződést az oltással, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Hozzátette: az oltást továbbra is javasolja, hiszen annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait.

Janssen oltás
Jelezte, jövő héttől elérhető lesz Magyarországon is a Janssen cég koronavírus-elleni egydózisú vakcinája, ezzel már hat védőoltással oltanak itthon.

Kiket oltanak most?
Szlávik János elmondta, hogy folyamatos az idősek, a krónikus betegek, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozók, valamint a pedagógusok oltása. Utóbbiakkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy minél többen élnek az oltás adta védettség lehetőségével.

Egyre több fiatal betegszik meg
A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba. Ez azt mutatja - tette hozzá -, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, hiszen ők is veszélyben vannak a fertőzéstől.
Itt kérheted a Covid-oltást »
Ha már regisztráltál, itt ellenőrizheted, hogy bekerültél-e a rendszerbe »

Müller Cecília: Magasan tetőzik a harmadik hullám
Az operatív törzs április 12-ei, hétfői sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos is kiemelte, a brit mutáns sokkal fertőzőbb, mint az eredeti betegség volt, ráadásul gyakran súlyosabb tüneteket produkál. Mindemellett pedig a fiatalabbak hajlamosak későn orvoshoz fordulni, ezért már csak akkor kerülnek kórházba, amikor a tüdejük már nagyon rossz állapotban van.

A harmadik hullám magasan tetőzik, a szennyvízadatok is azt mutatják, hogy a legtöbb mért helyen stagnál a szennyvízben mért vírusok száma, ezért továbbra is fontos az odafigyelés és a higiéniai szabályok betartása. Az oltások közül bármelyik, amelyik hozzáférhető az országban, megvédhet attól, hogy súlyos szövődményeket okozzon a vírus.

Ami az oltási reakciókat illeti, elmondta, hogy ez természetes velejárója a védőoltásoknak, ezek az emberi szervezet reakciói, hiszen a védőoltást követően elindul az ellenanyag-termelés, ez bizonyos, arra érzékeny személyeknél fejfájással, lázzal és egyéb tünetekkel járhat. Aki hasonló tüneteket észlel oltást követően, az iktasson be 1-2 nap pihenőt és ha szükséges, szedjen lázcsillapítót.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Címkék: koronavírus, covid-19, covid oltás, szlávik jános

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Óvodák és iskolák újranyitása, érettségi 2021: Maruzsa Zoltán elmondta a legfontosabb tudnivalókat
Óvodák és iskolák újranyitása, érettségi 2021: Maruzsa Zoltán elmondta a legfontosabb tudnivalókat

Minden készen áll az óvodák és az iskolák április 19-i újranyitására, a középiskolák viszont csak május 10-én nyitnak. Csak írásbeli érettségi lesz, de aki szeretne, szóbelin javíthat - ezekről beszélt Maruzsa Zoltán.

tovább a cikkre
Orbán Viktor: Május 10-én indul újra a tanítás a középiskolákban, elmaradnak a szóbeli érettségik
Orbán Viktor: Május 10-én indul újra a tanítás a középiskolákban, elmaradnak a szóbeli érettségik

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában néhány fontos változásról beszélt a diákok oktatását illetően.

tovább a cikkre
Így változik meg az életünk április 7-e, szerdától! - Orbán Viktor a Facebookon szólalt meg kedd délután
Így változik meg az életünk április 7-e, szerdától! - Orbán Viktor a Facebookon szólalt meg kedd délután

A miniszterelnök közlése szerint a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, így szerdától nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Első szülinapi torta - joghurttorta

Első szülinapi torta - joghurttorta

Sütemények >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: T é s z t á h o z 4 tojás 120 g cukor 1 csomag vaníliás cukor 80 g liszt citrom reszelt héja 1 csomag sütőpor margarin a forma kikenéséhez K r é m h e z 300 ml joghurt 200 ml habtejszín 150 g porcukor 1 csomag vaníliás porcukor 1 evőkanál zselatin 1 citrom leve T e t e j é r e 500 g piros gyümölcs (eper, málna, cseresznye) 2 csomag tortazselé 200 ml piros gyümölcsszörp

Recept:

Habosra keverjük a cukrot a tojások sárgájával, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és apránként a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a masszához. A tortaformát kikenjük m(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Egy óvónő kapta az Év pedagógusa díjat

vissza vissza